Zsombó persze nem csak a kakifantom működése nyomán vált híressé. Itt van mindjárt Rózsa Sándor. A legenda szerint a neves betyár többször is megszállt a község határában álló fogadóban. Igaz, akkor Zsombót még hírből sem ismerték, ilyen nevű település nem is létezett. Most meg a csárda szünetelteti a működését. A hírek szerint egy helyi építési vállalkozó jó szívvel keltené életre a híres betyár alkalmi búvóhelyeként is szolgáló épületet, de ez az információ egy olyan embertől származik, aki semmilyen formában nem kíván kapcsolatba kerülni egy olyan szöveggel, amely – még ha csak utalás szintjén is, de – összemossa Zsombót és az ürüléket. Látszólag itt most meg kéne állni a tudományunknak, de mi nem adjuk fel. Szaglászunk tovább.
Zsombót Szeged mellett kell keresni – ha valaki kíváncsi lenne a kakifantom működése nyomán híressé vált településre. Ettől egyik-másik zsombóit kiveri az ideg, míg mások kedélyes derűvel kommentálják a történteket. Például a titokzatos személy, aki a csárda újranyitásáról adott hírt, úgy is nyomatékot ad nem titkolt ellenszenvének, hogy kis tudósítói csapatunk helyszíni mozgását egy kamera segítségével rögzíti, vagy hogy tompítsuk a megállapítás sarkosságát: dokumentálja az utókornak.
Ez a kamerázás egyébiránt problémás terület.
Amikor szeptemberben a kakifantom már tucatjára rondította össze a Bába hegyi buszmegálló rusztikus várakozóját, az egyik türelmetlen lakos Facebook-üzenetben adta a település vezetőinek tudtára, hogy kezd elege lenni az eredménytelen bejelentésekből, és jó lenne, ha végre történne is valami. Történt is. Egy csomó dolog.
Először is sokan rettenetesen megsértődtek, főleg olyanok, akik – pozíciójuknál fogva – valamennyire is számonkérhetőek lehetnének. Ellenség lett az eseményt kiposztoló bejelentő, továbbá a tetthely közelében élő zsombói lakos, aki ugyancsak nem volt rest többedjére értesíteni a tanácsiakat, hogy már megint mit csináltak a buszmegállóval. Aztán a helyi lap, a Délmagyar – egy bennfentes zsombói szerint – öt napig fektette a hírt, hogy épp mindenszentek előtt, a hírszegény időszakban rukkoljon elő vele. Természetesen azért, hogy minél nagyobbat szóljon. Aztán jöttek az utálatos kertévék, mint legyek a szarra, hogy mindenki Zsombó szégyenén röhögjön.
Ha zsombóiak lennénk, hirtelen nem is tudnánk, melyik táborhoz csatlakozzunk. Ha valamiképpen függelmi viszonyban állnánk az önkormányzati kifizetőhelyekkel, nyilván minket is kiforgatott volna emberi valónkból a tények ilyetén – egy népszerű, jól ropogtatható szóval – tendenciózus tálalása. A dolog ellenkezője – mármint hogy ne függjünk valamelyest a helyi intézményektől – nehezen képzelhető el, mivel csak ilyen személy került hivatalosan kapcsolatba a közegészségügyi szabálysértéssel mint tényállással.
*
Ilyen személy például Hajdu Lajos, aki kulturális mindenesként igazgatja a művelődési központot, és szerkeszti a Zsombói Hírmondó című színes alkalmi lapot.
– Senki ne próbálja bemesélni nekem, hogy véletlenül épp mindenszentek előtt kell lehozni egy ilyen hírt! Tudom, hogy öt napig pihentették! A marketing a szakterületem. Tíz évig csináltam Szegeden, a Nemzeti Színházban és a szabadtéri játékokon. Nehogy már ne tudjam, mire ment ki az egész!
– Mire ment ki?
– Én eddig azt hittem, hogy korrekt együttműködés van köztünk és a lap között, de ezek szerint nem.
– Miféle együttműködés?
– Kétmillió forint van előirányozva a zsombói nyári játékok reklámkeretéből a Délmagyarnak Most mit mondjak?
– Arról kellett volna írni, nem a kakifantomról?
