Szinte semmit sem tudunk a nemi erőszakról

A nemi erőszak megítéléséről készült felmérés körüli hisztéria túlzó volt – de igenis zavar van a fejekben.

A pszichiáter kiemeli, hogy az elkövetők jellemzően ondónyomot sem hagynak, a vizsgálat során általában nem tudnak ilyesmit kimutatni. Egyéb DNS-mintával nem sokra mennek a bizonyításnál, hiszen az alapján hiába sikerül azonosítani a feltételezett elkövetőt, ha az családtag vagy szomszéd, megint megremeg a bizonyíték. Ennek oka, hogy aki együtt lakik vagy sűrűn találkozik a sértettel, annak a DNS-e bűncselekmény nélkül is kimutatható lehet rajta. Párkapcsolati erőszaknál a helyzet még nehezebb, hiszen ott még az ondó sem bizonyít semmit: ilyen esetben külön kell igazolni, hogy történt erőszak is. Ezek a bizonyítások azért nehezek, mert gyakorlatilag két állítás áll egymással szemben, nincs semmilyen tárgyi bizonyíték.

Mivel a hagyományos orvos szakértői vizsgálatoknál csak ritkán kerül elő bizonyíték, a vizsgálatot jellemzően igazságügyi elmeorvos és pszichológus szakértők folytatják. Egyfelől nézik, hogy a feltételezett elkövetőnél fennáll-e valamilyen szexuális probléma vagy funkciózavar, a személyiségéből fakad-e valamilyen agresszió, perverzió vagy újabb nevén parafília, az előéletében volt-e bármilyen erőszak, különösképpen szexuális természetű. Viszont ezek elég közvetett bizonyítékok, velük az erőszakot nem nagyon lehet direkt módon igazolni. Azt, hogy a vizsgálat mennyire nehéz, jól mutatja az a tanulmány is, amely leírta, hogy amellett, hogy a szexuális abúzus látenciája nagyon magas, az elítélt elkövetők többsége debil vagy alkoholista. Viszont a valós arányokra ez nem igaz, mindössze arról van szó, hogy nekik jóval nagyobb az esélyük arra, hogy lebukjanak.

Az áldozatot szintén vizsgálja igazságügyi szakértő, feltárni pedig elsősorban azt próbálja, hogy elbeszélése mennyire élményszerű, életszerű. – Ez főleg gyerekeknél lényeges, ott ugyanis már a szóhasználatból is kiderülhet, ha valaki nem mond igazat. Ennek oka, hogy az előadásmód függ az életkortól, támaszkodik a szókincsre is. Emiatt könnyebb tetten érni, ha a vallomás a válófélben lévő szülő által betanított szöveg – emeli ki Vizi János. Mint mondja, sajnos az igazságügyi szakértők praxisában – és nem a büntetőjogban, hanem a polgáriban, azon belül is a válópereknél – egyre gyakoribbak az olyan ügyek, amikor a nők azzal hozakodnak elő, hogy az apa molesztálta a gyerekeket. Van példa ennek ellenkezőjére is, amikor az apa vádolja ugyanezzel az anyát vagy annak új élettársát. Ilyenkor a szakértőknek a gyerekek elmondása alapján kell véleményt mondaniuk – és ugyan a kicsik abuzálása sajnos nem ritka, arra is bőven van példa, hogy a vád hamis.

Bár nehezebben, de a felnőttek elmondásából is le lehet szűrni, hogy az adott esemény mennyire életszerű, hogy az mennyire érinti érzelmileg a sértettet. Az például árulkodó, ha valaki csak eldarálja a szövegét, azt nem kísérik érzelmek. Ugyanakkor ez sem alapigazság, mert az ilyen ügyek a végtelenségig is elhúzódhatnak, véleményt több szakértőtől is kérhetnek, a sokadik évben pedig már a sértett is belefásulhat az eljárásba: ilyenkor már nem meglepő, ha látszólag érzelemmentesen hadarja a szövegét. Viszont felnőtteknél végképp nem lehet azt mondani, hogy gyakori a hamis vád, sőt esetükben még az is ritka, hogy a sértettek a feljelentésig eljussanak.

