időjárás 14°C Szimonetta 2021. October 28.
logo
A Corvinus volt rektora szerint megkésett rendszerváltás zajlik a felsőoktatásban

Az egyetem eszméje a tét

Csekő Imre
2021.09.21. 06:18 2021.09.21. 12:48
Az egyetem eszméje a tét

Magyarországon egy politikai erő sem foglalkozott komolyan az egyetem eszméjével a mostani kormány előtt – nyilatkozta lapunknak Lánczi András, hangsúlyozva: a kabinet jelentősen több forrást biztosít a korábbiaknál, de cserébe komoly teljesítményt vár el az intézményektől. A filozófus szerint nem szabad megfeledkezni arról, hogy az egyetemeknek nevelési funkciójuk is van.

– Harmincéves professzori pálya van ön mögött, és nemrég még a Corvinus rektoraként dolgozott. A tapasztalatai alapján mit mondana, mitől lesz jó egy egyetem?
– Egyrészt, mint minden munkahelyi közösség esetében, fontos, hogy jó érzéssel menjenek be dolgozni oda az emberek, hiszen az egyetem egy munkahely is. Másrészt az egyetemnek speciális feladata van. Oktatókat és hallgatókat köt össze egy tudásátadási folyamatban, amelyhez nevelési tevékenység is kapcsolódik. Röviden azt mondhatom: akkor jó egy egyetem, ha a hallgatók és az oktatók is azt érzik, valami nagy dologban vesznek részt.

– Elsőként az ön vezetése alatt a Corvinus kóstolt bele az alapítványi fenntartásba. Mit gondol a változásokról?
– Az egyetemi rendszer átalakításában nem hangsúlyoznám túl a Corvinus szerepét. Valóban mi voltunk az elsők, és magunk kezdeményeztük az átalakítást, hiszen az egyetem már régóta szerette volna, hogy észrevehető átalakulás történjen. Érthetően mindenki minket figyel. Néhány szempontból jó minta a Corvinus, másfelől viszont figyelmeztető jelek is voltak. Mindenképpen pozitív, hogy 

viszonylag nyugodtan, kiegyensúlyozottan és folyamatosan előre haladva zajlik eddig a Corvinus átalakulása. Sokkal viharosabb is lehetett volna ez a folyamat.

– Az egyetemi rendszer átalakítását kísérő politikai viták arról szólnak, ki a jobb gazdája a képzésre szánt pénznek, az állam vagy az alapítványi kuratóriumok. Önnek mi az álláspontja?
– Az egyetemi átalakítást mindenki gazdasági és politikai szempontból akarja értelmezni, pedig nem lett volna értelme elkezdeni a folyamatot, ha csak így tekintünk rá. Az alapkérdés, hogy mi az egyetem eszméje, azaz egy adott korban mit gondolunk a világ egészéről, tudásról és az emberről. Csak ezután jönnek az oktatás és kutatás feltételei. Harminc éve dolgozom a felső­oktatásban, és átéltem, hogy a kilencvenes években a Közgazdaság-tudományi Egyetem csődközeli állapotban volt. Nevetgéltek is eleget akkoriban, hogy pont a közgazdászok viszik csődbe az egyetemüket. A felsőoktatási intézmények – akárcsak a kórházak – folyamatosan eladósodott állapotban voltak. Az állam csak fizetett, az intézmények pedig nem gazdálkodtak jól. Erre volt válasz a kancellári rendszer, ami által – csodák csodájára – az egyetemek pozitív gazdálkodásba fordultak át. Ez ugyanakkor még nem jelenti azt, hogy jobbá is váltak volna. A mostani átalakítás már ezt célozza. Hogy a kérdésére konkrétan is válaszoljak: annál van jobb kézben az egyetem, aki sokkal jobban oda tud figyelni, és a felelőssége is nagyobb.

– A baloldal állítása szerint a kormány elfoglalja az egyetemeket, mert azok a szabad gondolkodás otthonaként az ellenállás központjai lehetnének. Mi a véleménye erről az értelmezésről?
– Az egyetemek politikai értelemben sosem voltak a senki földje. Téves megközelítés azt mondani, hogy a kormány el akarná foglalni az egyetemeket, hiszen elfoglalni egy földet, egy fizikai valóságot lehet. Agyakat, gondolkodást nem lehet elfoglalni. Az egyetemek politikailag mindig is mutattak valamilyen elfogultságot. 

