Fülöp Attila egy 12 fogyatékossággal élő embernek otthont adó családi ház, úgynevezett támogatott lakóotthon átadóján beszélt. A beruházás a Kiköltözünk! elnevezésű program részeként jött létre a Békés megyei településen. Az államtitkár hangsúlyozta, ehhez szükség volt a közösség támogatására, befogadására is.
Országszerte 206 helyszínen, 25 milliárd forintból épülnek hasonló lakóotthonok; a program a fogyatékos intézményi ellátás kereteinek megújítását jelenti
– emelte ki. Fülöp Attila emlékeztetett, a szociális és gyermekvédelmi szektorban dolgozók – mintegy 90 ezer ember – bére húsz százalékkal emelkedik január 1-jétől.
Kovács József (Fidesz) országgyűlési képviselő köszöntőjében kiemelte, "jó út, amelyet a kormány kijelölt az ellátórendszer számára", ugyanis ilyen házakban élni ilyen házakban élni jobb életminőséget jelent a fogyatékkal élőknek a nagy intézmények után.
Vésztőn hat lakóingatlan épül, egybe már beköltözött 12 ember. További háromba még idén beköltöznek az ellátottak, két ingatlan várhatóan jövő év végére készül el. A programra 655 millió forintot fordítanak; az összegből felújították a házak közelében lévő szolgáltatóközpontot is. A lakóotthonokba 72 fogyatékkal élő személy költözik majd be.
A vésztői önkormányzat ingyenesen biztosította a telkeket a lakóotthonoknak. Békés megyében más teleüléseken is van ilyen program. Eleken 72-en, Magyarbánhegyesen, Mezőkovácsházán és Medgyesegyházán összesen 120-an költöznek ki támogatott lakóotthonokba.
Borítókép: Fülöp Attila (Czeglédi Zsolt)