Arra a kérdésre, hogy meddig akarja még védeni a Jobbik Földi Istvánt, és miért nincs következménye a párton belül annak, ami történt, az elemző így nyilatkozott:
Nagyon érdekes az, hogy miért nem hátráltak ki már régen Földi mögül,
hiszen az ügy nyomozati szakasza még nem zárult le, de már abból, amit most tudni és hallani lehet, minden jóérzésű ember számára egyértelmű, hogy védhetetlen vagy talán már túl is ment ez az eset.
Mivel teljesen védhetetlen az egész ügy, nem érthető az sem, miért nem határolódik el a Jobbik Földitől.
Ami a következményeket illeti: nehéz az ügyet csupán politikai szempontból nézni, hiszen itt már olyan alapvető emberi, erkölcsi hiátusról tett tanúbizonyságot a Jobbik, ami függetlenül attól, hogy ennek mik a politikai következményei, a sértett lényegében egyértelműen beszámolt arról, hogy mi történt vele. Ezzel kapcsolatban már emberileg vált védhetetlenné Földi István személye, és politikailag a Jobbik is.
A beszélgetésből kiderül, a Századvég elemzője szerint Jakab Péter politikailag már régóta feladta a saját szuverenitását, önállóságát. Emberi minőségében lehet és kell is értékelni azt, hogy mit lép, illetve nem lép ezzel kapcsolatban a Jobbik elnöke. Úgy vélem, hogy ebből a szempontból Jakab Péter nagy hibát követ el. Egy részével el fog számolni a párton belül, de egy másik részével, vagyis az emberi részével talán nehezebb lesz, főleg úgy, hogy egyre inkább úgy tűnik,
ez az ügy nemcsak a párton belül, hanem bármilyen közösségen belül vállalhatatlan lenne.
– tette hozzá.

A kérdező felvetésére, miszerint ha Jakab Péter ott volt a helyszínen, és tudott arról, ami történt, legalább ilyen formában nem kellett-e volna vállalnia a felelősséget, és mennyire jellemző a magyar politikai életben, hogy egy ilyen eset után pozícióban marad egy pártvezető, Palóc André elmondta:























Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!