Az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata a közleményében azt írta: „az országos rendőrfőkapitány által elrendelt vizsgálat megállapította, hogy a tárgyi bizonyítási eszközök lefoglalására irányuló intézkedés előkészítése, megtervezése a szakmai szabályoknak megfelelően történt”.
Október 26-án reggel a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai előre tervezett házkutatásra mentek ki egy férfi házához, ahol a tulajdonos, még bejutásuk előtt, gépkarabéllyal öt-hat lövést adott le, és megölt egy rendőrt. A rendőrök is használták szolgálati fegyverüket, eközben sérült meg a lövöldöző.
A 76 éves Győrkös István ellen hivatalos személy sérelmére elkövetett, több ember életét veszélyeztető emberölés és lőfegyverrel visszaélés bűntette miatt rendeltek el nyomozást. A férfi előzetes letartóztatását november 28-án három hónappal meghosszabbította a Győri Járásbíróság. A gyilkossággal gyanúsított Győrkös István a Magyar Nemzeti Arcvonal paramilitáris szervezet alapítója.
A belügyminiszter az Országgyűlés nemzetbiztonsági, valamint a honvédelmi és rendészeti bizottság együttes ülését követően újságírókkal közölte: az első harmadánál tart a Magyar Nemzeti Arcvonal és más paramilitáris szervezetek ügyében folyó vizsgálat. Pintér Sándor elmondta, hogy jövő április elején ismételten számot adnak arról, hol tart az eljárás.
Kérdésekre válaszolva közölte, hogy az MNA-nak volt külföldi szervezetekkel kapcsolata, valamint a felderítésben „több ország titkosszolgálatának munkája is benne van”. Elmondta azt is, hogy „vannak jelei” pártkapcsolatoknak, azonban bizonyítékok ezekre a kapcsolatokra még nincsenek. „Amíg bizonyítékot nem találunk, addig nem tudjuk kimondani egyértelműen, hogy mely pártokkal volt kapcsolatuk” – tette hozzá a belügyminiszter. Kitért arra, hogy tizenegy, különböző néven futó szervezet van, amely kapcsolható az MNA-hoz.
Kósa Lajos, a rendészeti bizottság fideszes elnöke közölte, hogy az ügyben még semmilyen információ nem teljes, van egy sor vélelem, amelyet pontosan fel kell tárni. Elmondta, hogy a radikális szervezetek tevékenységének felderítése 2015-ben kezdődött, és ennek egyik cselekménye során történt a rendőrgyilkosság Bőnyben. Tehát nem arról van szó, hogy a gyilkosság okán indult valamifajta nyomozás, hanem jóval ezt megelőzően a rendőrség megalapozott gyanú alapján arra jutott, hogy az MNA ellen fel kell lépni – nyomatékosította.