– Éveken keresztül próbáltuk elérni, hogy interjút adjon lapunknak. Miért éppen most vállalta el a felkérést?
– Nem vagyok már pártpolitikus, csupán egy civil, tehát nincs vesztenivalóm. Nagyon meglepett a megkeresésük, végül úgy döntöttem, miért is ne.
– Lehet, hogy a szavazóknak nem kell többé megfelelnie, ám gondolom, civilként is rendre elérik az azzal kapcsolatos kritikák, hogy „elvette a Jobbik lelkét”.
– Egy 2016-os Facebook-bejegyzésemre utal, és ez csak egy kiragadott mondata. A néppártosodási folyamatról szólt, amelynek az élére álltam. Többen a Jobbik lelkeként gondoltak arra, amit akkor magunk mögött hagytunk, ám nyújtottam új alternatívát, adtam másik lelket a pártomnak a radikalizmus szelleme helyett. Büszke vagyok erre a változásra.
– Jelenleg nem úgy tűnik, hogy a Jobbik lelkülete rendben lenne. Valójában széthullóban van a párt, a 2018-ban mandátumot nyert 26 képviselőből a személycserék, kilépések nyomán mindössze kilencen maradtak mára a frakcióban, amelynek száma 17-re zsugorodott. Biztos benne, hogy jót tett a Jobbiknak a gyakorlatilag balratolódásnak is mondható néppártosodás?
– A bal–jobb felosztás egyre kevésbé produktív. Egyrészt olyan gumifogalmak, ami alatt a választók és a politológusok is teljesen mást értenek, ráadásul az aktuális társadalmi-gazdasági problémák sem írhatók le velük.
– Ideológiailag akkor hogyan írná le a néppártosodó Jobbikot, illetve ön mit képviselt pártelnökként az elmúlt évtized derekától a 2018-as választásig?
– Míg radikális jobboldaliként a nacionalizmus és a konzervativizmus határozta meg a világnézetemet, idővel megértettem, hogy a szocializmus és a liberalizmus is a létezésünk egy-egy fontos aspektusát képviseli, ezáltal nem szembefordultam korábbi önmagammal, hanem gazdagodott a világnézetem. Számomra ma a nacionalizmus az identitást, a szocializmus a jólétet, a liberalizmus a szabadságot, a konzervativizmus a rendet jelenti. Mindre szükség van, megfelelő adagolással.
– Gondolom, politikai tőkét is akart kovácsolni a fordulatból.