Az Alapjogokért Központ közleménye szerint az amerikai elnök, Donald Trump beszéde előtt nem sokkal, szintén a főszínpadon tartották a rendezvény külföldi partnereinek panelbeszélgetését, többek között Eduardo Bolsonaróval, a brazil konzervatív párt frakcióvezetőjével, ausztrál, japán és koreai meghívottakkal, valamint az American Conservative Union (ACU) vezetőivel, Matt Schlapp elnökkel, George W. Bush egykori tanácsadójával, valamint Dan Schneider ügyvezető igazgatóval.

Óriási szenzáció Tatabányán: kihalás szélén álló fajt találtak a Csónakázó-tóban + videó
Hiába van rajta a Nemzetközi Természetvédelmi Unió (IUCN) vörös listáján, Magyarországon nem korlátozzák a tartását.