– Nyáron négyszer lépett fel nálunk az Experidance. Tíz éve nem voltak Szegeden, a nyári játékokon, hozzánk eljöttek. De nagy sikerrel adtuk a Rózsa Sándor-musicalt is. Jövőre a Csókos asszonyt vesszük elő, sztár szereposztással, helyi és szegedi színészekkel, valamint egy meglepetéssel Akkor kérdezzem, hogy lehetett-e volna másról is írni?
– Mi a meglepetés?
– Gundel Takács Gábor, aki elmesélte nekem, hogy mindig is színész szeretett volna lenni, elvállalta a mészáros szerepét. Kern András emlékezetes nagy alakítása volt a Vígszínházban
– Kubanek Tóbiás hentes és mészáros naná! Asszonykám, adj egy kimenőt. De most akkor mi legyen ezzel a kakifantommal?
– Nézze! Mondok én magának valamit. Csak a jóérzés akadályoz meg minket abban, hogy kiadjuk a nevet. Itt ugyanis mindenki tudja, hogy ki az elkövető. Egy beteg, sérült emberről van szó, de ez egy olyan közösség, amely megvédi a tagjait. Még akkor is Hát mit akar a sajtó? Hogy hagyjunk meghurcolni egy családot?
*
Hajdu Lajos igazgató állításának ellentmond a polgármesteri változat, amely szerint több gyanúsítottja van az ügynek. Jó hír egyébként, hogy a hacacáré óta a szabálysértő beszüntette működését, pedig Hajdu szerint már az ügy kipattanása előtt is többször kérték a családot, ne engedjék szabadon kószálni a fantomot, de mindhiába. Itt azért feszül némi ellentmondás. A helyi közterület-felügyelő, Adai-Simon Tibor nem akar, de nem is tud válaszolni, ugyanis jegyzői vagy polgármesteri engedély hiányában egy felnőtt, cselekvőképes ember nem nyilatkozhat, hiába bízták rá egy adott szakterület ellenőrzését. Ugyanez vonatkozik a körzeti megbízottra is. Kétségbeesetten ismételgeti, hogy így szól a törvény. Az ő magyar hangja a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya, de szerintük nemhogy több, de éppenséggel egy gyanúsítottja sincs még az ügynek.
Ez a fantom – akár ismert, akár ismeretlen – egyvalamit azonban sosem felejtett el: papír mindig volt nála.
Ezt már a tetthely közelében élő Marika néni mondja, aki azon kesereg, hogy régen még rózsaágyás kerítette a buszmegállót, amit mindenféle ellenszolgáltatás nélkül gondozott harminc évig, most pedig mindent fölzabált a beton.
– Amikor bekerültünk az újságba, idejött a polgármester, és arra próbált rábeszélni, hogy tartsam szemmel a tetthelyet. Merthogy úgyis ráérek. Én aztán megmondtam neki, hogy már vagy ötször beszóltam a tanácsba, hogy valaki rendszeresen lerak ide egy díszcsomagot. És mit történt? Semmi. Azt akarod – kérdeztem tőle –, hogy egy öregasszony leselkedjen valaki után?
– A bajban össze kell fogni.
– Baj? Mit tudhatják ezek, hogy mi a baj?! Látja, én özvegy vagyok. A férjem 14 évig kínlódott egy combnyaktörés szövődményeivel, aztán egyszer csak nem bírta tovább. Nem készült az rá, nem mondott semmit. Egyszer aztán arra jöttem haza, hogy vége van neki. A szomszédasszony segített, hogy levegyük a szögről. Nem is tudom, mennyi ideig, de megszólalni sem tudtam. Egy kockás lapon üzent a gyerekeinek, azt elvitte a rendőrség. Azt írta nekik, hogy vigyázzatok anyátokra.
– És visszakapta?
– Ugyan már!
– És hogy tudott itt maradni abban a házban?
– Hát hová mentem volna? Meg aztán itt lakik két házzal odébb a lányom, de a másik két gyerekem is át-átjön. Van egy kis kertem, de még azt is megtiltották, hogy kapirgáljak benne. Hoznak azok mindent, amit akarok. Vagy ideáll az egyik az autóval, aztán visznek, mint a kegyelmeséket. Mit gondolnak, hány éves vagyok?
– Hetven? Hetvenöt?
