Baranyi Krisztina, Ferencváros baloldali polgármestere nyilvánosságra hozta a 602/2020. (XI.23.) számú önkormányzati határozatot, amelyből kiderült, hogy kik nyerték a közterekre kiírt „Public Art” nyílt pályázatot. Ebből a dokumentumból tudhattuk meg, hogy Baranyi az amerikai szélsőbaloldali BLM-mozgalomnak akar szobrot állítani a kerületben. A koronavírus-járvány miatt egy személyben meghozott határozat indoklása szerint a szobor egy „köztéri emlékműszobor parafrázis” lenne, amely „jelenleg is aktuális társadalmi és politikai kérdéseket érint, hoz játékba: Black lives matter, az LMBTQ-val kapcsolatos a társadalomban élő előítéletek”.
Az indoklás azért is érdekes, mert bizonyítja, hogy a feketék egyenlősége melletti kiállás csak álca, ürügy a szélsőbaloldalnak, valójában a szélsőségesen baloldali ideológiát akarják terjeszteni. Hiszen hogy kerülnének másképpen az LMBTQ-jogok egy, a Black Lives Matter tiszteletére állított szoborhoz?

Az Egyesült Államokban indult a radikális baloldal anarchista mozgalma
A BLM 2013-ban jött létre három fekete feminista nő irányításával, majd gyakorlatilag hét évig, egészen ez év tavaszáig nem voltak képesek nagyobb tömegeket maguk mellé állítani. Mindez akkor változott meg, amikor május 25-én rendőri intézkedés közben meghalt George Floyd, az esetről pedig sokáig úgy gondolta a közvélemény, hogy az intézkedő rendőröket rasszista indulatok hajtották, és emiatt következett be a haláleset.
Mint kiderült, a korábban több alkalommal is elítélt bűnözőt sokszori próbálkozásra sem voltak képesek beültetni a rendőrautóba, ezt követően kellett a hatóságok körében elterjedt módszert, a fojtófogást alkalmazni. A rendőrök testkamerájának felvételéből az is jól látszott, hogy Floyd már az intézkedés előtt sem érezte jól magát, dülöngélt, és látszólag rossz fizikai és egészségügyi állapotban volt, az intézkedő rendőrök meg is kérdezték tőle, hogy jól van-e. A halottkém jelentése szerint Floyd koronavírus-fertőzött volt, és szívbetegségben is szenvedett, ezek mind hozzájárultak ahhoz, hogy belehalt az egyébként valóban brutális intézkedésbe.