Minden kormánynak van politikai elképzelése és véleménye az intellektuális folyamatokról, és így természetesen van egy harc, de ez nem korlátlan. Az ilyen csatákat csak intellektuális értelemben lehet megnyerni. A konzervatív felfogású oktatóknak viszont ugyanolyan lehetőségeket kell biztosítani egy egyetemen, mint másoknak. Nyugaton már nem ez a helyzet. Könnyen elbocsátják, sőt legtöbbször fel sem veszik a vállaltan konzervatív kutatókat a nyugati egyetemeken, sőt már a klasszikus liberálisokat sem.

 Nyugaton a hatvanas évek mozgalmainak szétesése után beszivárogtak a felsőoktatásba azok képviselői. Magyarországon más folyamatok zajlottak. A békés rendszerváltás után a régi rendszerhez köthető intelligencia az egyetemi világban talált magának helyet. Ha egy kormány több mint tíz éve hatalmon van, természetes, hogy erről a helyzetről szeretne valamit mondani. De ismétlem, ez egy kizárólag intellektuális vonalon megnyerhető csata.

– Most – harminc évvel megkésve – zajlik a rendszerváltás az egyetemeken?
– Most van először igazából módja a rendszerváltás óta egy jobboldali kormánynak, hogy megmutassa, mit gondol az egyetemekről és a kultúra egészéről. Egy olyan területen, ahol az emberi élet értelmének és a létezés rendjének a kérdései vetődnek fel. Nem szabad elfelejteni, hogy az egyetemeket – átalakítás miatt – nem lehetett bezárni. Ahogy a kultúrát sem. A Corvinuson nem tehettük ki a táblát, hogy „átalakítás miatt zárva”. Folyamatos oktatás és egyeztetés mellett zajlik az átalakítás. Ebben kulcsszerepe volt annak, hogy a hallgatókkal jó viszonyt alakítottunk ki, és hitték, hogy az ő érdekükben történnek a változások.

– Hogyan politizálódhatott át ennyire az egyetemek világa és ezáltal a mostani átalakítás kérdése is?
– Az egyetem kivételes helye az emberi életnek. A hallgatók számára ezek az utolsó évek, amikor elvileg lehetőségük van az önfenntartással összefüggő kötelezettségek nélkül élni. Ez a szabadság világa, amelyben lehet gondolkozni, szemlélődni. Az oktatók is ebben a helyzetben vannak, még akkor is, ha számukra munkahely is az egyetem. Ezt a szabadságot azonban vannak, akik politikai célokra is használják. 

A hatvanas évek újbaloldali mozgalmai az egyetemeket vették célba, mondván, meg kell tisztítani azokat a tekintélytől. Ma ez tér vissza a radikális baloldali liberális woke-mozgalomban, amely az egalitarianizmus kommunista ideológiai tulajdonsá­gaival bír.

 Az egyetem közvetlen, nyílt politikai leigázására tesznek kísérletet. Így tönkre lehet tenni az egyik legrégebbi európai intézményt, az egyetemet. Az egyetemi oktatás lényegéhez tartozik, hogy a nagyobb tudású féltől lehet tanulni, elfogadva annak megalapozott tekintélyét. Az egyetem mindig tekintélyelvű intézmény volt, ahogy az egyház vagy a hadsereg is.

– A baloldalon elfogadott narratíva szerint a kormány tudományellenes, mert – mint mondják – nekiment a CEU-nak és az SZFE-nek, elvette az akadémiai kutatóintézeteket, most pedig az egyetemekre tenné rá a kezét. Mennyi lehet ebben az igazság?
– A demokratikus politikában szinte minden a kommunikációról szól. Ha az ellenfelemet ördöginek festem le, abból valamennyi megtapad. Egy kormány definíciószerűen nem lehet tudományellenes, mert akkor maga alatt vágja a fát. Bármit akar elérni egy politikai kurzus, legyen szó útfejlesztésekről vagy adópolitikáról, ahhoz tudás kell. 

A mostani kormány sem véletlenül hozott létre egy innovációval foglalkozó minisztériumot, ahonnan folyamatosan jönnek a koncepciók arról, miként kellene a tudományt galvanizálni, és – az akadémiai bezártságot felszámolva – valódi teljesítésre késztetni a rendszert. 

Mindenki tudja a tudományos világban, hogy egyes műhelyek esetében akár állami ösztöndíjasnak is nevezhetnénk a munkatársakat. A kormány jelentősen több forrást biztosít a korábbiaknál, de teljesítményt vár el.

