A klímaváltozásról, az orosz–ukrán háborúról, az unió szankciós politikájáról és a koronavírus árváiért létrehozott Regőczi Alapítványról is beszélt a Vas Népének adott interjúban Áder János. A szomszédunkban dúló háború kapcsán a volt köztársasági elnök kiemelte: mindenki érdeke a mielőbbi békekötés. Ha a felek legalább a fegyverszünetig eljutnának, majd leülnének a béketárgyaláshoz, az lehetőséget biztosítana arra, hogy az Európai Unió átgondolja a szankciós politikáját, és hogy az orosz gáz ismét a kellő mennyiségben érkezzen Európába, a gáz és az áram ára pedig csökkenni tudna. Arról, hogy az energiaválság okán a korábbinál több fát vágnak ki, azt mondta:
Magyarországon az erdőállomány 405 millió köbméter. Ennek az éves növekménye 13 millió köbméter, ebből minden évben 6 millió köbmétert használtunk fel, most pedig – ha szükség lesz rá – 7 millió köbmétert. Az erdőtőkét nem bántjuk, csak az éves kamatból az eddiginél valamivel többet használunk fel, a kivágások zömében az akácosokat érintik, az őstölgyesek, az ősfás és védett területek nincsenek veszélyben
– rögzítette Áder János, majd a vízgazdálkodással, vízvédelemmel kapcsolatos álláspontját fejtette ki. Mint mondta, Magyarország ugyan látszólag vízben gazdag ország, de sokan nem tudják, hogy a hazai vizek kilencven százaléka külföldről érkezik, vagyis kiszolgáltatottak vagyunk. – Ma a világban a szemünk láttára bontakozik ki a sok víz, a kevés víz és a szennyezett víz drámája. A szélsőségessé váló klíma miatt a Kárpát-medencében is egyre kiszámíthatatlanabb az időjárás. Csökkenhet az éves csapadékmennyiség, az eloszlása is változik, az intenzitása pedig nő. Éppen ezért nagy szükség lesz vízügyi szakemberekre, akiknek Magyarországon egyszerre kell felkészülni a rekordárvizek és a rekordaszály elleni védekezésre – húzta alá. Ennek kapcsán megjegyezte:
évekkel ezelőtt elindítottak a budapesti műszaki egyetemmel közösen egy ösztöndíjprogramot, amit sikerült kiterjeszteni a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemre is. Ennek köszönhetően a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítványnál most már lassan a százat is eléri azoknak a fiataloknak a száma, akik pályázat útján ösztöndíjat kaptak. A Fontus elnevezésű vízügyi és környezetvédelmi hallgatói ösztöndíjat ugyanakkor ezekben a napokban is hirdetik, október 15-ig lehet rá pályázni
– közölte a volt államfő.