Csak legvégső megoldás lehet a sorshúzás

– Ön azt írja, hogy a lapunkban megjelent cikk „az eredeti szövegkörnyezetből részeket teljesen kifordítva, kiragadva, pontatlanul idézve” jelent meg. Véleményünk szerint a citált szövegrészek az önök által leírtak szöveghű idézetei. Kérem, fejtse ki az álláspontját ennek kapcsán!

– A cikk címével és teljes mondanivalójával tévesen azt közvetíti, hogy a Magyar Orvosi Kamara (MOK) saját tagjait – azaz az összes aktív magyarországi orvost – arra bátorítja, hogy sorsolás útján döntsön a kórházakban arról, hogy ki maradjon életben és ki haljon meg. Ez hamis üzenet. Elhallgatják az ajánlás első mondatát, miszerint „ez a dokumentum részletes etikai útmutatást, ajánlást ad orvoskollégáinknak, felkészítve őket arra a helyzetre, ha esetleg a jelenlegi Covid–19 vírusos megbetegedések száma olyan mértékűvé válna, hogy azzal az ellátórendszer nem lenne képes megbirkózni az elégtelen számú intenzív ágyak, helyek, lélegeztetőgépek, szakemberek, egyéb erőforrások miatt.”

Azaz: ezeket az általános és részletes ajánlásokat csakis akkor lehet alkalmazni, ha az ellátórendszer nem bírná a terhelést. Azáltal, hogy ezt nem említik meg, olvasóik azt hihetik, hogy békeidőben is ezeket az elveket kell alkalmazni a Covid–19 megbetegedések kapcsán.

Amikor a sorshúzásról írnak, egyetlen egyet sem említenek meg a kilenc általános ajánlásból, csupán a másodikból – amely egyébként az érkezési sorrendtől független elosztást tárgyalja – kizárólag az ott csak példaként megemlített sorhúzás szövegét idézik a cikkben. Pedig a 7. számú ajánlásunk külön foglalkozik a véletlenszerű kiválasztással (sorsolással), ami sokkal precízebben írja le, hogy csak akkor használjuk, amikor a lefektetett etikai elvek mentén, szakmai szempontok (beleértve pontrendszerek) alapján történő priorizálást követően is teljesen azonos kilátásokkal rendelkező páciensek közül kell választani. De ezt is csak akkor, ha az ellátórendszer nem bírná a terhelést, és az előbb említett feltételek együttesen fennállnának. Ennek az esélye minimális, szinte nulla, de mivel a dokumentum készítői minden lehetőségre fel szerették volna készíteni az orvosokat, ezért ezt a lehetőséget is tárgyalja a dokumentum, ahogyan más országok hasonló ajánlásai is.

– Ön úgy fogalmazott, hogy a Magyar Nemzet cikke „alkalmas az emberek nagyobb csoportjában zavar vagy nyugtalanság keltésére”. Véleménye szerint nem lehet, hogy erre maga az Etikai megfontolások az orvosi erőforrások elosztásához Covid–19 pandémia idején Magyarországon című dokumentum 2. ajánlása (8. oldal) alkalmas, amikor valódi lehetőségként festi fel az egészségügyi ellátórendszer összeomlását?

– A fentiek értelmében a cikk olvasói azt gondolhatják, hogy a MOK arra utasította a magyar orvosokat, hogy csakis sorshúzással döntsék el, hogy mely Covid–19 fertőzött beteget részesítsék előnyben a másikkal szemben; vagyis ki haljon meg, és ki maradjon életben, függetlenül attól, hogy rendelkezésre áll-e elegendő számú intenzív ágy, lélegeztetőgép, szakember. Ez az állítás több ponton is hamis, ahogyan a cikk címe is – Sorsolással döntene emberek életéről az orvosi kamara – szenzációhajhász és manipulatív, ami a bulvársajtóra, és nem a mértékadó lapokra jellemző. Úgy vélem, egy ilyen komplex és fajsúlyos dokumentumot nem szabad ennyire leegyszerűsített formában, szakértők megkérdezése nélkül közölni.

Mivel a Magyar Nemzetet sokan olvassák, és az eredeti cikket számos sajtóorgánum gyorsan átvette, így a fenti, megtévesztő címmel a manipulatív tartalom széles körben jutott el a laikus közönséghez, így alkalmas arra, hogy az emberek nagyobb csoportjában keltsen zavart és nyugtalanságot egy egyébként is feszültséggel teli világjárvány idején Magyarországon. Ezt mutatták a cikkhez fűzött olvasói kommentek is, amelyek az eredeti etikai ajánlásból semmiképpen sem következnének, de a cikk hatására rosszul értelmezett gondolatokat fogalmaztak meg, mint például: „Köszönjük! Különösen mi, öregek! Mert hát ki húzná a rövidebbet a sorsolással, ha nem mi?”

