Gajdics Ottó: Frontális hülyeség és csordaszellem

A tízmillió tantervszakértő országában fussunk neki még egyszer a problémának. Olyan mennyiségű ostobaság hangzott el ugyanis mostanában a Nemzeti alaptantervvel kapcsolatban, hogy elképesztő bátorságról tesznek tanúbizonyságot mindazok, akik feliratkoznak a különféle tiltakozó listákra. Én gyakorló pedagógusként óvatosabban mennék házhoz a pofonért. Most is csak azért kotyogok bele, mert pályaelhagyóként van némi külső rálátásom, amit azért semmiképpen nem neveznék objektivitásnak, legfeljebb féltő együttérzésnek.

Budapest, 2020. februr 14. Rsztvevk az Emberi Erforrsok Minisztriuma eltt a Pedaggusok Demokratikus Szakszervezetnek (PDSZ) demonstrcijn, amelyen az j Nemzeti alaptanterv (Nat) s a szakkpzs talaktsa ellen tiltakoztak 2020. februr 14-n. MTI/Balogh Zoltn Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Drága kollégák! Ne hagyjátok magatokat ilyen látványosan megvezetni, átverni!

Még az egyházi intézmények is, még Orbán és Simicska gimnáziuma is tiltakozik, harsogja a balliberális média, mintha ez bármire is bizonyítékul szolgálna. Én inkább egy játékos módszert javasolnék, közös gondolkodást a frontális hülyeség és a csordaszellem helyett.

Kezdjük ott, hogy álljon fel mindenki, aki tiltakozik a NAT bevezetése ellen. Most üljön le az, aki nem ismeri az érvényben lévő alaptantervet sem, aminek a módosításáról beszélünk. Nem, nem szégyen, sokan vannak ilyenek, vastagon aláhúzva, hogy ettől még nyugodtan lehet kiváló pedagógiai munkát végezni, hiszen az iskolavezetés és a helyi tantervek készítői tüzetesen elolvasták minden betűjét. Önöknek elég utóbbiakat ismerni az óravázlataik elkészítésekor. Ha megvagyunk, üljön le az, aki nem rágta még át magát a módosítás szövegén. Csak nyugodtan, senkit nem írunk be a magatartásfüzetbe. Jó, akkor, aki még mindig állva maradt, az jöjjön át velem a szomszéd terembe.

Most beszéljük meg, mi ellen is tiltakoznak önök. Nyilván nem lesz itt mód arra, hogy mindenki ismertesse álláspontját, különösen nem tudjuk majd meggyőzni egymást, ha eltérően gondolkodunk, de néhány alapkérdést tisztázhatunk. Segítségképpen összefoglalnám, mit tartalmaz minden eddigi felzúdulás. Azt például nehezményezi valamennyi ellenző, hogy nem csökken kellő mértékben az elsajátítandó tananyag, így nem változtatható meg érdemben sem a tanulók, sem a tanárok terhelése. Márpedig ez mára elviselhetetlen mértékűvé vált, különösen a gyalázatos béreket is figyelembe véve. Alapvetően tehát bérkövetelésről van szó. Azok most ne figyeljenek, akik kevesebbet akarnak dolgozni, de háromszor annyit akarnak keresni. A realistákat kérdezem: mindenki lecsökkentette már gondolatban a saját tárgyának követelményét és óraszámát? Vagy csak a mások által tanított területeken vannak ötleteink? Tapasztalataim szerint ugyanis a matektanár kiválóan tudja, hány énekórával kellene kevesebb, de egy magyartanár is sokallja általában a mindennapos testnevelésre szánt időt. De hagyjuk is ezt, nyilván mindenki birtokában van a legmodernebb pedagógiai módszereknek, amelyekkel az sni-s (speciális nevelési igényű – a szerk.) diákok is feleannyi idő alatt sajátítják el a kétszer akkora mennyiségű ismeretanyagot, mint annak idején mi, a poroszos börtöntanodák áldozatai. Ha pedig valaki mégsem született tehetséggondozó, akkor az önként áldozza majd szabadidejét akár fizetős tanfolyamok elvégzésére is, ahol csodamódszereket tanulhat majd a kooperatív együttműködés és a befogadó attitűd fejlesztésére. Csak kösse a kormány a bértáblát a minimálbérhez! De közben ne szóljon bele, mit kell tanítani, mert az ideológiai terror, politikai támadás a szakmai önállóság és a tanszabadság ellen. Bezzeg, ha valaki lázad a Humán Platform, az Oktatási Hálózat meg a liberális bélyeggyűjtők és egyéb sorosista szervezetek által felbujtva, az a legmélyebb és legprofibb szakmaiság megnyilvánulása. Ha csak úgy nem…

Az a néhány ember, aki most elgondolkodva vakarja a fejét, jöjjön át velem egy kicsit ide a szertárba. Legalább egymást ne hülyítsük, drága kollégák. Mindannyian megtanultuk, hogy a pedagógus a pedagógiai folyamatban teljes személyiségével vesz részt. Vagyis attól függően, mennyit alszik, napi 16-18 órát szolgálatban van. Nem csupán letanítja az óráit, hanem minden percben azon agyal, hogy a rábízott gyerekeket hogyan tudná még hatékonyabban fejleszteni, még jobb emberré nevelni. Ezt nem lehet megfizetni. A szakmát hivatásuknak tekintők nem is a pénzért csinálják. Ellentétben azokkal, akiknek még ki sem csengettek az utolsó órájukról, már az utcán sietnek valami elképesztően fontos dolguk után. Vagy, akik saját kudarcaikat mindig a rájuk bízott tanulókon akarják leverni szeretetmegvonással, buktatással, megalázó tortúrákkal. És akiknek nehezükre esik kitölteni a digitális naplót, de órákig tudnak panaszkodva posztolni a közösségi médiában az adminisztrációs terhek lélekölő növekedéséről. Mondjuk ki bátran, ezeknek egy huncut vassal sem szabad több fizetést adni, míg azoknak, akik lelkiismeretesen, hivatástudattal végzik áldozatos munkájukat, háromszoros bér járna. Igazgató urak és hölgyek, elgondolkodtak már azon, ha úgy adódna, el tudnák végezni tantestületükben a differenciálást? Egyébként pedig, a bérharcnak nem a legjobb terepe az alaptanterv körüli vita, mert azt az érzést kelti a társadalom egyéb rétegeiben, hogy önöket a pénz jobban érdekli, mint a gyerekeink jövője.

(...)

Végül ajánlom figyelmébe mindenkinek egyik legkedvesebb főiskolai tanárom örök érvényű mondatait a tananyag megválasztásáról. Egyetemes tizedes osztályozást tanított, ami a tudományos és szakkönyvek könyvtári elhelyezéséhez nélkülözhetetlen, és bizony azzal járt, hogy hosszú számsorok egyébként logikus generálását kellett megtanulni, de a legalapvetőbbeket illett fejből tudni. Valahogy így: Itt ez a kézikönyv a cserebogarak téli takarmányozásáról. Hová sorolnák be, mondják az ETO-számát! Én pedig, akkori vadszamár, minden alkalommal hangosan lázadtam ez ellen mondván, erre férfiembert nem lehet kényszeríteni, egyébként is pár éven belül megoldják a gépek helyettünk ezt az egészet. Azt mondta nekem akkor ez a drága hölgy: Ide figyeljen Gajdics! Rá fog majd jönni, hogy teljesen mindegy, mit tanul, csak használja az eszét. Ha eleget edzi, az majd kisegíti minden körülmények között. Jó kis gondolat ez, így sztrájkra készülődvén…

A teljes publicisztika ITT olvasható el.