Az a néhány ember, aki most elgondolkodva vakarja a fejét, jöjjön át velem egy kicsit ide a szertárba. Legalább egymást ne hülyítsük, drága kollégák. Mindannyian megtanultuk, hogy a pedagógus a pedagógiai folyamatban teljes személyiségével vesz részt. Vagyis attól függően, mennyit alszik, napi 16-18 órát szolgálatban van. Nem csupán letanítja az óráit, hanem minden percben azon agyal, hogy a rábízott gyerekeket hogyan tudná még hatékonyabban fejleszteni, még jobb emberré nevelni. Ezt nem lehet megfizetni. A szakmát hivatásuknak tekintők nem is a pénzért csinálják. Ellentétben azokkal, akiknek még ki sem csengettek az utolsó órájukról, már az utcán sietnek valami elképesztően fontos dolguk után. Vagy, akik saját kudarcaikat mindig a rájuk bízott tanulókon akarják leverni szeretetmegvonással, buktatással, megalázó tortúrákkal. És akiknek nehezükre esik kitölteni a digitális naplót, de órákig tudnak panaszkodva posztolni a közösségi médiában az adminisztrációs terhek lélekölő növekedéséről. Mondjuk ki bátran, ezeknek egy huncut vassal sem szabad több fizetést adni, míg azoknak, akik lelkiismeretesen, hivatástudattal végzik áldozatos munkájukat, háromszoros bér járna. Igazgató urak és hölgyek, elgondolkodtak már azon, ha úgy adódna, el tudnák végezni tantestületükben a differenciálást? Egyébként pedig, a bérharcnak nem a legjobb terepe az alaptanterv körüli vita, mert azt az érzést kelti a társadalom egyéb rétegeiben, hogy önöket a pénz jobban érdekli, mint a gyerekeink jövője.
Gajdics Ottó: Frontális hülyeség és csordaszellem
A tízmillió tantervszakértő országában fussunk neki még egyszer a problémának. Olyan mennyiségű ostobaság hangzott el ugyanis mostanában a Nemzeti alaptantervvel kapcsolatban, hogy elképesztő bátorságról tesznek tanúbizonyságot mindazok, akik feliratkoznak a különféle tiltakozó listákra. Én gyakorló pedagógusként óvatosabban mennék házhoz a pofonért. Most is csak azért kotyogok bele, mert pályaelhagyóként van némi külső rálátásom, amit azért semmiképpen nem neveznék objektivitásnak, legfeljebb féltő együttérzésnek.

(...)
Végül ajánlom figyelmébe mindenkinek egyik legkedvesebb főiskolai tanárom örök érvényű mondatait a tananyag megválasztásáról. Egyetemes tizedes osztályozást tanított, ami a tudományos és szakkönyvek könyvtári elhelyezéséhez nélkülözhetetlen, és bizony azzal járt, hogy hosszú számsorok egyébként logikus generálását kellett megtanulni, de a legalapvetőbbeket illett fejből tudni. Valahogy így: Itt ez a kézikönyv a cserebogarak téli takarmányozásáról. Hová sorolnák be, mondják az ETO-számát! Én pedig, akkori vadszamár, minden alkalommal hangosan lázadtam ez ellen mondván, erre férfiembert nem lehet kényszeríteni, egyébként is pár éven belül megoldják a gépek helyettünk ezt az egészet. Azt mondta nekem akkor ez a drága hölgy: Ide figyeljen Gajdics! Rá fog majd jönni, hogy teljesen mindegy, mit tanul, csak használja az eszét. Ha eleget edzi, az majd kisegíti minden körülmények között. Jó kis gondolat ez, így sztrájkra készülődvén…
A teljes publicisztika ITT olvasható el.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezNe maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!