Januárban ismét sztrájkolhatnak a fővárosi szemétszállítók

Nem nyugodtak le a kedélyek a budapesti szemétszállítóknál. Lapunknak nyilatkozó, belső mozgásokat ismerő informátorunk szerint nem elégszenek meg az FKF dolgozói az egyszeri juttatással, komolyabb fizetésemelést akarnak.

2022. 10. 11. 5:45
20221004 FKF kukások tüntetése Fotó: Mirkó István Magyar Nemzet Fotó: Mirkó István
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Rosszul érinti a fővárosi szemétszállítókat, hogy azt a többletforrást, amiért csak ők sztrájkoltak, a fővárosi cégeknél is megkapják a dolgozók, ugyanis előbbiek küzdöttek meg ezért az összegért. Erről nyilatkozott lapunknak egy, a szemétszállítók helyzetét ismerő belső forrásunk. Úgy tudni, hamarosan elkezdődnek a 2023. évi bértárgyalások, és ha ebben nem lesz eredmény, januártól leállhatnak a munkával. Azt szeretnék ugyanis, hogy ne csak egyszeri juttatást kapjanak, hanem radikálisan emeljék meg a bérüket.

A Metropolnak nyilatkozó szemétszállítók többek között arról beszéltek, hogy most csak becsületből viszik el a szemetet a fővárosban.

 „Kiszúrták a szemünket ezzel az alkalmi támogatással, de ez nem igazi béremelés. Láttuk, hogy öntötte el a mocsok Budapestet, ezért hagytuk most abba a sztrájkot, becsületből, nem azért, mert marhára egyetértenénk ezzel a megegyezéssel. De ha a cégvezetés ezt csinálja, január­ban újrakezdjük.”

 Volt, aki úgy fogalmazott a lapnak: „Pofátlanság, amit a cég meg a »KariGeri« művel velünk. Ideküldik nekünk ezt a kikent-kifent ficsúrt tárgyalni, és a kétmilliós karórájában azt mondja, hogy nincs pénz?! Csoda, hogy nem durrant ott el az agya valakinek a tárgyalásokon.”

Jó és nemes cél, de mivel erre nincs fedezete a fővárosnak, vélhetően más közszolgáltatásból fog hiányozni majd ez az összeg 

– így reagált Bagdy Gábor, a Fidesz–KDNP fővárosi képviselője arra, hogy kétszázezer forintos rendkívüli rezsitámogatást kapnak nemcsak a szemétszállítók, hanem minden fővárosi cég és intézmény dolgozói. Bagdy Gábor szerint akkor kellene ilyen támogatást adnia a Karácsony Gergely vezette városvezetésnek, amikor erre van pénze a fővárosnak. Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes becslése szerint egyébként öt és fél milliárd forintba kerülhet a rezsitámogatás kiterjesztése Budapestnek.

Karácsony Gergely ugyanakkor ironikusan, nevetgélve azt válaszolta lapunk kérdésére, hogy sajtóperekből és a helyreigazítási perekben megnyert pénzből fizetné a hulladékszállítóknak megígért juttatásokat. Az üggyel kapcsolatban nemcsak a főpolgármester reakciója volt megdöbbentő, hanem az, amilyen stílusban tárgyalt a munkát beszüntető, elkeseredett szemétszállítókkal a Fővárosi Közterületfenntartó igazgatója.

 Úgy tűnik, hogy Mártha Imre személyében olyan ember vezeti az ­FKF-et, aki többet foglalkozott a jachtjaival és drága autókkal, mint a céggel. Arról már korábban lapunk is beszámolt, hogy a Gyurcsány-fiókának gúnyolt cégvezér provokatívan mutogatott gazdagsága, jachtútjai, napi másfél milliós szállodaszámlái, a Prisztás családtól vett kétmilliárdos svábhegyi villája, meghökkentően drága vagyontárgyai nagy vihart kavartak az elmúlt hónapokban. A tárgyalások alatt egyébként Mártha Imrét többször is kinevették a kukások, akik felháborodottan tették szóvá, hogy a cégvezetőn látható ruha ára akár többhavi bérükbe is belekerül.

Mindezek mellett tény, hogy Karácsony Gergely főpolgármester több napig nem tudta megoldani a szemétszállítók sztrájkjával kapcsolatos ­káoszt Budapesten. 

A hulladékelszállítás mint közszolgáltatás a fővárosi önkormányzat kizárólagos hatásköre, tehát a főváros feladata

 – reagált a többnapos hulladékszállítási szünet kapcsán a budapesti kormányhivatal főispánja. Sára Botond emlékeztetett: a rendszerváltozás óta minden budapesti főpolgármester meg tudta oldani, hogy összeszedjék és elszállítsák a szemetet a fővárosban.

Borítókép: három évtizede a mostani az első városvezetés, amely becsődöl a hulladékelszállítás gondjaival (Fotó: Mirkó István)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.