Idén november végéig már ötezer beteget döntött ágynak a rotavírus az Országos Epidemiológia Központ adatai szerint, és évente körülbelül 7400 fertőzöttet regisztrálnak az országban. Ráadásul a kórházi kezelést igénylő betegek kétharmada csecsemő és kisgyermek. A hasmenéssel, hányással járó járvány általában december–március között tetőzik, és komoly veszélyt jelent a kicsikre – tudtuk meg a Házi Gyermekorvosok Egyesületének lapunkhoz eljuttatott közleményéből.
Az egyesület elnöke, Póta György ebben arra hívta fel a figyelmet: a betegséggel szembeni, szájon át adható, térítéses vakcinát 6-8 hónapos korig lehet adni a kicsiknek, hogy védetté váljanak. A súlyos kiszáradással fenyegető fertőzés általában az egész családot ledönti a lábáról.
– Nem szabad félvállról venni ezt a betegséget, hiszen hazánkban is évente mintegy 2000 fertőzött szorul sürgősségi vagy kórházi ápolásra, több mint 60 százalékuk 2 éven aluli kisgyermek – hangsúlyozta Póta György.
Az óvodáskor végére a kisgyermekek szinte kivétel nélkül átesnek a hasmenéssel, hányással és többnyire lázzal is járó fertőzésen, függetlenül attól, hogy hol és milyen higiéniai körülmények között élnek. A betegség tünetei – különösen kisgyermekek és csecsemők esetében – olyan erősek lehetnek, hogy akár infúziós kezelésre is szükség lehet.
A vírus ellen nem létezik gyógyszer. A legsúlyosabb szövődménye a kiszáradás – ez pedig különösen a 2 év alatti korosztályra veszélyes, hiszen ők néhány óra leforgása alatt súlyos állapotba kerülhetnek. Ha csökkent mennyiségű vizeletet, szájszárazságot, szédülést, tapasztalunk, a gyermek szokatlanul álmos, nyűgös, mindenképpen érdemes orvoshoz vagy azonnal kórházba vinni – hívta fel a figyelmet a gyermekorvos.
Figyelmeztetett arra is: minél magasabb a láz, illetve gyakoribb a hasmenés és a hányás, annál fokozottabb a szervezet folyadék- és ásványianyag-vesztesége. Ha ezek pótlása nem indul el időben, akkor akár a keringés is összeomolhat, sokkos állapot, szívritmuszavar alakulhat ki, és a beteg akár meg is halhat.