„Mi a hagyományos értékekre érzékenyítünk”

A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) 1992 óta ítéli oda olyan közéleti személyeknek a díjat, akik a magyarság és a keresztény értékek védelmében folytatott kiemelkedő tevékenységükkel kiérdemelték. Nemeskürty István, Fekete Gyula, Járóka Lívia, Lezsák Sándor és Müller Cecília után idén Földi-Kovács Andrea kapta a kitüntetést, amit kedd délelőtt vehetett át személyesen a KÉSZ központjában. A döntés már novemberben megszületett, de csak most adták át a díjat.

Magyar Nemzet
2021. 12. 15. 9:13
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Mivel velem más módszere már nem volt az Istennek, valószínűleg ezért esett a választása ezekre a feladatokra, amelyekkel lefoglalt, így nem maradt időm rossz irányba indulva letérni az utamról. Ilyen küldetés volt számomra a médiapályafutásom – mondta el Földi-Kovács Andrea. 

Hozzátette: Köszönöm a Szent Adalbert-díjat minden Credo című műsoromban megszólaltatott interjúalanyomnak, mert valójában én egy közvetítő vagyok újságíróként, akinek feladata bemutatni a világ dolgait. A keresztény újságíró feladata pedig az, hogy olyan dolgokat is letegyenek a közös asztalra, amelyeket lehet, hogy csak kevesen vesznek el, de ott a helyük, mert különben senki más nem számol be róluk. Nem a szenzációhajhászás, hanem az örök és egyetemes értékek megjelenítése a dolgunk – fogalmazott az idei díjazott.

Borítókép: Földi-Kovács Andrea (Forrás: Keresztény Értelmiségiek Szövetsége)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.