Az erős magyar közösséghez nem csak az oktatási, kulturális és politikai intézményrendszer tartozik hozzá, hanem az erős, önálló média is – hangsúlyozta Potápi Árpád, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára szombaton a drávaszögi Bellyén a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége (HMDK) médiaházának ünnepélyes átadásán.
A média ugyanis nem csak arról szól, hogy a legfrissebb hírekkel lássa el a közösséget, a média maga közösséget formál azok között, akik olvassák, nézik vagy hallgatják – hangoztatta.
„Ezért tartjuk kiemelten fontosnak a szerepét” – mondta, hozzátéve: a közösség éltető erő, és amíg a Magyarország határain kívül élő magyar közösség magyarul tud szólni, addig van jövő.
Potápi Árpád megköszönte a horvát kormánynak, hogy támogatta az épületnek a felépítését és berendezését, és nagyban hozzájárult ahhoz, hogy egy magyar médiaközpontról lehessen beszélni a horvátországi magyarság körében.
Az államtitkár megköszönte a horvátországi magyar médiában dolgozó újságírók munkáját is. Szavai szerint az elmúlt években jelen voltak a Kárpát-medencei hírek gyártásában és közvetítésébe, valamint a horvát média felé is kapcsolatot jelentettek.
Potápi Árpád a közelgő horvátországi kisebbségi önkormányzati választásokról és a május 26-ai európai parlamenti választásokról szólva arra kérte a horvátországi magyarokat, hogy mind a kétszer menjenek el szavazni, és utóbbinál az erős nemzetek Európájára adják le voksukat.
Kalmár Ferenc, a Külgazdasági és Külügyminisztérium Magyarország szomszédságpolitikájának fejlesztéséért felelős miniszteri biztosa, a magyar-horvát kisebbségi vegyes bizottság magyar társelnöke hangsúlyozta, hogy a médiaház a vegyes bizottság ajánlásával, a horvát kormány támogatásával jött létre.
A hat szomszédos ország vegyes bizottságaiból a horvát-magyar a leghatékonyabb, és itt tudnak konkrét eredményeket felmutatni. „Az elmúlt két évben – Magyarországon és Horvátországban egyaránt – több eredmény született, többet értek el, mint az előző tízben” – szögezte le.