– Nyolcvannégy! Most töltöttem be. Na meg ez is Tudják, Balástyán, a szomszéd községben csak hetven felett ünneplik az öregeket, de akkor aztán meg is adják a módját. Van gulyásleves, műsor, mifene. Itt meg? Minálunk? Már a hatvanéves is öregnek számít. Akkor már jön a meghívó. Egyszer elmentem a nyugdíjas karácsonyra, kérdezték, hogy na, Mariska néni, hogy érözte magát. Mondom, pont olyannak, mint amilyen ez a fa itt a kultúrban: ágrólszakadtnak. Aztán a kezembe nyomtak két narancsot meg egy Sport szeletet.
*
Ahogy kulmináltak az események, a település polgármestere, Gyuris Zsolt – hogy mentse a menthetőt – letette a nagyesküt, hogy a pályázati pénzeket átcsoportosítva térfigyelő kamerákat fog elhelyeztetni a településen. Például az összerondított buszmegálló környékén is. Ebből az ígéretből egyelőre csak a jövő idő aktuális. De valahogy a polgármester annyira betege lett a történteknek, hogy alig 12 órával a megbeszélt időpont előtt még az interjúnkat is lemondta. Pedig ahogy Švejk, mi is szívesen elegyednénk beszélgetésbe intelligens emberekkel. Volt is ideje rágyógyulni a témára. Az ügy november elején öntötte el a médiát, de Gyuris polgármester már október 22-én tudomást szerezhetett az incidensekről. Ezt Székesi Kálmántól, a Zetkó József Sportközpont intézőjétől, a Zsombó SE technikai vezetőjétől tudjuk:
– Aznap itthon játszottunk, és szóltak, hogy jön a polgi. Már jócskán benne voltunk a meccsben, amikor megérkezett. Hol késtél, kérdezem tőle. Azt mondja, elment szart szemlézni. Így! Szarszemlén voltam.
A fedett kispadon három közfoglalkoztatottnak látszó asszony üldögél. Hogy, hogy nem, beigazolódott a sejtésünk: a látszat és a valóság végre tökéletes fedésbe került. A mai feladat avargereblyézés, de a brigád ebédszünetet tart. Az intéző, Székesi Kálmán hiába győzködi őket, hogy használják nyugodtan a klubház kávéautomatáját. Az asszonyok valamiféle retorziótól tartanak, mivel a múltkor is letolást kaptak, hogy kávézgattak itt a pálya mellett.
– Mögy a rosseb, Kálmán bácsi! Úgy kell nekem a kellemetlenség, mint az uram éjszaka!
– Menjenek csak. Majd én tartom a hátam – bátorítaná őket az intéző –, hiszön csak ebédszünet van.
Hiába, az asszonyok nem kockáztatnak. Ahogy a szartakarításra sem nagyon akarnak emlékezni. Végül az egyikük csak megszólal:
– Nekem kétszer is volt szerencsém elpucolni. Szóltak, hogy menjek ki a buszmegállóba, mert takarítani kell. Először azt sem tudtam, miért. Hát a belömet majd kihánytam, azt mondhatom.
*
Erőt vösz rajtunk a hely szelleme. Elégödötten tekintünk körbe: naná, a sportcentrum igön csecse: van világítás, fedett lelátó, a pálya alagcsövezett, mögye kettőhöz valóságos paradicsom. És mindjárt egész pályán támadunk.
– És hogy áll a csapat?
– Harminc év óta még nem voltunk ilyen előkelő helyen. Harmadikok vagyunk a tabellán! És akkor épp a toronymagas favorit Hódmezővásárhelyt állítottuk meg. Nagyon nagyot játszottak a fiúk. Főleg a Gyuris Dávid, a Bekem, ahogy mi hívjuk. Null-null lett a vége, de történhetett volna akár fordítva is – süti el a technikai vezető az ősrégi focistaviccet.
– Beköm
– Hogy mondja?
– Semmi. Rossz vicc. Bocsánat. Nyilván maga is játszott
– Ebből nöm lehet kigyógyulni. Jobb bekk voltam. Azt játszik a kisebbik unokám is az U14-ben. A másik, a lány, az meg középhátvéd. Hát az annyira keményen játszik, hogy sokszor még én is behunyom a szemem, pedig hát nem sok olyan van, amit én futballpályán ne láttam volna.
