Százhetvenegy esztendővel ezelőtt volt a csornai ütközet

1849 júniusában a császári-királyi hadsereg és a cári csapatok megindították támadásukat a honvédsereg ellen.

1849 júniusában a császári-királyi hadsereg és a cári csapatok megindították támadásukat a honvédsereg ellen. A császári ármádia élére új főparancsnok került báró Julius Jacob von Haynau táborszernagy személyében, aki elődeivel ellentétben nem tétovázott, hanem minden eszközt felhasznált a győzelem kivívásához.

A magyar fél is készült 1849 forró nyarára. Buda ostromának idején helyettes hadügyérként Klapka György vezérőrnagy kidolgozta új hadműveleti tervét, de az Erdélyben és a Délvidéken operáló magyar seregtesteknek túl nagy feladatot szánt, és egy dologgal nem számolt, a nagy túlerejű orosz intervencióval. Görgei Artúr tábornoknak is megvolt a maga elképzelése. Klapkához hasonlóan ő is Komáromot akarta hadserege hadműveleti bázisául használni, viszont vele ellentétben már feltételezte a cári beavatkozást. Ezen erők beérkezése előtt akarta megverni a Duna bal partján a császári fősereget, mialatt elnyújtott balszárnya a Duna jobb partján a Rába és a Marcal mögött védekezett. A Központi Táborkari Iroda kidolgozta a részletes támadási tervet: a Feldunai hadsereg három hadteste külön-külön kísérelte meg a Vágnál az áttörést, mialatt többi része a Csallóközben és a Rába mentén védelemben állt. Időközben Haynau erősítést kapott, beérkezett az orosz Panyutyin-hadosztály, és főserege 82 ezer főre növekedett, míg ellenük 53 ezer honvéd készült támadni.

A magyar balszárnyon lovag Poeltenberg Ernő vezérőrnagy VII. hadteste Győrnél összpontosult, amelyhez erősítésként vonták Kmety György ezredes önálló hadosztályát. Az 5002 főt és 17 db ágyút számláló seregtestnek Székesfehérváron keresztül Pápa térségénél kellett elérnie a Rába vonalát, hogy ott megszállja az átkelőhelyeket, és lerombolja a hidakat a marcaltői kivételével. Itt csatlakozott a VII. hadtest balszárnyához, és ellenőrizhette a Sárvár–Veszprém–Székesfehérvár közötti utat. Kmety június 11-én már Pápán volt, ahonnan Sárvár felé küldött felderítésre hat huszárszázadot és egy fél üteget. Június 12-én Kmety egy kém útján értesült Franz Wyss vezérőrnagy császári dandárjának csornai és kapuvári helyzetéről, amelyet más hírforrások is megerősítettek: báró Carl Zessner ezredesnél, a 4. Császár-dzsidásezred fogságba esett, majd menekülés közben agyonlőtt parancsnokánál Kmety huszárjai megtalálták a Wyss-dandár elhelyezési térképét, más visszaemlékezés szerint annak menetrendjét.

A Wyss-dandár – amely a pár nappal korábbi átszervezés miatt inkább fél dandár erejű volt – a gróf Franz von Schlik altábornagy parancsnoksága alatti, Magyaróváron bekvártélyozott császári I. hadtest alárendeltségébe tartozott, s elővédként Kapuvárt, valamint Csornát kellett megszállnia. A dandár két oszlopra tagozódott, Wyss 2690 katonával – két zászlóaljjal, két vadászszázaddal, négy dzsidásszáddal – és nyolc löveggel vonult Csornára, miközben Kapuváron 2026 embere – két zászlóalja, két dzsidásszázada – és három lövege állt. A dandárparancsnok számolt egy magyar támadás lehetőségével, azonban elöljáróitól hiába kért segítséget.

Kmety elhatározta, hogy a 16 órányi távolságra lévő, előretolt császári dandáron rajtaüt és megsemmisíti, amiért csapatait emberfeletti menetteljesítményre ösztönözte, hozzávetőlegesen 40 km-t kellett megtenniük. Nem szólt senkinek sem, a Duna jobb partján lévő magyar csoportosítás parancsnokát, Klapkát és Zámbelly Lajos ezredest, a VII. hadtest táborkari főnökét csak június 12-én, a késő esti órákban értesítette a tervéről, miszerint Csornát dél és nyugat felől támadja meg, Wyss pedig kénytelen lesz a VII. hadtest vagy a Hanság mocsarai felé hátrálni.

Június 13-án hajnali 3 órakor Kmety hadosztálya Szilsárkánynál egyesült, ahonnan két menetoszlopban haladt tovább. Két zászlóalj, két vadászszázad, két huszárszázad és egy üteg Csorna felé indult, délről a hadosztály másik része – három zászlóalj, hat huszárszázad, két üteg – tartott a mezőváros felé úgy, hogy a kapuvári császári erőket is megfigyelhesse. „A rongyos külsejű, lecsigázott hadosztály kitűnően fegyelmezve, harchoz szokott volt; – képzett tisztektől vezetve, parancsnoka iránt határtalan bizalommal viseltetett.” – erről számolt be később egy ismeretlen honvédtiszt a Győri Közlöny hasábjain. Honvédei felnézhettek parancsnokukra, aki maga sem akart kitűnni közülük, hiszen Kmety „külsejére mit sem adott, törzstiszti egyenruhát is csak arra az alkalomra csináltatott, hogy Kossuthhoz küldetett a budai vár bevételének hírével. Különben egyszerű honvéd bekecs, bőrnadrág, nagy sarkantyús lovag csizma, legtöbbnyire minden megkülönböztető jel nélkül, közönséges tiszti sapka […] ebből állott téli és tavaszi öltözete, míg a nyáron a bekecset egy foszlánnyal nem cserélte fel […]” – tudósított róla a Hazánk 1888-ban.