– Tartanak-e attól, hogy a magyar egészségügyi ellátórendszer nem fog megbirkózni a koronavírus-járvánnyal, és előfordulhat-e az, hogy az emberek életéről ilyen formában kelljen dönteni?

Bár a legjobbat reméljük, de a legrosszabbra is fel kell készülnünk. Igen, tartunk attól, hogy előállhat olyan helyzet a magyar kórházakban is, amikor az etikai ajánlásainkat a mindennapok gyakorlatában alkalmazni kell.

Ahogy a dokumentumban is leírjuk: „Az orvosi erőforrások kínálata és az irántuk való kereslet egyensúlyának gyors felborulása miatt számos országban kellett feltenni azt az alapvető kérdést, hogy hogyan lehet COVID-19 járvány idején igazságosan elosztani a gyógyítás erőforrásait. Látjuk, hogy ezzel a problémával a legfejlettebb egészségügyi rendszerű országok is szembesülnek.” Így történt például Olaszországban, Belgiumban, Svájcban. Ezen példák nyomán valódi lehetőségként vetődik fel, hogy a pandémia alatt a magyar egészségügyi ellátás is letérdel. Amennyiben nem számolunk a legrosszabb forgatókönyvvel is, úgy a fejünket a homokba dugva éppen a hippokratészi eskünket tagadjuk meg.

– Kérem fejtse ki, hogy milyen sorshúzásra vagy egyéb módszerre utaltak, amikor a következő fogalmazódott meg: „Azoknál a pácienseknél, akiknek a felállított etikai elvek és klinikai vizsgálatok alapján hasonlóak a kilátásaik, véletlenszerű kiválasztás útján kell biztosítani az egyenlő esélyeket (például sorshúzással), nem pedig a korábban felvetteket kell ellátni először.”

– Mint már említettem, minimális az esélye, hogy ezt az eljárást alkalmazni kelljen, de mivel a dokumentum készítői minden lehetőségre szerették volna felkészíteni az orvosokat, ezért ezt is tárgyalja a dokumentum, ahogy más országok hasonló dokumentumai is. Rangos hazai és nemzetközi iránymutatások szerint a sorshúzás történhet dobókockával, kártyával, érmefeldobással.

– Véleményük szerint nem lehetséges, hogy éppen a sorsolás adna esélyt a visszaélésekre, hiszen annak módjáról nem tesznek említést, csupán így fogalmaztak: „Különösen fontos a sorshúzás vagy más egyenlő esélyeket biztosító kiválasztás érintettek számára átlátható előkészítése és a később esetleg szükségessé váló bizonyítást is lehetővé tevő, dokumentált lefolytatása, bárminemű jogellenes előnyben részesítés kiküszöbölésével.”

– Nem lehetséges. Mivel a dokumentum egyértelműen fogalmaz és ezt az erre kijelölt, a legmagasabban képzett orvosok köréből kikerülő triázstisztek a legnagyobb valószínűség szerint ezt korrektül tudják értelmezni.

– Önök szerint összeegyeztethető az orvosi esküvel, hogy az emberi életek kapcsán sorshúzással szülessen döntés?

– Ha előáll az a rendkívül ritka szituáció, amikor Ön és egy másik beteg minden emberi számítás és szakmai szempont szerint ugyanolyan túlélési eséllyel rendelkezne, ha lélegeztetőgépre tennék, de csak egy ilyen berendezés érhető el, akkor azt választaná, hogy az orvos egy tetszőleges szempont szerint döntsön, vagy ragaszkodna ahhoz, hogy legalább ötven százalék esélye maradjon a sorshúzással? Ilyen extrém szituációkban összeegyeztethető az orvosi esküvel, hogy az emberi életek kapcsán sorshúzással szülessen döntés a betegek felvilágosításával, és bárminemű jogellenes előny kiküszöbölésével.

– Született-e egyeztetés erről az orvostársadalommal is? Amennyiben igen, milyen véleményt fogalmaztak meg a második ajánlásról? Volt-e kolléga, aki averziót fogalmazott meg ezzel kapcsolatban?

