Kőbányán, a Jegenye utca környékén járva az embert furcsa érzés keríti hatalmába: olyan, mintha turista lenne a saját hazájában. A kerület ezen része ugyanis egy sajátos világot rejt: Budapest eldugott, de nem rejtőzködő kínai negyedét. A hirdetőtáblákon és feliratokon kívül a boltok és az éttermek – és a bennük dolgozók is – mind arról tanúskodnak, hogy itt kínaiak élnek és dolgoznak. Az az általános vélekedés a kínai negyedekről, hogy zajosak és zsúfoltak, tele emberrel és soha meg nem szűnő nyüzsgéssel.
Viszont a budapesti Chinatown – ahogy azt a negyed lakói is nevezik – pont ennek az ellentéte: egy átlagos hétköznapon az éttermekben ücsörgő néhány vendégen és a boltokban dolgozókon – na meg a hozzánk hasonló „turistákon” – kívül szinte teljesen üresek az utcái, mégpedig azért, mert a munka java az épületeken belül történik: a legtöbb bolt ugyanis nagykereskedés, ami komoly áruforgalmat bonyolít. Itt, Kőbánya közepén van ugyanis Magyarország legnagyobb kínai kereskedelmi központja.
Gazdasági kistigris
– Igazából nemcsak Magyarországé, hanem egész Közép-Európáé – magyarázza lapunknak Henry, a Monori Center munkatársa. Ő és kollégája, Ann felelnek a környék legnagyobb cégének marketingtevékenységéért, de az egész negyedet érintő programokat is ők szervezik. A pár utcányi területen ugyanis minden épület a Monori Center tulajdona: bérbeadóként a cég koordinálja a területfejlesztést, és segíti a náluk székelő vállalkozások mindennapjait. Henry hozzáteszi: Magyarország központi elhelyezkedése miatt remek elosztóközpont. Nem ritka, hogy a Romániában, Szlovákiában, Ausztriában vagy akár a Balkánon eladott termékek hazánkon keresztül érkeztek meg a célországba. A nagykereskedések főként ruházati cikkekkel foglalkoznak, de akad háztartási eszközöket és irodaszereket árusító bolt is.
Erről elsőre a kérdéses minőségű kínai ruhák juthatnak eszünkbe, amiket csupán néhány utcával odébb, a Kőbányai úti piacon árusítanak, de Henry gyorsan helyesbít: a Monori Center semmilyen kapcsolatban nem áll a néhai józsefvárosi piac utódjával. Vannak ugyan olyan bérlőik, akik ottani árusoknak is adnak el, de ennyiben merül ki a kettő közötti összefüggés. – A negyedben két nagy üzlet is található – teszi hozzá Ann. Ezekben élelmiszereket és olyan cikkeket lehet kapni, amik fontosan az itt élő kínaiak számára. – A kínai konyhában több olyan eszközt is használunk, amit Európában nem könnyű beszerezni, ezeket az itt élők megvehetik a szupermarketben – magyarázza érdeklődésünkre.