– Említette az innovációs tárca szerepét. Nem tart attól, hogy az egzakt tudományokra szánják a forrásokat és elengedik a problémásnak vélt bölcsészek, társadalomtudósok kezét?
– Már Horn Gyula is mondott olyat, hogy túl sok a filozófus. Minden egyetemi átalakításkor össze is rezzennek a bölcsészek. A mostani kormány viszont deklarálta, hogy minden olyan kutatást, szakot, ami a nemzetépítéshez hozzájárul – legyen szó nyelvészetről, történelemről, irodalomról vagy tanárképzésről – támogatni fog. Arra viszont valóban nincs szükség, hogy egy zárt akadémiai világban eléldegélve kézzelfogható eredmény nélkül kutasson valaki.

– Mennyit ér a mai világban az egyetemi diploma?
– A statisztikák szerint diplomával élethosszig nagyobb megélhetési biztonsága lesz valakinek. De nem minden diploma ér ugyanannyit. A piac rangsorolja az intézményeket, azok teljesítménye alapján, akik kikerülnek belőlük. Egyértelműen látjuk, hogy például egy corvinusos diploma igenis sokat ér. Ugyanakkor igaz, hogy a diploma presztízse nagyot zuhant. A kapitalista, vállalkozói világban ugyanis az anyagi siker a mérce, amelynek elérése nem feltétlenül függ össze a diplomával.

– Nem arról van szó inkább, hogy túl sokan végeznek egyetemet és elinflálódik a diploma értéke?
– Ebben is sok igazság van. De ki vagyok én, hogy az Európai Unióval vitatkozzak, amely előírja, hogy mekkora legyen a diplomások aránya a mai korosztályokban. Ha mindenkinek diplomája van, természetesen csökken azok értéke. Különböző képességekkel bírnak, és eltérő erejű középiskolákból érkeznek a hallgatók az egyetemekre, ezért nagy a szórás abból a szempontból, hogy ki mire képes. Miközben mindent elönt az egyenlőség eszméje, látjuk, hogy más teljesítményre vagyunk képesek. Az egyetemeknek nem kell szociálpolitikát folytatniuk. 

Az egyetem ne legyen érzéketlen a hallgatók hátterére, de ne verjük szét az egyetemeket szociálpolitikával. Csak azért, mert valaki szegény, ne kerüljön be az egyetemre. Ha viszont szegény, de tehetséges is, akkor meg kell találni őt és ösztöndíjjal segíteni kell.

– Folyamatosan az értékekről, erényekről beszélő filozófusként mindvégig egy közgazdaságtant és üzletelést tanító egyetemen oktatott. Nem jelentett ez feszültséget az ön számára?
– Nekem nem, mivel egy vezető vagy jó, vagy nem, függetlenül a tudományos hátterétől. Tény, hogy a Corvinus haszonelvű szempontok szerint működő egyetem, amely mindig is erős identitásproblémával küzdött, olyannyira, hogy még a nevét is gyakran megváltoztatták. Eredetileg politikai szándékok hozták létre 1948-ban. Nem az igazság keresésének igényével, hanem a népgazdaság szükségletei szerint. Az európai egyetem eszméje valamikor az igazságról szólt. A latin veritas szó szerepelt az intézmények címerében. Ma már ez nincs így, bár a szegedi egyetem logójában szerepel a szó. Vigyáznunk kell arra, hogy miközben egyetemeket akarunk csinálni, ne főiskoláknál kössünk ki, mint az építőbrigád, amely azt mondja: „amit építünk, ha megáll, akkor fal, ha ledől, akkor járda”. Én mindig is az egyetemesség eszméjét hangsúlyoztam a specialista megközelítéssel szemben, a teljességet a részlegessel szemben. Az egyetemnek nevelési funkciója is van, csak szabad, gondolkodó emberek együttműködése tart fenn egy egyetemet. Az egyetem lényegéből fakad, miszerint folytonos úton levés a tudás megszerzése, a professzor és a hallgató közti tekintélyelvű helyzetében. Persze, ipari folyamattá is át lehet alakítani az oktatást, amiben csak a mennyiség, a tömegesség számít. De az nem egyetem. 

– Véget ért a rektori megbízatása. Milyen tervei vannak a jövőre nézve?

Szövegeket szeretnék alkotni az MCC és a Corvinus Egyetem támogatásával. Most leginkább a modern politika mint megváltás témája foglalkoztat, hogy miért érzik ma rosszul magukat az emberek, és hogyan alakult ki az a felfogás, hogy a politika lehet a megváltónk. 

Itt Rousseau-nak súlyos felelőssége van. Hogyan fogalmazható meg az élet értelme ma? Nem csak egy diagnózist és modernségkritikát szeretnék nyújtani, hanem valami pozitívumot is adva akarom kibontani azt a gondolatot, hogy közösségi lények vagyunk. Hiszen innen indul minden.