időjárás 3°C Antal, Antónia 2022. January 17.
logo
A baloldal miniszterelnök-jelöltjének nem az a fő üzenete, hogy jól tudna kormányozni

Márki-Zay Péter bevallotta: piszkosan politizál

Magyar Nemzet
2021.11.05. 05:45 2021.11.05. 08:15
Márki-Zay Péter bevallotta: piszkosan politizál

Piszkos eszközök alkalmazására is készen áll a politikában, mert a kampánystratégiája eltér az Európában megszokottól, annál jóval konfrontatívabb – jelentette ki Márki-Zay Péter, a baloldal miniszterelnök-jelöltje a Die Zeitnek adott interjújában. Példaként említette a fideszesekre és a miniszterelnök rokonságára tett homofób megnyilvánulásait. A jelölt szerint nem az a legfontosabb üzenete, hogy jól tud majd kormányozni, hanem az, hogy hatalomra kerülése esetén egyik pillanatról a másikra beköszönt majd a szabadság.

– Ott kell támadni a Fideszt, ahol a legsebezhetőbb – jelentette ki Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester és a baloldali összefogás közös miniszterelnök-jelöltje a Die Zeit német lapnak adott interjúban. 

A politikus kijelentette, hogy a politikában késznek kell lenni a piszkos játékra is, mert szerinte néha nincs más út, majd azzal példálózott, amikor Orbán Viktor fiának szexuális orientációjára tett célzást a gyermekvédelmi törvény körül zajló politikai és médiaviták során. 

Márki-Zay Péter úgy vélte: az ő kijelentései következtében a kormány visszavett a „homofób” kampányból. Azonban érdemes felidézni, hogy Márki-Zay Péter utalásai a miniszterelnök fiának szexuális orientációjára még a baloldali liberális lapoknál is kiverték a biztosítékot. A Magyar Narancs egyik szerzője például úgy fogalmazott: „zsigeri ellenérzéseket keltettek Márki-Zay Péter nehezen félreérthető célozgatásai”.

A politikus később sem vonakodott politikai ellenfeleinek szexuális orientációját minősíteni. 

A baloldali előválasztás második fordulójában egy vele készült interjú során például azt mondta: most már mindenki tudja, hogy „a Fideszben van a legtöbb meleg”. Majd október végén a közösségi oldalán kampányígéretében úgy fogalmazott, hogy egy olyan országot szeretne vezetni, ahol még a fideszes politikusok is nyíltan vállalhatják homoszexualitásukat.

Az interjúnál jelen volt a miniszterelnök-jelölt két tanácsadója is, akiknek egyike szintén évekig élt az Egyesült Államokban, és a kampánystratégiájukat illetően elmondta, sokkal konfrontatívabb stílust képviselnek, mint ami Európában megszokott. Eddig a magyar ellenzék mindig meghátrált, amint beindult a Fidesz gépezete, azonban szerintük ennek már vége. 

Márki-Zay Péter magára célozva megjegyezte: „a magyarok szeretik az erős vezetőket”.

A baloldal miniszterelnök-jelöltje határozottan bírálta a kormány külpolitikáját is. Szerinte Orbán Viktor kiszolgáltatta magát Vlagyimir Putyinnak, és „egy ilyen ember nem vezetheti a magyar népet”. Mint mondta: az EU-val is rendezni szeretné Magyarország helyzetét, és ezzel meggyőzheti azokat a magyarokat, akiknek elegük van az EU-ellenes politikából. 

Arról azonban nem beszélt, mi lenne hazánk energiabiztonságával a jó orosz kapcsolatok nélkül, és hogy tarthatnánk meg a rezsicsökkentés eredményeit a paksi atomerőművi fejlesztések nélkül. Pontosabban a rezsicsökkentésről mégis beszélt, de sokakat megdöbbentő aspektusban. 

Érdemes felidézni, hogy a baloldali politikus a napokban tette egyértelművé, hogy nem ért egyet a magyar kormány rezsicsökkentésével, és az uniós fősodort támogatja. Márki-Zay Péter szerint azzal, hogy az Orbán-kormány 2010-hez képest csökkentette a lakossági energiaárakat, a rezsit, annak „iszonyatosan tovagyűrűző káros hatása van a környezetvédelemre is. 

Az igazságosság szempontjából is”. Mint fogalmazott: Az olcsó energia, a rezsicsökkentés is egyébként, az túlfogyasztáshoz vezet. Magyarán piaci árakat szeretne bevezetni, ami a szakértők számításai szerint havonta átlagosan legalább 32 ezer forintos többletköltséget jelentene a magyar háztartásokban. 

Ehhez kapcsolódóan Márki-Zay a migrációs politikát is érintette, amelyről úgy fogalmazott, szerinte nem Soros György, hanem Orbán Viktor telepít migránsokat Magyarországra. Az interjú során a politikus kitért a baloldali politika visszatérő állítására is, miszerint a kormány ellehetetleníti a baloldali vezetésű önkormányzatokat. Márki-Zay Péter szerint a kormány azt akarja bebizonyítani, hogy a baloldal nem lenne képes kormányozni. Ezért neki nem az a legfontosabb üzenete a magyar emberek számára, hogy jól tud kormányozni, hanem a szabadság, ami egyik napról a másikra jön majd az emberek életében, amennyiben ő lesz Magyarország miniszterelnöke. Úgy véli, a miniszterelnök nem számított rá, mint lehetséges kihívóra 2022-ben, ezért a meglepetés ereje segítheti majd a küzdelemben.

Borítókép: Márki-Zay Péter (Fotó: Máté Krisztián)