Zuglóban is a DK-nak lett a legnagyobb frakciója

Persze nem a választásokon értek el ilyen jó eredményt, két MSZP-s politikus átcsábításával váltak megkerülhetetlenné.

Magyar Nemzet
2021. 10. 27. 20:52
2021.10.22. BUdapest DK , Demokratikus koalíció szülinap, Gyurcsány Ferenc, Dobrev KLára Fotó: Kurucz Árpád Fotó: Kurucz Árpád
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Közleményben tudatta szerdán a Demokratikus Koalíció (DK), hogy az MSZP két zuglói önkormányzati képviselője, Hevér László György és Bitskey Bence náluk folytatja a politizálást.

– Hevér László György a XIV. kerületi képviselő-testületben a népjóléti bizottság elnöke, Bitskey Bence a pénzügyi és költségvetési bizottság tagja. Mindketten a zuglói közélet ismert és elismert helyi politikusai. A Demokratikus Koalíció mindkettejüket üdvözli a párt új tagjai között. 

A két politikus érkezésével a zuglói önkormányzatban hat fővel mostantól a DK rendelkezik a legnagyobb létszámú frakcióval, tovább segítve Budapest XIV. kerületének fejlődését

 – olvasható a közleményben. Emlékezetes, az önkormányzati voksolásokat követően nem sokkal az óbudai és a XVIII. kerületi polgármester ült át a DK-ba. 

Akkor ezzel Gyurcsányék azt érték el, hogy a Karácsony Gergely által vezetett Fővárosi Közgyűlésben nekik lett a legnagyobb frakciójuk. 

A főpolgármester később arról is beszélt egy interjúban, hogy a DK meg is zsarolta őt azzal, hogy megbuktatják.

A baloldali előválasztási kampány alatt a szocialisták korábbi elnöke, Molnár Gyula, Kazincbarcika első embere, Klimon István és a szocialisták egy országgyűlési képviselője, Szakács László hagyta el az MSZP-t Gyurcsány Ferencék kedvéért.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.