*
Zetkó József volt az a zsombói, aki a saját kezével építette a klubházat. Szinte egymaga. Kulizott, kilincselt, a fillérért is lehajolt, hogy megmaradjon a foci a településen. A közösség hálából róla nevezte el a sportcentrumot. Ez a végtelenül megindító gesztus egyébként általános gyakorlat a legfiatalabb átlagéletkorú magyar nagyközség praxisában. Ezért viseli az egészségház Kiss István nevét, aki 1966-tól 2004-ig szolgált háziorvosként a településen. De a fiatalon elhunyt művelődésiház-igazgatóról, Mészáros Csabáról is megemlékeztek. Egy terem az ő nevét kapta az intézményben. Vagyis aki Zsombón a települést szolgálta, arról szépen meg is emlékezik a közösség.
Fontos és nem keverendő azonban Nagy B. Ferenc és B. Nagy László neve és munkássága. Előbbi a hagyományos zsombói kolbásztöltő verseny névadója, utóbbi a terület országgyűlési képviselője. Nagy B. Ferenc csupán a gyomor örömeiben kívánta részesíteni földijeit, B. Nagy László (3. szektor, 5. sor, 6. szék) azonban jóval nagyobb léptékben képzeli el a népboldogítást. Ő jegyzi például a „Brüsszelből irányítják Szegedet?” munkacímű parlamenti felszólalást, s az ebben foglalt gondolatokhoz szépen illeszkedtek Gyuris polgármester októberi tézisei. Ezekben arra hívta fel a helyi olvasók figyelmét, hogy mi, magyarok, 1456-ban egyszer már megállítottuk a muszlim hódítást, és október másodikán ideje lenne újrázni.
Habár semmiképpen sem szeretnénk beleragadni a migránsmezőbe, de – tetszik vagy sem –, úgy járt ezzel a dologgal a magyar, mint Móricka a maga fixációjával: szinte mindenről ez jut az eszünkbe. Szóval, ha már szóba hoztuk B. Nagy Lászlót, hadd említsünk meg vele kapcsolatban egy érdekességet. Életrajza szerint „1994 és 2000 között megszerezte az angliai Brunel University, Buckinghamshire Management Studies diplomáját, valamint ugyanott elvégezte az intézmény MBA képzését is”, ehhez képest nem értjük, miért csak C-típusú középfokú angol nyelvvizsgáig jutott a szegedi születésű agrármérnök.
*
Híres ezenkívül a helyi Fenyves Sörház meggyes söre, amit az utolsó cseppig a pesti romkocsmák vásárolnak föl. Fontos még elmondani, hogy Zsombón bámulatosan szélesek az utcák és szellősek a terek, valamint úton-útfélen az uniós támogatásokról tudósító hirdetményekkel találkozhatni. Kerülve a számszaki fegyelmet, legalább félmilliárd forintnyi fejlesztés valósult meg uniós segítséggel. Brüsszel ész nélkül, mint valami bevadult gréderező, tolja neki a határainknak a pénzt, jóformán el sem tudnák ugrani előle.
Egyébiránt a község lakója az egykori kisgazda képviselő, Pancza István is – ahogy helyben ismerik: Pancza Pista bácsi –, aki 1994-től egy cikluson át vitte a kisgazda, földmunkás és polgári lobogót Torgyán József mögött. Tőle tudható a templom mellett található három különös sír története is. 1944-ben Zsombó még Kiskundorozsmához tartozott, és mivel nem volt itt temető, a templom mellett földelték az ismeretlen német katonát, valamint egy asszonyt és a lányát, akiket halálra erőszakoltak a „ruszkik”. Az idén ballagó nyolcadikosokat például egy dedikált Pancza-novelláskötettel – Különleges történetek: csodák és borzalmak –, valamint az Alaptörvény egy példányával indította útjára a Kós Károly Alapfokú Művészeti Iskola.
És ha már így alakult, mi is megragadnánk az alkalmat, hogy részt vegyünk a jövő nemzedékeinek szemléletformálásában: Szalai Imréné – Valika néni – üzeni, hogy szeretné továbbadni a kalácssütés tudományát, minden fortélyával együtt, az ifjú zsombóiaknak.