A nemi erőszak magas látenciájának oka abban is keresendő, hogy a közvélemény az áldozatokat igen gyakran hibáztatja, az ilyen ügyeket a média sem kezeli jól. Két hete például a BBC számolt be arról az esetről, amelyben egy szingapúri magazin lőtt túl a célon. A lapnak egy kamaszlány írt kétségbeesett olvasói levelet, mondván, senkihez nem tud fordulni, szülei kitagadnák. A tinédzser hazudott arról, hogy az éjszakát hol tölti, eközben pedig egy fiúismerőséhez ment föl borozni. Csókolóztak, a fiú vetkőztetni kezdte, a lány pedig az elfogyasztott alkohol miatt nem tudott tiltakozni. Mint írja, nem emlékszik semmire, pusztán arra, hogy meztelenül ébredt.

A lap válaszában a történetet eléggé leegyszerűsítette, írásuknak már a címe is az volt: Megerőszakolták, miután hazudott az anyjának. Az erőszakot egyfajta büntetésnek állítják be, amit a lány azzal érdemelt ki, hogy hazudott a szüleinek. A borozásra, a csókolózásra szintén úgy hivatkoznak, amellyel a lány okot adhatott az erőszakra, mondván, az elkövető mindezt érthette felhívásként is. Az áldozathibáztatásnak komoly visszhangja volt, a lap végül bocsánatot is kért. Viszont az, hogy az ügy ekkora port vert fel, jól mutatja, hogy az emberek ezeket nem igazán tudják helyükön kezelni.

– Az áldozat fogalmának és szerepének megítélése a világon mindenütt probléma, mind ideológiai, mind politikai szempontból – szögezi le Tamási Erzsébet kriminológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának tudományos főmunkatársa. A szakember kiemeli, hogy tulajdonképpen három dolgot keverünk, azokat nem vagyunk képesek szétválasztani: az első a bűnmegelőzés, tehát hogy mit lehet tenni annak érdekében, hogy valaki ne váljon áldozattá, a második az, hogy mind a traumafeldolgozási, mind pedig a büntetőjogi oldalról mi a teendő akkor, ha valaki mégis áldozattá vált, a harmadik pedig az, hogy az áldozat mit tanult az esetből. Utóbbi is fontos, azt ugyanis tudjuk a kutatásokból, hogy azok, akik többször is áldozattá válnak, valamilyen személyiséget érintő problémával is küzdenek.

– Erre az orvos és a pszichológus is mindig fölfigyel, ha pedig ezzel az áldozat nem szembesül, akkor nem is lehet segíteni azt, hogy az eset ne ismétlődjön meg. Ugyanakkor ez nem keverendő össze az áldozat hibáztatásával, a konkrét eseményben ugyanis mindig az a hibás, aki azt elkövette, az áldozat pedig semmi esetre sem – hangsúlyozza Tamási Erzsébet. Mint mondja, ezt a három részt határozottan külön kell választani, mert ha ezt nem tesszük meg, akkor a bűnmegelőzés tabutémává válik.

A kriminológus fölidézi az ominózus pécsi esetet is, amikor a közvélemény a rendőrség bűnmegelőzési videóját támadta azért, mert azt áldozathibáztatásnak tartották. – Annak idején engem is megkerestek azzal, hogy mondjak véleményt az ügyről, de én csak annyit mondtam: erről kérdezzék meg a szülőket, ők többet tudnak. Mert a bűnmegelőzés tényleg fontos, a problémákról, kockázatokról beszélni kell. A fiataloknak igenis tudniuk kell, hogyan ne tegyék ki magukat olyan helyzeteknek, amelyeknek eredménye mások jóindulatán, bűnözői hajlamán múlik. Ezzel minden szülő egyetért, ahogyan azzal is, hogy a lakást be kell zárni, a táskát nem szabad nyitva hagyni – mondja Tamási Erzsébet. Mert tetszik vagy sem, vannak olyan viselkedésmódok, időpontok és foglalkozások, amelyek emelik annak veszélyét, hogy valaki szexuális erőszak áldozatává váljon. Például a pincérnő, főleg éjszaka mindenképpen esendőbb, de ugyanez igaz arra is, aki késő este rendszeresen járkál egyedül – ilyen esetekben mindig jobban kell figyelni.

Viszont egészen más ezt bűnmegelőzési szempontból hangsúlyozni, és megint más egy áldozatnak azt mondani: ő tehet arról, hogy áldozattá vált. Itt muszáj meghúzni egy éles határt, ha ugyanis bűncselekmény történt, akkor teljesen lényegtelen annak előzménye. Ahogyan a kriminológus fogalmaz: azt követően már csak az számít, hogy az eset miatt a kellő büntetőjogi lépéseket megtegyék, az áldozatot pedig a támogassák abban, hogy traumáját fel tudja dolgozni.