Wyss értesült a magyarok közeledéséről, azért csapatai már harcrendbe állak. Reggel öt óra tájt kezdődött az ütközet. A honvédek délről és nyugatról támadtak, miközben egy huszárkülönítmény észak felől akart a császári balszárny mögé kerülni, de ezt a dzsidások megakadályozták. Csornánál erős tüzérségi és gyalogsági tűzharc zajlott, azonban a magyar erőfölény egyre inkább megnyilvánult, és komoly helységharc bontakozott ki. Reggel nyolc és fél kilenc között Wyss kiadta a visszavonulási parancsot. Bősárkány felé hátrált és személyesen vezette utóvédjét, amikor több, halálos lövés érte (a csornai Szent Antal-temetőben lévő sírja ma is megvan). Kmety huszárjait az ellenség után küldte, akik többször összemérték szablyáikat a visszavonulást fedező dzsidásokkal. A császáriak oly gyorsan retiráltak, hogy kilenc órakor már elérték Bősárkányt, megelőzve a VII. hadtest utánuk küldött lovasságát, amely el akarta vágni visszavonulási útjukat.

Csornánál mindkét fél derekasan verekedett, de magyar részről különösen a Vilmos-huszárok, valamint a Jászkun Kerületből toborzott Nádor-huszárok tűntek ki, akik alaposan „megpucolták” a császári dzsidásokat. „Bámulatos volt a csornai lovasroham is – emlékezett vissza a márciusi ifjak egyike, Degré Alajos huszárkapitány –, midőn az Olaszországból megérkezett Császár-dzsidásezred, az osztrák hadsereg leghíresebb lovassága kikérte magának, hogy a Nádor-huszárok ellen őt bocsássák, s a ló szügyéig érő búzában lépést mentek egymás ellen. Dessewffy Dénes [főszázados] olyan pikaszúrást kapott, mely a hasán ment be, s hátul jött ki. Az mentette meg a haláltól, hogy harminchat óra óta nem evett […] Négyszer visszaverték a Nádor-huszárok a dzsidásokat, kik ötödször is sorakoztak megmérkőzni. Ezen ötödik összeütközésnél mindkét részről az osztályokat már altisztek vezényelték, mert valamennyi főtiszt a földön volt.” Görgei egyik ordonánca, Karsa Ferenc hadnagy is megemlékezett a jászkun huszárokról: „A Nádor-huszárok tisztjei közül, különösen emlékezetre méltó vitézséggel harcoltak Dessewffy Dénes és Fekete Jenő […] és szaladásnak vert ulánusok végpusztulása csak azon múlt, hogy a huszártisztek mind nehéz sebet kaptak. Érdekes volt az is, hogy a Nádor-huszárok már annyira elkaptak, hogy a vezényszót nem várva, minden alkalommal kisebb csapatokban is attakra száguldoztak. Ennek fékezésére, D. osztályparancsnok így adta ki a napiparancsot: Akinek elébb lesz véres a kardja, mint az enyém, az huszonöt botot kap.”

Amikor Schlik hírét vette az ütközetnek, Bősárkányra igyekezett, ahol átvette a dandár feletti parancsokságot. A honvédek be akarták keríteni, ezért a Répce gátja mögé vonta vissza a dandárt, parancsba adva a hidak lerombolását. A helybeliek ezt igyekeztek megakadályozni, mire a császáriak Burus Mihály csizmadiát, Csőkör István szolgát, Major Ferenc gazdát és Tóth János zsellért kivégezték. A félszemű császári generális Szentpéterre hátrált, ahová a Kapuvárra kiküldött erők is bevonultak. Kmety nem üldözte tovább az ellenséget, hanem tartotta magát az eredeti parancshoz, csapataival a Rába átkelőit figyelte.

Csornánál a Kmety-hadosztály (33 gyalogszázad, 8 huszárszázad, 17 db löveg) 53 halottat és 218 sebesültet vesztett – más forrás szerint 31 elesettet és 184 sebesültet –, a császáriak (14 gyalogszázad, 4 dzsidásszázad, 8 db löveg) véres vesztesége 55 halott, 78 sebesült, valamint 125 eltűnt és fogságba esett volt. A császáriak nem felejtették el a civil lakosság magatartását, június 21-én Bősárkány községet a templom kivételével porig égették, és hat nappal később Csorna mezőváros is majdnem hasonló sorsra jutott.

A csornai magyar győzelem biztató előjelnek mutatkozott, joggal lehetett remélni, hogy ennek hatására a császári erők zömét átcsoportosítják a Duna jobb partjára, így sikerrel indulhat meg június 16-án a Vág mentén tervezett magyar támadás. Haynau valóban így cselekedett, de nem ezért, hanem azon megfontolásból, hogy itt támadjon.