Otthont, biztonságot és szeretetet adnak a gyerekeknek a nevelőszülők

A nagycsaládos Hidvégi házaspár két saját gyermek után döntött úgy, hogy nevelőszülőként segítenek olyan gyermekeknek, akiket kiemeltek a családjukból, és egy Down-kóros kisbabát is örökbe fogadtak. András Katalin, a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató főigazgató-helyettese tíz éve kíséri figyelemmel a család életét. A szakemberrel a házaspár otthonában beszélgettünk, ahol ízelítőt kaphattunk abból a szeretetteljes, hittel átitatott légkörből, amivel Adrienn és Tamás neveli gyermekeit.

Kerepestarcsa, Nevelőszülők Hidvégi család Fotó: Teknős Miklós

A Hidvégi házaspár Pest megyei kertes házának udvarán számtalan zöldség és gyümölcs terem, de kecskét és tyúkokat is tartanak, hogy a nagycsaládnak szükséges élelmiszerből minél kevesebbet kelljen a boltban megvásárolni. A házaspár itt él a saját, a nevelt és az örökbe fogadott gyermekei­vel. A többgenerációs ház alsó szintjén a férj szülei élnek, így ha bármikor szükségük van segítségre, a korábban pedagógusként dolgozó nagymama és a nagypapa is boldogan vigyáz a kicsikre. A családi házat vidám gyermekzsivaj lengi be, már a nagyok is hazaértek az iskolából.

Adrienn és Tamás nagyon fiatalon házasodott össze, és hívő keresztényként sok gyermeket szerettek volna.

Hamar kiderült azonban, hogy Adrienn természetes úton nem kerülhet áldott állapotba, ezért jelentkeztek a lombikprogramra. Így született meg a lányuk, Hanna, aki már 14 éves. Ezután döntöttek úgy, hogy jelentkeznek nevelőszülőnek, így elvégezték az ehhez szükséges tanfolyamot. Közben viszont egy újabb sikeres lombikprogram után világra jött Dávid is, aki most kilencéves, később pedig egy Down-szindrómás kisbabát is örökbe fogadtak.

– Nagyon szerettünk volna gyermekeket vállalni, de van egy olyan egészségi problémám, ami miatt tudatosult bennünk, hogy ez nem lesz könnyű dolog, ezért elég korán nyitottunk a nevelőszülőség és az örökbefogadás irányába is – mesél Adrienn a kezdetekről. Úgy fogalmaz: sokak fejében összemosódik a kettő, de a hatvanórás nevelőszülői tanfolyam helyre tette a fejükben és a szívükben is azt, hogy a nevelőszülőség nem jelent végleges örökbefogadást. A képzés elvégzése és a környezettanulmány után pszichológussal is beszélgettek, valamint a háziorvostól egészségügyi alkalmassági papírt is kellett kérniük a nevelőszülővé váláshoz.

– A karitatív segítségnyújtás mindig az életünk része volt, ezért nem sokkal azután, hogy a fiunk betöltötte a második életévét, nevelőszülőként befogadtunk egy gyermeket, akit a közelmúltban gondoztunk át egy másik családhoz – mondja, majd megtudom azt is, hogy második nevelt gyermeküket négy évvel ezelőtt, egyhetes korában hozták haza a kórházból.

A gyermekek közben átmennek a nagyszülőkhöz, a családhoz pedig egy látogató érkezik. A Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató főigazgató-helyettese, András Katalin kopogtat, aki, mondhatni, már családtag, hiszen tíz éve van jelen Hidvégiék életében. A szakember 22 éve dolgozik a gyermekvédelemben pszichológusként. A szervezet 2011 óta látja el állami feladatát a Szeged–Csanádi egyházmegye fenntartásában: tizenhárom megyében hétezer férőhelyen, mintegy hatezer gyermekről gondoskodik több mint ezerhétszáz nevelőszülő, emellett harminckét gyermek- és lakásotthonuk is van.

Az a hivatásunk és küldetésünk, hogy otthont, biztonságot és szeretetet nyújtsunk azoknak a gyermekeknek, illetve fiatal felnőtteknek, akik a vér szerinti családjukat akár csak egy rövid időre, de nélkülözni kényszerülnek 

– fogalmaz a szakember. Hozzáteszi, azok a gyermekek, akiket a családjukból valamiért kiemelnek, nevelőszülőkhöz vagy a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató családias lakásotthonaiba kerülnek, ahol teljeskörűen gondoskodnak róluk.

