Papíron csökkent a tanulási zavaros gyerekek száma

A szakpszichológus szerint az adatok hamis képet ad az érintettek számáról.

Csökkent a tanulási zavarokkal élő gyermekek száma az elmúlt tíz évben – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal lapunk kérésére küldött adataiból. Ezek szerint míg 2006-ban közel 9200 gyermeknél állapítottak meg diszlexiát (az olvasás zavara) és diszgráfiát (az írás zavara), ez a szám 2015-re 1800-ra csökkent. A diszkalkuliával (a számolás zavara) küzdő gyerekek száma pedig a tíz évvel ezelőtt mért 670-es szám kevesebb mint negyedére, 148-ra csökkent tavaly.

Ugyanakkor Gyarmathy Éva klinikai és neveléslélektan-szakpszichológus, az MTA Kognitív Idegtudományi és Pszichológiai Kutatóintézetének tagja nem ért egyet azzal, hogy csökkenne a diszlexiás gyerekek száma. Szerinte az adatok nem valós előfordulásokat, hanem diagnózisokat jelezhetnek, ami hamis képet ad az érintett gyermekek számáról. Ugyanis azt tapasztalja: egyre többen fordulnak hozzá különféle zavarokkal.

A diszlexiával kapcsolatban elmondta, két típust lehet megkülönböztetni. Egyik típus, az úgynevezett mély diszlexia esetén a betűhang-megfelelés nem alakul ki a gyerek fejlődése során. Ez azt jelenti, hogy a kiejtett hangokat a gyerek nem tudja automatikusan betűkre fordítani, így minden egyes betűt tudatosan kell megtanulnia. Ez a típusú zavar sajátos nevelést igényel. Hasonlóan súlyos és egész életre kiható hátrányt jelenthet a felszíni diszlexia, amikor is az olvasáshoz és egyéb iskolai készségekhez szükséges részképességek, automatizmusok éretlensége okozza a zavart. Ez a típus viszont könnyen megelőzhető volna, ha a neurológiai rendszert már óvodáskortól megfelelően fejlesztik.

– Csak akkor szabad az olvasás tanításába fogni, mikor már az összes olyan részképesség kialakult, amely az információk precíz feldolgozásáért felel – magyarázta a szakember. Tehát például a gyermek már képes érzékelni saját testét a térben, tudatosulnak benne az irányok, tudja, melyik a jobb és a bal keze. Ha ezek hiányoznak, akkor „csak bizonytalan találgatás lesz az olvasás, és bajokat szül”. Ekkor fordul elő, hogy a gyerek betűket cserélhet meg, vagy hangokat kever össze. Tehát az olvasás rossz­kor és rosszul történő tanítása is kialakíthatja a diszlexiát. Sokan ezt áldiszlexiának tekintik, holott nem az, hiszen ugyanúgy neurológiai problémán alapul, ami egész életre kihat, bár segítene a megfelelő fejlesztés.

Gyarmathy Éva leszögezte: a diszlexia kialakulása teljesen független az intelligenciától. Ez ugyanúgy igaz a diszkalkuliára is, a számolásban megjelenő tanulási zavarra. Itt ugyanaz okozza a problémát, mint az olvasás esetében: nem alakultak ki még a számoláshoz szükséges részképességek. Tehát ebben az esetben is az észlelési rendszer érettségére, és inkább megalapozó, mint gyors eredményekre törő tanításra van szükség. – Ha az oktatás nem akarna egyre többet és egyre gyorsabban elérni, hanem lassan haladna, és hagyna időt az alapok felépülésére, a gyerekek nem kevernék össze a betűket és a számokat – mondta a szakember. Hozzátette: az pedig, hogy a számolás oktatása egyre elméletibbé válik az iskolákban, azt fogja eredményezni, hogy egyre több lesz a diszkalkuliás diák.

Kérdésünkre a szakember arról is beszélt, hogy a legszerencsésebb, ha a szülő a részképességek fejlesztését játékokkal segíti. Érdemes nemcsak különféle mozgásos, de az algoritmikus gondolkodást fejlesztő táblás vagy kártyajátékokat is játszani. Ezek során már az iskola előtt kiderülhet, ha a gyermeknek érdemes volna külön fejlesztést kapnia. Mint a szakember lapunknak elmondta, azzal is tisztában kell lenni: lehet, hogy a részképességek már a gyermek hároméves korára is megérnek, de az is lehet, hogy csak nyolcéves korra. Tehát ha azt látja a szülő, hogy a gyerek nem akar olvasni, az nem azt jelenti feltétlenül, hogy lusta vagy buta lenne, hanem hogy még nem áll rá készen.

Egyébként onnan tudható, a gyerek megérett az olvasásra, hogy elkezdi kérdezgetni a betűket. Gyarmathy Éva arra is felhívta a figyelmet: előfordul, hogy a zavar csak felnőttkorban derül ki, mert bár gyerekként olvasni jól megtanították az illetőt, de a meglévő idegrendszeri eltérés más területen jelentkezik. Így például képtelen lesz a diplomához szükséges nyelvvizsgát letenni. Ez akár igaz lehet egy diszkalkuliával diagnosztizált fiatalra is.

A szakpszichológus megjegyezte, a diszlexia diagnózisa egyaránt vezethet pozitív vagy negatív diszkriminációhoz is. Például a magyar felsőoktatásban van olyan egyetem, amely kizárja a diszlexiás diákokat a felvételiből, míg más intézményeknél egyébként a diagnózis pluszpontot jelenthet. Szerinte viszont nem diszkriminációra, hanem akadálymentes tanulásra és vizsgákra volna szükség, ami miatt nemrégiben az ombudsmanhoz fordult. Az akadálymentesség azt jelentheti a gyakorlatban, hogy például aki szeretne, vizsgázhasson szóban, vagy kapjon több időt arra, hogy elkészítsen egy idegen nyelvű levelet, hiszen az a fontos, hogy képes a levelet megírni.

– A 21. század pont arról szól, hogy a természetes sokféleség megjelenik, ehhez kell az oktatásnak igazodnia és támogatást nyújtania – mondta. Azt is hozzátette: ha ezt szakszerűen szeretnénk elérni, létkérdés, hogy pontos adatok álljanak rendelkezésre a gyerekek képességeiről és igényeiről, ne pedig mesterségesen változtatható kategóriákra építsünk.