2006-ban és 2010-ben csatlakozott a Fidesz országgyűlési képviselő-csoportjához. Az első ciklusban a foglalkoztatási és munkaügyi bizottság, a másodikban az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság tagja volt. Emlékezetes volt fellépése azon a 2006-os vitán, amely a forradalom 50. évfordulójának megünneplése kapcsán robbant ki. Több szervezet és egykori forradalmár – köztük Mária – nem kívánt együtt ünnepelni a szocialista többségű kormányzat képviselőivel. Élesen bírálták a felállítandó hivatalos 1956-os emlékművet is, amelyre ők inkább az elnyomás szimbólumaként tekintettek.
„1956 igazságának továbbvitele életem része maradt” – fogalmazott önéletrajzában. A közélettől tehát soha nem vonult vissza, szívesen adott nyilatkozatot, beszélt életéről, hiszen haláláig élő tanúja volt ’56-nak és az azt követő, fordulatokban igen bővelkedő eseményeknek. Munkásságát és emberségét számos díjjal, kitüntetéssel ismerték el. Átvehette a Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztjét, az Emberi Méltóságért díjat is, díszpolgárává avatta Dunakeszi, Csepel és Józsefváros.
Nagyon sok szerető barátja, jóakarója volt, olyanok is lelki közösséget vállalhattak vele, akik személyesen nem ismerték. Mária a szó legnemesebb értelmében mindvégig civil tudott maradni. Egyszerű életet élt, nem tett szert vagyonra. Nyílt beszédét, világos üzeneteit csak az nem értette, aki nem akarta. Gondolatait sokszor lejegyezte, ezek a „viharvert füzetek” tanúskodnak mély hitéről is. A nehézségek, rabság igazi szabad lélekké nemesítették, akivel „nem tudnak mit kezdeni a Kajafások”.
Az 52A559. számú volt halálra ítélt örökre velünk marad. Sorsa, munkássága, embersége kitörölhetetlen nemzetünk történetéből.
Családoddal, barátaiddal együtt érezve búcsúzunk tőled, drága Mária – zárják soraikat.
Borítókép: Wittner Mária (Forrás: Facebook)
Búcsú Wittner Máriától
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!