Rendőri védelem alatt áll a miniszter és családja, erősítette meg a minisztérium a lapnak.
A kiemelt védelemre azért van szükség, mert a minisztert életveszélyesen megfenyegették.
Rendőri védelem alatt áll a miniszter és családja, erősítette meg a minisztérium a lapnak.
A kiemelt védelemre azért van szükség, mert a minisztert életveszélyesen megfenyegették.
Tarjányi Péter biztonságpolitikai szakértő szerint a rendőrség valós fenyegetés hatására döntött úgy, hogy a vezetőnek a Terrorelhárító Központ szakemberei biztosítsák a legmagasabb fokú, 24 órás, állandó védelmet – olvasható az Origón.
Ha fenyegetés ér egy magyar politikust, a magyar rendőrség ugyanazt a protokollt alkalmazza, mint az amerikai társhatóság – mondta Tarjányi Péter.
A fenyegetés súlyossága szerint pszichológus szakembereket is felkérnek a lehetséges merénylő személyiségrajzának feltérképezéséhez.
Kásler Miklós az ügyben nem nyilatkozhat a sajtónak. A szakértő szerint jó esélye van a rendőrségnek, hogy elfogják a fenyegetőzőt.
Borítókép: Kásler Miklós (Fotó: MTI/Máthé Zoltán)
A kerületet vezető Baranyi Krisztina úgy tesz, mintha semmi sem történt volna.
A Real–PR 93. felmérése szerint csak a nagypártok erősödtek.
Szélvihar és kiadós mennyiségű eső miatt adtak ki a figyelmeztetést.
Ha a bíróság elítéli a vádlottakat, akár húsz évet is kaphatnak.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.