Tizenkétszer tárgyaltam eddig az orosz elnökkel, de ilyen különleges kérdések miatt még sohasem – összegezte az orosz elnökkel való találkozóját Orbán Viktor a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában, megjegyezve: a találkozó különlegességét nem az orosz–magyar kapcsolatok, hanem a fokozódó nemzetközi helyzet okozta.
A kormányfő szerint a kormány céljai teljesültek, hiszen az orosz–magyar ügyekben jó megállapodásokat sikerült kötni, de a találkozó fókuszában mégis az Ukrajna és Oroszország közötti katonai feszültség állt. Mivel pedig hazánk is NATO- és EU-tagállam, ezért részei vagyunk ennek a konfliktusmezőnek – fogalmazott.
Van még egy-két ország, amely próbálkozik ezzel, például Németország és Oroszország jó gazdasági kapcsolatot ápol egymással – magyarázta Orbán Viktor, hozzátéve, hogy a franciák is saját modell alapján építik a kapcsolataikat az oroszokkal.
– Amikor jegesedik a helyzet, akkor szükség van olyan országokra, mint Magyarország, mert mi alkalmasak vagyunk jégtörőnek. Sokat és hosszan fogunk tárgyalni az orosz elnökkel – magyarázta a miniszterelnök.
Orbán Viktor elmondta, az orosz elnökre nagyon vigyáznak hazájában, ennek a része volt a hosszú asztal is, amelynél tárgyaltak. A tárgyalás öt órán át tartott, nehéz ennyi ideig észnél lenni – árulta el a miniszterelnök. A kormányfő tisztázta: a Szovjetunióval nagyon rossz viszonyt ápoltunk, de most az oroszokkal kiépíthetünk egy jobb együttműködést.
Szerinte a baloldali kormányok alatt mindig azért jönnek külföldiek az országba, hogy vigyenek, míg most hozni akarnak ide, tőkét, beruházásokat. Orbán Viktor elmondta azt is, hogy Magyarország szuverén ország, súlya van a nemzetközi politikában. A miniszterelnök azért dolgozik, hogy megteremtse Magyarország energiafüggetlenségét, ehhez pedig szükség van Paks 2 megépítésére és egy jelentős napelem-beruházásra, amit már előkészített a kormány.
Az amerikai gáz mindig drágább, mint az orosz – árulta el Orbán. Ősszel Szijjártó Péter már megállapodott 4,5 milliárd köbméter gáz szállításáról, ezt javasolta most a miniszterelnök még egymilliárd köbméterrel megnövelni. – A megállapodás közel van, még a külügyminiszternek kell egy-két kört futnia – fogalmazott a kormányfő. Felidézte, hogy másfél éve a szakértők nagy része még azt mondta, hogy nem érdemes megkötni egy újabb 15 éves szerződést, mert a piacon lesz elég gáz, és lehet majd olcsóbban is vásárolni.