Régen tapasztalt elemi felháborodás söpört végig az országon, miután megszervezték az első magyar LMBTQ-néptáncfoglalkozást Budapesten. Az eseményről a 444.hu hosszú tudósításban számolt be.
– Fontos, hogy bárki kipróbálhassa magát a férfi és a női szerepben is, hiszen mindkettőből lehet tanulni – nyilatkozta Vavra Júlia, a hétvégén megtartott első magyar LMBTQ-néptáncworkshop egyik szervezője a lapnak. A koreográfus azt vallja, mindkét szerepkör izgalmas, „de fontos, hogy bárki kipróbálhassa magát ebben is, abban is, mindkettőből lehet tanulni”. Vavra szerint arról is fontos közösen gondolkodni, hogy mit tartunk pontosan hagyománynak és milyen formában érdemes a jelenben ezeket a hagyományokat ápolni. „A csujogatás alapvetően incselkedő, kritikus, gúnyolódó odaszólás, vagy akár bók is lehet. Mi is a magyar fiatalság része vagyunk, miért ne lehetne a mi témáinkról, a mi problémáinkról csujogatást írni? A tradíciók tisztelete nemcsak az, hogy betanulom valaki más százéves csujogatását, hanem az, hogy továbbviszem a szokásokat, és az elődökhöz hasonlóan én is kitalálom a saját csujogatásomat” – vélekedett a koreográfus.
Az LMBTQ-mozgásműhely elindításának ötlete egyébként Farkas Gergő Dávid táncos, koreográfus nevéhez fűződik, aki nemrég költözött vissza Magyarországra Stockholmból. Farkas a projektbe bevonta Vavra Júliát, aki koreográfiát tanult Amszterdamban és Oláh Balázst, aki a salzburgi táncakadémián tanult. „Néhány hónapja költöztek haza mindhárman, ez volt az első közös eseményük, de biztosan nem az utolsó” – olvasható a 444.hu cikkében.
Farkas Gergő Dávid elmondta: úgy érzi, sokakat eltávolít a magyar hagyományoktól, ha politikai körök megpróbálják kisajátítani a közös kultúránk egyes részeit. „Ha a népművészet ennyire erősen átpolitizálódik, az beindít egy ellenoldalt is. Sokaknak emiatt inkább az európai identitás vált fontossá” – hangsúlyozta. A 444.hu azt írja: az LMBTQ-táncworkshopon a szervezők nem is használták a női és férfi szerep kifejezést, helyette a vezető és vezetett fogalmak segítségével magyarázták el, hogy kinek mikor mit kell csinálnia.
„Az LMBTQ-mozgalom átlépte a Rubicont”
– Ne legyenek illúzióink: a tánc, a táncoló felek szerepének elhomályosítása, összemosása, felcserélése az évszázados hagyomány felhígulásához, elpuhulásához, jellegének elvesztéséhez vezet. Azt veszítenénk el belőle, amiért megmaradt. Ugye nem ez a cél? Megsúgom, az övék igen – nyilatkozta lapunknak Szerda Balázs, a délvidéki Fokos zenekar muzsikusa. Mint mondta, korábban ő maga is írt cikket legényest táncoló lányokról, ám attól tart, hogy innen már csak egy lépésre van az, hogy a férfiak karikázót táncoljanak. Hozzátette, ma még mosolyog ettől a gondolattól, ám amikor rájön, hogy ez idő kérdésével valósággá válhat, megriad. A civilben történész muzsikus szerint a közösségnek most kell választania, hogy hagyományunk marad-e „az őseink által féltve őrzött, tisztán, őszintén érzett lényeg őrzői, továbbadói”, vagy pedig „polkorrekt módon végignézzük, mit művel velünk a nem létező hálózat nem létező eszméje abban a közegben, melyre talán sokan utolsó mentsvárként tekintenek, ahol a hagyományos értékrend, az önazonosság, az alázat, a hit, a nemzettudat még mindig erény és megtartó erő”.
Szerda Balázs szerint aki egy bármilyen értelemben vett megkülönböztetés ellen harcol, annak az eszköze nem lehet maga a megkülönböztetés. Véleménye szerint ha valaki azt állítja, hogy a táncházmozgalom kirekesztő lenne, az vagy nem ismeri a mozgalmat, vagy hazudik.
