Eredetileg nagyobb lendülettel indult a bürokráciacsökkentés. Tavaly januárban jelent meg az első lista, amelyen hetvenhárom hivatal, illetve háttérintézmény szerepelt. Akkor még azt tervezte a kormány, hogy tizenhárom intézményt jogutód nélkül szüntetnek meg, de a lista később gyorsan változott, miután kiderült, vannak olyan hivatalok, illetve országos hatáskörű szervek, amelyeket nem lehet beolvasztani vagy megszüntetni. Ilyen például az Országos Meteorológiai Szolgálat, amely egyébként nincs is rajta a végleges, negyvenötös listán. Tavaly nyáron a Design Terminal jogutód nélküli megszüntetéséről szóltak a hírek, de szeptemberben végül ezt is jogutódlással szüntették meg, legalábbis erről szól a Miniszterelnökség friss intézményi listája.
Hírek szerint a háttérintézmények átalakítási folyamata azért is húzódhatott sokáig, mert a hátterében hatalmi harcok álltak. A Miniszterelnökséget vezető miniszter, Lázár János által felügyelt és kommunikált folyamatnak ugyanis többen – elsősorban az Emberi Erőforrások Minisztériuma és vezetője, Balog Zoltán – ellenálltak, és hosszú küzdelmet folytattak intézményeikért. Ez magyarázhatja a lista folyamatos szűkülését is.
Ami a folyamat még hátralévő részét illeti: áprilisban – szintén jogutódlással – szűnik meg az Országos Tisztifőorvosi Hivatal, a Nemzeti Egészségfejlesztési Intézet, az Országos Közegészségügyi Központ, illetve az Országos Epidemiológiai Központ. Júliussal szűnnek meg a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet területi szervei, majd a folyamat novemberben zárul, amikor a Magyar Államkincstárba való beolvadással megszűnik az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság.

















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!