Egyre több a fiatal hajléktalan Budapesten

A most külföldön dolgozó, gyökértelenné váló emberek is veszélyeztetettek a Menhely Alapítvány szerint.

Úgy tűnik, a fiatal hajléktalanoknak alapvetően két nagy csoportja van: a volt állami gondozottak, és olyanok, akik vidékről, jellemzően kistelepülésekről költöztek fel a városokba. Előbbiek a hirtelen rájuk szakadó önálló élettel nem tudnak megbirkózni, utóbbiak pedig főleg a munkanélküliség elől, terv nélkül, mindent egy lapra feltéve „szöktek” a szebb jövőt ígérő nagyvárosokba.

Négyezren éjszakáznak a magyar utcákon

Jelenleg körülbelül 15 ezer hajléktalan ember lehet Magyarországon, közülük mintegy 4 ezren töltik az éjszakát az utcán – nyilatkozta Győri Péter, a Menhely Alapítvány kuratóriumának elnöke az MTI-nek.

De bármennyire is makacsul él a tévhit, hogy vidéki fedélnélküliek árasztanák el a városokat, ezek az emberek nem hajléktalanként érkeznek – mondta a Menhely Alapítvány módszertani vezetője. Gurály Zoltán szerint inkább az a jellemző, hogy a falvakból érkező, a városokban akár állást is találó, munkásszállókon lakó emberek alól kicsúszott a talaj, és kellő közösség híján az utcán találták magukat. Gurályék a Február Harmadika munkacsoport kötelékében évek óta „számlálják” a fedélnélkülieket. Statisztikáik a fenti állításukat erősítik: eszerint az utcán élő, 30 évnél fiatalabb hajléktalanok csaknem negyven százaléka már Budapesten lakva vált fedél nélkülivé. Ami a tendenciát illeti, a hajléktalanok tömegének átlagéletkora egyrészt növekszik, ugyanakkor egyre több a 30 év alatti fiatal is közöttük. Egyre több a roma és az iskolázatlan is. Pedig korábban a társadalmi tendenciákkal együtt növekedett az utcára kerülők átlagos iskolázottsága is. Most viszont egyre többjüknek van csak nyolc általánosa.

Némileg más a helyzetük az esetleg őslakos, volt intézetiseknek, bár jövőképük nekik sem sok van. Miután esetenként 18 éven keresztül az állam gondoskodik róluk, ezután egyszerűen elengedi a kezüket.

Bár Zala megyében lelkiismeretes, önfeláldozó utógondozó szakemberek segítik az intézetből frissen kikerült fiatalokat, ez korántsem mondható el az egész országról – ismertette a helyzetet Horváth Leon. A gyámhivatallal szemben pert nyerő egykori állami gondozott kifejtette: nem mindenhol tanítják meg a gyerekeket a pénz helyes felhasználására, beosztására.

Amikor betöltik a 18. életévüket a fiatalok, és kikerülnek a védőhálóból, általában már nincsen mellettük olyan tapasztaltabb személy, akihez pénzügyeikkel fordulhatnának. Még Zalában is tizenöt fiatal felnőttre jut egy olyan személy, aki ráadásul egymaga kell hogy segítsen nekik az iskolai ügyintézéstől kezdve a munkakeresésig mindenben, így aztán kevés kapacitás jut a pénzügyi tudatosság megtanítására.

Maguk a fiatalok sem mindig érzik át a súlyát, hogy mekkora szükségük lenne erre, pedig amikor egy addig havi ötezer forint zsebpénzből „gazdálkodó” gyerek 18 évesen kézhez kapja az évek során felhalmozódott járandóságát – ami addigra akár több millió forint is lehet –, több veszély leselkedik rá. Egyrészt „elszállhat” a hatalmas összeg láttán, és nagyon hamar elszórhatja. Másrészt hirtelen megjelenhetnek az addig nagyon ritkán látott rokonok is, és valamilyen módon kicsalják vagy elveszik tőle a pénzét, majd ha az elfogyott, magára hagyják. Így vagy úgy, de végül egy forint nélkül nem marad más hátra számukra, csak az utca – írta le a szomorú helyzetet a fiatalember, bár hozzáfűzte, hogy köszönhetően a példás Zala megyei rendszernek, ő személy szerint nem ismer olyan fiatalt, aki ne tudott volna megkapaszkodni. – Csak hát hiába írtam néhány éve már a gyámhivatalnak is, hogy a zalai gyakorlatot érdemes lenne átvenni, válaszra sem méltattak – tette hozzá.

Ha pedig már egyszer fedél nélkül maradtak a fiatalok, tárt karokkal fogadják őket az utcai bandák. Erről a Máltai Szeretetszolgálat munkatársa, Morva Emília beszélt, aki megerősítette, hogy az ő melegedőiket, szállóikat is egyre több fiatal keresi fel. A szervezet közép-magyarországi regionális igazgatója hozzátette: valóban minden szervezet kiemelt figyelemmel fordul feléjük, hiszen elméletileg nekik van a legtöbb esélyük kitörni. Jobb a kapcsolatteremtő készségük, könnyebben tanulnak, több még az energiájuk, így jobbak a munkaerő-piaci lehetőségeik is – sorolta. Ők tudtak eddig leginkább élni a szeretetszolgálat által közvetített oktatási, álláskeresési lehetőségekkel is. Az idősebbeknél ezek a képességek romlanak, továbbá az egészségügyi állapot is meredeken zuhan, minden utcán töltött év hét normális évet öregít az emberen – tette hozzá. Ugyanakkor van egy komoly probléma velük: az egyre elharapózóbb drogfogyasztás. Ez sokban nehezíti a szociális munkások dolgát, akik egyrészt még nincsenek szakmailag felkészülve az ezzel járó új, napi kihívásokra, másrészt a kábítószer-fogyasztás körül kialakuló zárt csoportok, bandák kötelékében élő fiatalok bizalmát sokkal nehezebb elnyerni, nehezebb kiszakítani őket a számukra valamiféle biztonság illúzióját nyújtó utcai közösségből. A gengek kifejezetten káros hatást gyakorolnak az esetleg kikapaszkodni próbáló egyénekre.

Pedig jobb, ha felkészülünk a fiatal hajléktalanok újabb hullámára, akik a most külföldön dolgozó, gyökértelenné váló emberekből kerülnek majd ki – így Gurály Zoltán. Szerinte ugyanis a családi kapcsolatokon kívüli támogatói környezet hiánya döntően befolyásolja az érvényesülést. A kilencvenes évek hajléktalanjai között például markánsan megjelentek az egykori szovjet tagköztársaságokban gáz-, illetve olajkitermelésen dolgozók, akik ugyan jól kerestek, mégis egy időre kiszakadtak az itthoni környezetből, és pár esztendővel később hazatérve, a pénzük végére érve kicsúszott alóluk a talaj. Az uniós csatlakozás óta a képzetlen fiatalok tömegei sodródnak Nyugat-Európába, akik hazatérve nem tudnak visszaintegrálódni, és így jó eséllyel lesznek hajléktalanok – mondta a szakember. Várható, hogy hamarosan ennek a rétegnek a leszakadói is megjelennek a hajléktalanszállókon.