– A magyar táncházmozgalom az egyedüli éltetője a hagyományos cigány kultúrának, soha senki, egyetlen ,,emberjogi harcos szervezet” sem ápolt olyan közeli viszonyt a cigánysággal, nem járt annyit közöttük, nem tanult tőlük úgy, ahogy mi. Nem beszélve a Magyarországon élő nemzeti kisebbségek hagyományairól. – És igen – folytatta –, a táncházmozgalomnak számos homoszexuális ember is részese. Csak tudjátok, mi a különbség? Az, hogy sem más őt, sem ő önmagát nem ,,különböztette meg” sehogyan sem. Normális esetben itt vége is lenne a történetnek. Csakhogy jönnek a ,,szabadon gondolkodók”, a ,,felvilágosultak”, és hopp, az egyenlőség jegyében megkülönböztetnek egy csoportot. Nem képmutatás ez? – tette fel a költői kérdést.
Mint mondta, évek óta aggodalommal figyeli a „magát ideológia nélküliként meghatározó ideológia” előrenyomulását. – Ez az eszme tagadja saját mivoltát, célja pedig a tagadás maga. Megtagadni mindent, ami az embert a múlt–jelen–jövő síkon mozgatja, megkérdőjelezni, összezavarni, majd megvonni tőle vallási, nemzeti, majd nemi identitását. Hatását, jelenlétét nap mint nap tapasztaljuk a közélet, az üzleti világ, a művészet, a társadalmi élet minden szegmensében, viszont most átlépte a Rubicont – zárta gondolatait a művész.
Szabó Szilárd néptáncoktató, koreográfus véleményét is megkérdeztük az „LMBTQ-néptáncról”, amelyben nincsenek nemi szerepek, és szexistának bélyegezték a magyar néphagyományt.
– Egy férfi és egy nő alkot egy párt, és nem tudom, miért kellene ezt eltörölni. A normalitás ez, és innen eltolni a világot az abszurditás felé kész katasztrófa. Számomra ez érthetetlen és megmagyarázhatatlan. Az viszont különösen rossz, hogy a gyerekeket is efelé irányítják. Ez az emberiség katasztrófája lehet, mert így nem lesznek családok, nem lesznek gyerekek – mondta a hagyományőrző néptáncoktató, aki szerint a férfi és a nő princípiuma kétségbevonhatatlan.
– Ha ezzel bárkinek gondja-baja van, nem szabad kérkedni vele. Sokat tanítok, és mindig azt szoktam mondani, hogy a magyar néptáncban mindig a férfi vezet, a nő pedig alkalmazkodik. Ez semmivel sem kisebbíti a nő tudását, mert legalább olyan nehéz lekövetni azt, ahogy a férfi irányít, és pontosan tudnia kell, amit táncoltatni akar a férfi. Egy olyan embert nem lehet vezetni, aki nem tud táncolni. Egyenrangúság van a táncban, csak egyik alkalmazkodik a másikhoz. Ezt így kiforgatni ízléstelen és botrányos – hangsúlyozta Szabó Szilárd.
Az újragondolt néptáncon kívül az LMBTQ-közösség a kultúra és az oktatás területén is nagy erőkkel próbálja érzékenyíteni az embereket, lobbitevékenységük fő célcsoportját azonban a gyermekek jelentik. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a Labrisz Leszbikus Egyesület gondozásában tavaly ősszel megjelentetett első magyar LMBTQ-mesekönyv, amely a teljes magyar társadalmat megosztotta. A Meseország mindenkié címet viselő kötetben a szerzők megalkották a mesék újraírt változatait olyan szereplőkkel, akik valamilyen „stigmatizált” vagy kisebbségi (többek között meleg, leszbikus, transznemű, roma és örökbefogadott) csoporthoz tartoznak. Hazánk legnagyobb leszbikus szervezete emellett már húsz éve az oktatási intézményekben is aktív tevékenységet folytat: a Soros-féle Nyílt Társadalom Intézet által támogatott egyesület a Melegség és megismerés elnevezésű program keretében a budapesti és vidéki középiskolákban már több száz olyan képzést szervezett, ahol a szexuális kisebbségek és identitások elfogadására nevelik a diákokat, emellett a pedagógusokat is ellátják az szexuális kisebbségekkel és identitásokkal kapcsolatos „szakirodalommal”. Az LMBTQ-közösség, az őket támogató jogvédők, illetve az európai vezetők és bürokraták továbbá azt is meghatároznák, milyen szavak és kifejezések használhatók, illetve melyeket ajánlott kerülni. Egy, az Európai Parlamentben kiadott dokumentum szerint kerülendő az anya és az apa szavak használata, helyette inkább a szülő és a gondozó a preferált megszólítás. A biológiai nemet a személyhez rendelt nem kifejezése váltja fel, sőt ezentúl a nemváltoztatás szót sem lehet használni, helyette a szexuális átmenet a helyes megfogalmazás. Ezeken kívül pedig már a melegházasság sem politikailag korrekt kifejezés, ugyanis a dokumentum szerint immár az egyenlőségen alapuló házasság kifejezést illik használni helyette.
E. N.
