Ingyenes nyelvi és informatikai képzés indul

Az egyéves képzésre életkortól függetlenül bárki jelentkezhet.

MTI
2016. 09. 07. 10:43
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Odrobina László kiemelte: az egyéves képzésen, amelyre életkortól függetlenül bárki jelentkezhet, 300 órában idegen nyelvet, 150 órában informatikát és egyéb ismereteket is oktatnak.

A résztvevők a képzés végén OKJ-vizsgát tehetnek a tanultakból, de ez nem kötelező, aki nem vizsgázik le, annak sem kell fizetnie semmit.     

Odrobina László hangsúlyozta: a képzés elsősorban a kis- és a középvállalkozókat (kkv) célozza meg, mert a kkv-szektor növekedési potenciáljának komoly gátja, hogy a vállalkozások vezetői idegen nyelvi és informatikai tudással kevésbé rendelkeznek.     

Az érdeklődők az állami fenntartású szakközépiskolákban jelentkezhetnek, országszerte 700 intézmény várja őket. A helyettes államtitkár elmondta: az idén tízezer jelentkezőre számítanak, de remélik, hogy a következő években egyre többen vesznek majd részt a képzésen.

 

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.