időjárás 8°C Elza 2021. December 1.
logo

2022-ben tartják az első elektronikus népszámlálást

Forrás: vg.hu
2021.10.24. 22:27 2021.10.24. 22:28
2022-ben tartják az első elektronikus népszámlálást

A népszámlálás rendkívül fontos össztársadalmi feladata egy nemzetnek – mondta a Figyelőnek Windisch László, a KSH elnökhelyettese.

Kicsit úgy jártunk a 2021-es népszámlálással, mint az olimpikonok a 2020-as játékokkal, hosszú, többéves felkészülést követően a startpisztoly eldördülése előtti pillanatokban kellett a halasztás mellett dönteni

– mondta a Figyelőnek adott interjújában Windisch László, a Központi Statisztikai Hivatal elnökhelyettese.

Népszámlálásra – emlékeztetett az alelnök – a világ legtöbb államában tíz évente kerül sor – ha egy pandémia közbe nem szól.

A vírushelyzet miatt Magyarország – az EU több tagállamához hasonlóan – a halasztás mellett döntött, és 2021 tavasza helyett 2022 őszén tartja meg a népszámlálást.

Ez rendkívül fontos össztársadalmi feladata egy nemzetnek, hiszen jó néhány, az ország társadalmi, gazdasági fejlesztéséhez szükséges döntés alapjait jelentik ezek az adatok

– emelte ki az alelnök. 

Pontosan ezért lehetett kiemelten fontos, hogy semmiféle egészségügyi kétely vagy aggodalom ne kísérhesse az összeírást. A statisztikai hivatalok szempontjából hatalmas feladat egy népszámlálás levezénylése, többéves előkészítés előzi meg. Ezekkel a KSH elkészült, a hátralévő idő legfontosabb feladata egyrészt a készségek, az infrastruktúra megőrzése, naprakészen tartása, másrészt az aktív kommunikáció – olvasható a Vg.hu-n.

Minden háztartás kötelezően részt kell, hogy vegyen a népszámlálásban, de nagyon fontos, hogy a jogi kötelezettség mellett lássák, értsék is az emberek, hogy az ő érdekükben történik mindez, az ő mindennapjaikat, jövőjüket befolyásoló döntések megalapozása a népszámlálás. Épp ezért választották a 2022-es népszámlálás szlogenjéül azt, hogy „Feleljünk, Egymásért!”

Windisch László tájékoztatása szerint ez lesz az első teljesen elektronikus népszámlálás Magyarország történelmében.

A válaszadók egy erre a célra létrehozott internetes felületen keresztül önállóan felelhetnek a kérdésekre, vagy ha nem szeretnének élni ezzel a lehetőséggel, akkor számlálóbiztosok segítségével, interjú keretében adhatják meg az adataikat, amelyeket tableteken rögzítenek. Az információ így közvetlenül a KSH zárt adatbázisába kerül, ami az adatok védelme szempontjából minden korábbinál biztonságosabb népszámlálást tesz lehetővé.

Az önálló, online kitöltést szeretnénk ösztönözni, ez az érintettek számára is a legkényelmesebb, továbbá jelentős költséget takarít meg az állam számára

– mondta el az alelnök.

A teljes cikk a Figyelő legfrissebb számában olvasható.

A borítóképen: Windisch László Fotó: Peter Kohalmi/Figyelő