Mostanában időnként eltöprengek, mit is csinálnék, ha jobbikos szavazó lennék. Hajdan volt egy Jobbik nevű párt. Olyan, amilyen, de volt. Olyannyira volt, hogy az ellenzék legerősebb pártja volt. 2018-ban még több mint egymilliós szavazótáborral, komoly, vidéki beágyazottsággal. Ebből a pártból mára lett egy alig négyszázezres – már ha ez a szám igaz – szavazótáborral rendelkező kis párt.
Nem tudhatjuk, hogy egyáltalán bejutottak volna-e, ha nincs az összefogás.
Eltűntek a szervezetek, helyettük alakultak fantomszervezetek, és ennek a pártnak, ebben az állapotban lévő pártnak az elnökét most nagy többséggel, egyébként éppen ezekkel a fantomszervezetekkel újraválasztották. Aztán, legfrissebb hírek szerint, ez az a párt, ahol az egyik alelnök élettársát megpróbálják megerőszakolni egy disznóvágásos bulin. Aztán az alelnök nem szól a rendőrségnek, mert arra hivatkozik, hogy hamarosan választások lesznek, és akkor jaj, mi lesz. Még a végén kiteszik a pártból is, és nem jut be a parlamentbe.
Zárójelben jegyzem meg, így sem jutott be. Szóval hosszú hónapok telnek el, aztán az egész ügy kiderül, nevezett pártelnök úgy tesz, mint aki nem tudot semmiről, pedig ott volt. Aki az egész erőszakot állítólag elkövette, illetve el akarta követni, ő ugyanaz a személy, aki a fantomszervezeteket megalapította, amelyek segítségével az elnököt újraválasztották.
Egy teljesen amorális bűnbandává vált az egész.
És ha én most jobbikos szavazó lennék, gondolom, akkor csak le kéne ülnöm egy csöndes sarokban, mint Micimackónak, és csak végig kéne gondolnom, hogy most akkor mi van?! Kik ezek, kikbe vetettem én a bizalmamat, kikre adtam a voksomat? És mi lesz a jövő? Majd négy év múlva, amikor már be se jutnak a parlamentbe, feltételezhetően majd újabb fantomszervezetekkel négy évre megint megválasztják elnöknek Jakab Pétert, akinél sötétebb alak még talán soha a büdös életben nem volt jelen a magyar parlamentben.
