A közlés szerint a Budai Központi Kerületi Bíróság novemberben meghozott nem jogerős végzésével elutasította azt az ügyészi indítványt, amely az üzleti titok megsértésének bűntette miatt indult ügyben arra kérte kötelezni a tanúként beidézett újságírót, hogy fedje fel az újságcikkének elkészítéséhez információt adó személy kilétét.
Felidézték: korábban a Budapesti V. kerületi Rendőrkapitányság üzleti titok megsértésének bűntette miatt nyomozást rendelt el a Magyar Nemzeti Bank (MNB) jogi igazgatójának feljelentése alapján.
Erre azután került sor, hogy az MNB elnöke 2014. december 9-én írásban megkereste a Miniszterelnökséget vezető minisztert – aki a MKB Bank Zrt.-ben fennálló állami tulajdonosi részesedéshez fűződő jogokat gyakorolja – és a pénzintézet rossz pénzügyi, vagyoni helyzetével kapcsolatos, üzleti titoknak minősülő adatokra hivatkozva, a bank működésképességének fenntartása érdekében 75 millió forintos tőkeemelést kezdeményezett.
A levélben szereplő adatokat egy ismeretlen hozzáférhetővé tette a Figyelő újságírója számára, aki az MNB elnöke által küldött levél tényét és az abban kezdeményezett tőkeemelésre vonatkozó javaslatot a hetilapban közzétette. A nyomozás során a rendőrség tanúként hallgatta ki az újságírót arról, hogy a levélről kitől és milyen módon szerzett tudomást, ám a tanú a vallomástételt megtagadta. Ezt követően az ügyészség indítványozta, hogy a bíróság kötelezze az információt kiadó személy kilétének felfedésére. Az ügyészség azzal indokolt, hogy a levélben található adatok nyilvánosságra hozatala bankpánik előidézését célozhatta és alkalmas volt arra, hogy a magyar bankrendszer stabil működéséhez fűződő közérdeket megsértse.
A közlemény szerint ugyan a büntetőeljárási törvény meghatározott feltételek együttes fennállása esetén lehetővé teszi, hogy a bíróság a médiatartalom-szolgáltatót, illetve az újságírót forrása felfedésére kötelezze, „ez a rendelkezés azonban csak szükséges esetben, és csak akkor alkalmazható, ha kiemelkedő, és a védett alapjogot meghaladó érdek fűződik hozzá”.