Az LMBTQ-lobbi Magyarországon is teret hódít

Iskolai érzékenyítés, újragondolt mesekönyvek, átformált hagyományok – szinte alig van olyan területe az életnek, ahová ne tört volna be az agresszív LMBTQ-propaganda, amely egyre inkább igyekszik célba venni a legkisebbeket, a gyermekeket.

2021. 12. 02. 5:45
null
2020.10.04. Budapest Gender mesekönyv elleni tiltakozás és felolvasás az Átrium mozinál Fotó: Kurucz Árpád Fotó: Arpad Kurucz
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az Országgyűlés kedden elrendelte a kormány által a gyermekvédelmi törvény elfogadása után kezdeményezett népszavazást. A négykérdéses referendumon az egyre erőteljesebb LMBTQ-lobbira lehet nemet mondani, valamint véleményt nyilvánítani arról, hogy a gyermekek szexuális neveléséről csak a szülők dönthessenek. 

Az LMBTQ-propaganda Magyarországon is egyre több területen igyekszik teret hódítani. 

Emlékezetes, november elején jelentős felháborodást váltott ki, hogy megszervezték az első magyar LMBTQ-néptáncfoglalkozást Budapesten, azzal a felkiáltással, hogy szerintük a magyar néptánckultúra a nemi szerepek tekintetében túl tradicionális és túl nemzeti. A szervezők nem is használták a férfi- és női szerep kifejezést, helyette a vezető és vezetett fogalmak segítségével magyarázták el, hogy kinek mikor mit kell csinálnia.

Az LMBTQ-közösség a kultúra egyéb területein és az oktatás szférájában is nagy erőkkel próbálja érzékenyíteni az embereket, elsősorban a gyermekeket. 

A Labrisz Leszbikus Egyesület gondozásában tavaly ősszel megjelentetett első magyar LMBTQ-mesekönyv nagy vihart kavart. A Meseország mindenkié címet viselő kötetben a szerzők megalkották a mesék újraírt változatait olyan szereplőkkel, akik valamilyen „stigmatizált” vagy kisebbségi (többek között meleg, leszbikus, transznemű) csoporthoz tartoznak.

Magyarország legnagyobb leszbikus szervezete emellett már évek óta aktív tevékenységet folytat az oktatási intézményekben is: 

a Soros-féle Nyílt Társadalom Intézet által támogatott egyesület a Melegség és megismerés elnevezésű program részeként a budapesti és vidéki középiskolákban már több száz olyan képzést szervezett, ahol a szexuális kisebbségek és identitások elfogadására nevelik a diákokat, emellett a pedagógusokat is ellátják az szexuális kisebbségekkel és identitásokkal kapcsolatos „szakirodalommal”. 

A weboldalukon található leírás szerint az egyesület a kapacitásuk erősítéséhez elengedhetetlennek tartja az önkéntesek bevonását, illetve az oktatási intézmények és pedagógusok érzékenyítését is. Ebből a célból egynapos tanárérzékenyítő képzéseket is tartottak az országban. Tevékenységeik között szerepel továbbá az iskolai és munkahelyi meghívások keresése, elfogadása, Melegség és megismerés érzékenyítő órák tartása a szokásos módon Budapesten és vidéken.  

Folytattuk a Melegség és megismerés foglalkozások (MM órák) tartását középiskolákban, felsőoktatási intézményekben és a civil szférában. 2013 októberétől 2014 végéig összesen 19 intézményben 44 foglalkozást tartottunk, amellyel több mint ezer fiatalt értünk el

– részletezték a weboldalukon. A Labrisz.hu oldalán található utolsó, 2017-es költségvetési beszámolóból az is kiderült, hogy csak az említett évben harmincnégy LMBTQ-érzékenyítési program zajlott a középiskolákban és a felsőoktatási intézményekben, amellyel mintegy nyolcszáz diákot sikerült elérniük. 

Több budapesti oktatási intézményben is találkozhattak a diákok érzékenyítő foglalkozásokkal. 

Mint arról korábban részletesen is beszámoltunk, a fővárosi Eötvös József Gimnázium iskolaújságában kérdőívvel próbálták feltérképezni a diákok szexuális érdeklődését. A budapesti Dózsa György Gimnázium és Táncművészeti Szakgimnáziumban szintén LMBTQ-érzékenyítő foglalkozásokat tartottak, és különböző szituációs szerepjátékokat – többek között egy transznemű férfi szerepébe beleképzelve magukat – kellett játszaniuk a diákoknak. Az Illyés Gyula Gimnáziumban pedig a legismertebb LMBTQ-szervezetek mellett egy transzvesztita is előadást tartott az intézmény diákjainak. Mint kiderült, a gimnázium a szülőket nem értesítette a rendezvényről. 

A baloldal jelöltje eltörölné a „borzasztó” törvényt

Nem akar válaszolni a népszavazás ostoba kérdéseire – Márki-Zay Péter erről az M1 riporterének beszélt azok után, hogy az Országgyűlés elrendelte a referendum kiírását. A baloldal miniszterelnök-jelöltje leszögezte: ha hatalomra kerül, akkor eltörli a gyermekvédelmi törvényt – derült ki az M1 Híradójából. „Egyből el fogjuk törölni ezt a borzasztó törvényt. Igen” – mondta. – Ki az az elmeháborodott, aki azt gondolja, hogy szülői engedély nélkül akar bárki Magyarországon, vagy bárhol a világon óvodás gyerekeknek nemet változtatni? – fogalmazott. Márki-Zay Péter szerint a törvény gyűlöletkeltő, és ő az LMBTQ-lobbi kiskorúakat célzó propagandáját nem tartja valós problémának. Arra ugyanakkor nincs ötlete, hogy mit tenne akkor, ha kiderül, hogy tévedett és mégis valós a probléma. 

– A baloldal a gyermekvédelem ügyében is ugyanazt a játékot űzi, mint a migrációnál. Szerintük ez csak egy álprobléma. Nem tudom, melyik a rosszabb, ha fel sem merül a baloldalnak, hogy olyan veszélyek fenyegetnek bennünket a XXI. században, amikre fel kell készülni, vagy ha szándékosan el akarják bagatellizálni ezeket a kérdéseket. Mindkét opció lesújtó. Ezt nem is lehetett szó nélkül hagyni, én sem tudtam – reagált Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója.

Borítókép: illusztráció (Fotó: Balogh Zoltán)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.