A Kontra korábban beszámolt arról is, hogy Márki-Zay Péter sokáig egy francia energetikai multicég, az EDF (azaz Électricité de France), vagyis a Francia Elektromos Művek magyarországi érdekeltségének, az EDF-Démásznak az alkalmazásában állt.
Egyik önéletrajzában sem tüntette fel, hogy a rezsicsökkentés környékén az Eureletric bizottsági tagja volt, azonban a Kontra rátalált az elrejtett információra. Pedig fontos lett volna erről tájékoztatnia a közvéleményt, hiszen a globális szervezet több évtizede bejáratos az uniós vezérkarhoz, rendszeresen fogalmazza meg véleményeit és iránymutatásait az Európai Bizottságnak. Egyre inkább érthetővé válik, a baloldal kormányfő-jelöltje miért megy el a falig annak érdekében, hogy megfúrja a magyarok millióinak komoly segítséget nyújtó rezsicsökkentést – olvasható a Kontra cikkében.
A francia cégóriásról érdemes megemlíteni, hogy 2009-ben a világ legnagyobb villamosenergia-termelői voltak. Sokatmondó, hogy 2011-ben az Európai Unió villamosenergia-termelésének 22 százalékát adták. Több mint 120 villamosenergia-termelő kapacitást működtetnek Európában, Észak- és Dél-Amerikában, Ázsiában, Afrikában és a Közel-Keleten. Csak Franciaországban 19 erőművi telephelyen 58 aktív atomreaktoruk üzemel. Az EDF 2018-ban 68,9 milliárd eurós árbevételt ért el.
A cég jelenleg is több mint 80 százalékban a francia állam tulajdonában áll. Tehát nem egy nemzetektől független multiról van szó, hanem kőkemény francia érdekről, egyfajta energetikai területfoglalásról beszélhetünk.
A Kontra szerint, módszereik pedig nem mindig kifinomultak. 2009-ben a francia versenyhatóság is vizsgálódott náluk, mert a gyanú szerint visszaéltek a piaci erőfölényükkel, manipulálhatták a villamosenergia-árakat, valamint nyomást gyakorolhattak a versenytársakra. A vizsgálat 2016-ben megismétlődött, sőt, az Európai Unió versenyfelügyelete is razziát tartott a cégóriásnál.