Kukorelly azt is elárulta, hogy kormányzati részről süket fülekre találnak sokan, akik a hajléktalanság ügyével foglalkoznak. Mint mondja, az utcán élők elszállásolása nem civil ügy. Sokkal inkább az önkormányzatoknak, valamint a kormányzatnak illene megoldást találni a jelenségre.
Az író szerint két elengedhetetlenül fontos projektre lenne szükség, amely változást hozna az utcalakók életében. Egyrészt mindenképpen itt lenne az ideje egy bérlakásprogramnak, amely még mindig várat magára. Kukorelly szerint a mindenkori aktuális kormány diszfunkcionális ebben a kérdésben, vagy rosszul, vagy egyáltalán nem foglalkozik a társadalom azon csoportjaival, amelyek nem vagy nem jól tudják artikulálni érdekérvényesítő képességüket. Az író úgy látja, szükség lenne egészségügyi hálóra is, amely felfogja a szellemileg és fizikailag leépült embereket, mert egészségügyi ellátás és felzárkóztatás nélkül lehetetlen a hajléktalanok elhelyezése új otthonokban.
Egyedül azonban nem megy, „még egyetlen Robinson sem tudta megváltani a világot”, ezért lenne szükség az összefogásra is – értékeli a helyzetet az író. Kukorelly szerint a magyar társadalomban sajnos jól működik a bűnbakkeresés, és ebbe a hajléktalanok jól beilleszthetők – hiszen kinek nem szúrja a szemét, hogy az utcán élők büdösek, koszosak? Ez a gyűlölködés azonban nem vezet sehova, ezért félre kellene tenni. Kukorelly Endre mindenkit arra biztat, hogy szánjon egy kevés időt és némi pénzt a közügyekre is – ez utóbbiak ugyanis nem csak a politikai pártok acsarkodását jelentik, hanem szociális kérdésekre keresett megoldásokat is.