– Az ajánlást széles körű szakmai munkacsoport dolgozta ki. A MOK etikai kollégiuma, elnöksége, sürgősségi és intenzív terápiás szakorvosok, orvosetikai és jogi szakemberek mellett betegszervezetek és betegjogi szempontokat is képviselő szakértők, egyházak képviselői, tudósai is részt vettek a munkában. Számos szakmai konferencián mutattuk be a kódexet, újságcikkekben, televízióban, rádióban ismertettük a kódexet. A MOK honlapján több mint 46 ezren tekintették meg a dokumentumot, amelyről szakmai berkekben nagy elismeréssel nyilatkoznak. Vannak intézmények, ahol már az ajánlás gyakorlati alkalmazását is előkészítették. Egyébként németországi kolléga is jelezte, hogy mivel részleteiben használhatóbb ez az ajánlás, ezért ennek elemeit beemelik az ottani gyakorlatba. Fajsúlyos ellenvéleménnyel nem találkoztunk, csupán egy-egy, a teljes dokumentum alapüzenetét és szemléletét félreértelmező kolléga akadt.

– Milyen módon közölnék egy hozzátartozóval annak az elhunyt személynek a halálhírét, akinek nem volt szerencséje a sorsolás során?

– A betegek és hozzátartozók tájékoztatása és bevonása a döntésbe kiemelt hangsúlyt kapott a dokumentumban, ezzel a kérdéskörrel egy külön ajánlás is foglalkozik. A betegnek az intenzív terápiás ellátás elutasítását követően is orvosi ellátásban kell részesülnie, amely többek között magában foglalja a tüneti kezelést, a palliatív ellátást, és a lelki támogatást. Ahol lehetséges, kijelölt palliatív csapat nyújt konzultációs lehetőséget. Korrekt és empatikus tájékoztatással, transzparenciával a betegek és hozzátartozóik is könnyebben elfogadják ezt a kritikus helyzetet. A társadalom előzetes edukációja is sokat segít ilyen helyzetekben.

– Milyen célból fordultak Kásler Miklós miniszterhez? Mi alapján feltételezték, hogy a tárcavezető támogatni fogja ezt a passzust, ily módon a komplett dokumentumot?

– A járvány második hullámának felerősödésével a kollégáktól érkezett jelzések szerint sajnos már nem ritkaság, hogy az intenzív osztályokon a betegeket rangsorolni kell aszerint, hogy ki kerül helyben lélegeztetőgépre, és ki az, aki máshol, másként jut kezeléshez. A jelzések alapján ez jelenleg nem egységes elvek mentén, sok helyütt esetlegesen és nem megfelelően dokumentáltan történik. Mindez óriási felelősséget ró az ellátókra, de rendezetlenség esetén politikai kockázatot is hordoz.

Az ajánlásra tavasszal a gyakorlatban szerencsére nem volt szükség, de az utóbbi időben felértékelődött, és a szakmai társaságok konferenciáin jó visszhangra talált. Úgy a kollégák erkölcsi megnyugvása, mint azt egészségpolitika hitelessége, a betegek és hozzátartozók megnyugtatása, az ezzel kapcsolatos konfliktusok minimalizálása érdekében szükségesnek találtuk, hogy ennek a kiadványnak a kormányzati támogatása, terjesztése is megtörténjen.

Mivel a legnagyobb szakmai körültekintéssel és alapossággal, a nemzetközi ajánlások kritikus integrálásával készült a dokumentum, ezért elvárható volt, hogy a miniszter is támogassa ezt az európai színvonalú dokumentumot. Mivel az EMMI semmilyen hasonló, a kritikus helyzetek kezelésére vonatkozó szakmai anyaggal nem jelentkezett, és annak elkészítése, megvitatása és bevezetése is időigényes, ezért feltételeztük, hogy a minisztériumban is örömmel fogadják e nívós szakmai munkát.

– Miért tartották fontosnak, hogy megszülessen az ajánlás? Kötelezővé tennék-e az alkalmazását?

A célokat a kódexben is megfogalmaztuk: „A dokumentum létrehozásának elsődleges célja, hogy ilyen helyzetekben a tiszta és helyes etikai irányelvek mellett meghozott döntésekkel minél több életet lehessen menteni. Másik lényeges szempont volt ennek az etikai iránymutatásnak a kidolgozása során, hogy annak használatával megkönnyítsük az egészségügyi dolgozóknak a súlyos morális dilemmák közötti választást, és így a szinte elkerülhetetlen lelki traumatizáltságukat mérsékeljük. A harmadik, de rangsorban nem utolsó szempont volt, hogy a társadalom is láthassa: széles körben elfogadott és tudományosan megalapozott etikai és szakmai szempontok mentén történik a betegek ellátása, ami segíti azt, hogy bízzanak a kórházakban történő kríziskezelések folyamatában.”

Kötelező érvényű használata akkor aktuális, ha előáll az a helyzet, amikor az erőforrások hiánya meghaladja az ellátási képességet. A kódex a MOK etikai kollégiumának ajánlásával készült, és ez jelenleg Magyarországon az egyetlen dokumentum, ami átfogó iránymutatást ad ilyen speciális helyzetekben.