Közel egymilliárd forintért vesznek autókat

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Közel egymilliárd forintért vesznek gépkocsikat, a szakszervezet kaotikus helyzetről beszél.

Horváth Csaba László
2016. 07. 28. 15:25

Lapunk tegnap számolt be arról, hogy az OKF által átvett 1835 településen akadozik a kéményseprő szolgáltatás. Vámos Csaba elmondta, hogy például Nógrádban a katasztrófavédelem állományában egyetlen kéményseprőmester sincs, pedig ilyen szakember nélkül nem végezhető a füstelvezető-ellenőrzési szolgáltatás. Vámos úgy véli, az ország kéményállományának hozzávetőleg harmada esetében a lakossági ügyfélkörben nem ellenőrzik a tüzelő-fűtő berendezéseket, nem végzik el tisztításukat, valamint kötelező felülvizsgálatukat. Hozzátette: Nógrád megyében személyesen győződött meg arról, hogy miként működik az államosított rendszer, és riasztó körülményeket tapasztalt mind a szakemberek felszereltsége, mind a működési rend tekintetében. Vámos közölte: a következő időszakban minden megyét végigjár, ahol a katasztrófavédelem szolgáltat, és tájékoztatja tapasztalatairól az OKF-et felügyelő belügyi tárcát, Lázár János kancelláriaminisztert, valamint a közvéleményt. Az a célja, hogy bemutassa az állami kéményseprési rendszer működésképtelenségét, és felhívja a figyelmet a biztonsági hiányosságokra.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.