Bús Balázs (Fidesz-KDNP) azt mondta, komoly kormányzati támogatásoknak köszönhetően a Békásmegyeri Piac és Közösségi Tér kivitelezésének első üteme az idén, a második üteme a jövő évben valósul meg.
Puskás Péter (Fidesz-KDNP) fejlesztésekért felelős alpolgármester azt közölte: a kormány 6,3 milliárd forint támogatást biztosított a 2017 nyarán elindított projekthez, amelynek során egy új csarnoképület és egy ahhoz tartozó mélygarázs épült. Az épület várhatóan április közepén nyitja meg kapuit a vásárlóközönség előtt. A használatbavételi engedélyezés folyamatban van – jegyezte meg.
Elmondta, az új csarnok megnyitása után kezdődik meg a régi épület bontása. A helyén – a projekt második ütemében – közösségi tér és üzlethelyiségek létesülnek majd. A 7,9 milliárd forintos projekt 2020 elején zárul.
Bús Balázs elmondta, Óbudán a legnagyobb problémák a közlekedési anomáliákból fakadnak. Az egyik ilyen problémát a szentendrei HÉV okozza, ugyanis az négy-öt „szintbeli” kereszteződésben akadályozza a kerületben az átmenő forgalmat. Rendkívül sok torlódást okoznak ezek a kereszteződések – mutatott rá.
A polgármester szerint ennek a megoldása az lenne, ha a HÉV-et lesüllyesztenék a föld alá. Úgy fogalmazott, hogy ha nagyot álmodhatna, akkor egészen Szentendréig lesüllyesztené a HÉV-et a föld alá, és felette egy „biciklis sztrádát” hozna létre. Ezzel a Dunakanyar és Szentendre kerékpáros közlekedését és turizmusát fejleszteni lehetne – mondta Bús Balázs, aki szerint a gyors kerékpáros közlekedés kialakításával jelentősen lehetne csökkenteni a Budapestre áramló autós forgalmat.
Közölte, az M0-s autóút 10-es és 11-es út közötti szakaszának minél előbbi megvalósítását szorgalmazzák, mert azzal a fővárosból ki lehetne szorítani a teherforgalmat.
A P+R pakolókról szólva Bús Balázs elmondta, a Demszky-időszakhoz képest előrelépés történt, de továbbra is szükség van a város határában ilyen parkolók építésére.
Bús Balázs Óbuda-Békásmegyer február elején elfogadott költségvetéséről szólva kiemelte, hogy a kerület már négy éve „a zászlajára tűzte” a közösségi tervezést, és ez már nem csupán projekteket érint, hanem rendeletalkotásokat is. Utóbbira példaként említette a „közösségi együttélés szabályainak” lefektetését.