Minden egy januári, jéghideg estén kezdődött. A József Attila-díjas író az utolsó metróval érkezett a Dózsa György úti megállóhoz, ahol azt látta, amit egyébként mindenki lát Budapest-szerte, hogy kartondobozokba „csomagolt” hajléktalanok fekszenek az utcán. Nagyon hideg volt, az egykori LMP-s képviselő pedig elkeseredett a látványtól. Attól, hogy míg őt otthon meleg étel és puha ágy várja, addig itt, az aluljáró lépcsőjén a természet az úr. Konkrétabban a hó és a fagy.
Ezt követően döntött úgy, hogy segít az utcán élőkön. Hazaérve kezébe vette az irányítást, és megszervezte a Nyugodt Szív a Lakhatásért elnevezésű Facebook-csoportot. Egy nappal később pedig már az Írók Boltjában gyűjtötte az adományokat. Mindez másfél évvel ezelőtt történt, azóta Kukorelly Endre már 24 millió forintot gyűjtött össze, hogy otthontalanoknak lakást béreljen. Az összeg ahhoz képest szerénynek mondható, hogy milliárdok röpködnek más területeken, de a sok kicsi sokra megy – vallja Kukorelly, akivel az alapítvány munkájáról beszélgettünk.
A kisemberek hozzájárulásával már legalább 160 családon tudtak segíteni – meséli. Ám a projekt talán legnehezebb részének éppen az eredeti terv, a rászorulók lakhatáshoz juttatása bizonyult, így idővel a hangsúly áttevődött arra, hogy a már lakásban élőket segítsék az elmaradt rezsivel. Az alapítvány egyébként nyomon követi a hajléktalanok sorsát, mentorok kísérik az otthonhoz jutottak életét.
Félreértés ne essék, Kukorelly Endre nem egy „hajléktalansimogató” személyiség, nem Teréz anya típus. Egyáltalán nem fűzik szentimentális érzelmek az utcán élőkhöz. Az nyugtatja meg a lelkiismeretét, ha megoldást talál egy olyan problémára, amely akadályozza a személyes boldogságát. Igazi hedonista, aki szereti jól érezni magát, ezért tett gesztust a hajléktalanoknak. Mert így nem kell azon töprengenie, hogy kinn, a kapualjban halálra fagynak, ő meg vígan éli benn az életét. Arról is meg van győződve, hogy a hajléktalanok többsége felelős azért, hogy az utcára került. Kukorellyt egyszerűen zavarja a jelenség, hogy szerencsétleneknek nincs hová menniük, kénytelenek átvészelni a téli zimankót a szabad ég alatt. (Más kérdés, hogy vannak melegedők, de a hajléktalanok egy része nem akar ide behúzódni.)
Kukorelly azt is elárulta, hogy kormányzati részről süket fülekre találnak sokan, akik a hajléktalanság ügyével foglalkoznak. Mint mondja, az utcán élők elszállásolása nem civil ügy. Sokkal inkább az önkormányzatoknak, valamint a kormányzatnak illene megoldást találni a jelenségre.
Az író szerint két elengedhetetlenül fontos projektre lenne szükség, amely változást hozna az utcalakók életében. Egyrészt mindenképpen itt lenne az ideje egy bérlakásprogramnak, amely még mindig várat magára. Kukorelly szerint a mindenkori aktuális kormány diszfunkcionális ebben a kérdésben, vagy rosszul, vagy egyáltalán nem foglalkozik a társadalom azon csoportjaival, amelyek nem vagy nem jól tudják artikulálni érdekérvényesítő képességüket. Az író úgy látja, szükség lenne egészségügyi hálóra is, amely felfogja a szellemileg és fizikailag leépült embereket, mert egészségügyi ellátás és felzárkóztatás nélkül lehetetlen a hajléktalanok elhelyezése új otthonokban.
Egyedül azonban nem megy, „még egyetlen Robinson sem tudta megváltani a világot”, ezért lenne szükség az összefogásra is – értékeli a helyzetet az író. Kukorelly szerint a magyar társadalomban sajnos jól működik a bűnbakkeresés, és ebbe a hajléktalanok jól beilleszthetők – hiszen kinek nem szúrja a szemét, hogy az utcán élők büdösek, koszosak? Ez a gyűlölködés azonban nem vezet sehova, ezért félre kellene tenni. Kukorelly Endre mindenkit arra biztat, hogy szánjon egy kevés időt és némi pénzt a közügyekre is – ez utóbbiak ugyanis nem csak a politikai pártok acsarkodását jelentik, hanem szociális kérdésekre keresett megoldásokat is.
