– Itt van Karácsony Gergely és a baloldal budapesti Szeviép-ügye. Azért jöttünk ma főpolgármester úrhoz, és azért hoztuk el a több, mint tizenhárom milliárd forintos csekket, mert a Hérosz Zrt. ekkora összeggel tartozik a fővárosi önkormányzat által megrendelt beruházások kapcsán, mindez hatszáz vállalkozást érint – tájékoztatott a budapesti városháza előtt Szabó Bálint, aki felkarolta a Hérosz károsultjainak ügyét. A jogász emlékeztetett: a Hérosz Zrt. volt a Demszky Gábor (SZDSZ) vezette fővárosi önkormányzat házi beszállítója, rendre nyerték el a kormányzati és önkormányzati közbeszerzéseket. Miután Demszky távozott hivatalából, a Hérosz tíz év működés után 2011 végén jelentett csődöt, ezzel magával rántva több száz kifizetetlen kisvállalkozót. Szabó Bálint példaként említette a Városligeti Műjégpálya felújítását, de azon kívül is számos parképítés, épületfelújítás kötődik a Hérosz Zrt. nevéhez.

Lapunk kérdésére Szabó Bálint elmondta: partnerséget várnának el a főpolgármestertől, hiszen egy hajóban utazik a károsultakkal, mert a fővárosi önkormányzatot is súlyosan megkárosította a baloldalhoz ezer szállal kötődő cég.
– Ha a főpolgármester a Hérosz Zrt. ellen nem teszi meg a jogi lépéseket, akkor a saját hivatalának legkevesebb félmilliárd forint hiányt okoz, hiszen a rábízott vagyonban kárt tesz, és ebben az esetben elkövetheti a hűtlen kezelés tényállást – fejtette ki a károsultak képviselője, aki egy jelképes sárga csekkel érkezett Karácsony Gergely hivatalához. Szabó felsorolta a Hérosz Zrt. elmúlt időszakban lezárult felszámolásának a számait: az egyenleg több mint tizenhárom milliárd forint kifizetetlen számla, 587 megkárosított kisvállalkozó és egy olyan főpolgármester, aki felteszi a kezét, hogy neki ehhez semmi köze.
– Tárgyalásokat kezdeményeztünk a főpolgármesterrel, de nem vezettek eredményre. Még a fővárosi önkormányzatnak is tartozik félmilliárddal a Hérosz, ennek ellenére sem hajlandóak együttműködni velünk és segíteni a károsultakon – mondta el a tapasztalatait Szabó Bálint. A jogász megjegyezte: amennyiben a baloldal lehetőséget kap, akkor ez történik. Mint mondta: a Szeviép-ügyben is több milliárd forint értékben megkárosították a kisvállalkozásokat, a pénz a baloldalhoz kötődő felszámolóbiztosokon keresztül eltűnt.