Mindig valamilyen veszélyeztetettség – testi, érzelmi, egészségügyi – miatt van szükség a saját családból való kiemelésre – mutat rá András Katalin, aki arról is beszél, hogy legtöbbször nem a bántalmazás, hanem az elhanyagolás vezet a kiemeléshez. 

Az eljárás kezdeményezéséről mindig a gyámhatóság dönt, és a megyei területi gyermekvédelmi szakszolgálattal egyeztetve, az adott gyermek korábbi körülményeit, tanulási igényeit, fejlesztési szükségleteit, valamint tehetségét figyelembe véve keresnek neki elsősorban nevelőszülőket. Amennyiben 17-18 éves fiataloknak vagy több testvérnek van szüksége elhelyezésre, akkor lakásotthont biztosítanak nekik. A nevelőszülők között vannak, akik kisebb településeken vagy tanyán élnek, de többen laknak Budapesten, vagy a nagyobb városokban, és sokan több saját gyermeket is nevelnek.

– Mindig hosszú távra keresünk családot a vér szerinti családjukból kiemelt gyermekeknek, és azért van szükség még több nevelőszülőre, mert sokan közülük már idősebbek – fejti ki a főigazgató-helyettes. Mint mondja, folyamatosan keresik az új nevelőszülőket, egyrészt azért, hogy a nyugdíjba vonulókat pótolják, másrészt azért, hogy a gyermekeknek a legmegfelelőbb családot találják meg.

– A rendszer arra épül, hogy a gyermeknek családban van a helye és elsősorban a saját családjában, ezért pedig mindent meg kell tenni minden szakembernek – jelenti ki András Katalin, aki felhívja a figyelmet arra, hogy a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltatónál a gyermekek több mint kilencven százaléka nevelőszülői családban él. – Ez egy átmeneti állapot, és akkor működik jól a gyermekvédelmi szakellátás, ha abban nincs gyermek, tehát családra talál. 

A hosszú távú sorsrendezésnek két útja van: az egyik, ha a gyermeket hazagondozzák, vagyis visszatér a saját családjába az alapellátás és a szakellátás szakembereinek összefogásával – részletezi a főigazgató-helyettes, aki szerint a kapcsolattartás azért fontos, hogy élő és jó kapcsolat legyen a gyermek és a vér szerinti szülei között, amiben a nevelőszülőnek nagy szerepe van.

Siker, ha hazagondoznak egy gyermeket, bár a nevelőszülőknek ilyenkor nehéz, viszont ezáltal újabb gyermekeknek adhatnak esélyt. A hosszú távú sorsrendezés másik útja az örökbefogadás, amikor a gyermek sorsa véglegesen rendeződik, vagyis örökbe fogadó szülőkhöz kerül.

– Sokszor kérdezik tőlünk, hogy a nevelt gyermekünknek hány anyukája és apukája van, amit úgy oldottunk meg, hogy a vér szerinti szüleit is anyának és apának szólítja, ahogy bennünket, csak náluk hozzáteszi a keresztnevüket – veszi át a szót az édesanya, utalva arra, hogy a kicsi ezt elfogadta, sőt hangoztatja is, mennyire jó neki, mert ünnepekkor két helyről is kap ajándékot.

A nevelőszülőség igazi csapatmunka – hangsúlyozza Adrienn, felidézve, hogy többször előfordult: a nevelt gyermekükkel többet foglalkoztak, mint a sajátjaikkal, de igyekeznek ebben is megtalálni az egyensúlyt. 

Elmondja, hogy saját gyermekeik mennyire elfogadók, hiszen Hanna már a fürdetésben vagy a meseolvasásban is segít, Dávid pedig nagyon szeret a kicsikkel játszani. Hozzáteszi: azért, hogy férjével egymásra is maradjon idejük, a gyermekeket mindennap időben lefektetik, így rendszert is tanulnak.

– A közös életünk nagy döntéseinél mindig arra törekedtünk, hogy csak egyetértésben hozzuk meg azokat. A nevelőszülővé válás nem egyszerre ért be bennünk, de ebben is bevártuk egymást, mert megtanultuk, hogy házasságban élve ez csak így működhet jól – mondja mosolyogva Adrienn. Szavait Tamás azzal egészíti ki, hogy a Jóisten véleményét is kikérték, és az ő vezetése alapján indultak el ebben a hivatásban is.

– Számunkra azért volt fontos ez, mert nagyon szeretjük a gyermekeket – folytatja Tamás, aki egy ideig hitoktatóként is tevékenykedett. Mint mondja, soha nem tettek különbséget a saját, illetve a nevelt gyermekeik között, mert ugyanúgy szeretik mindegyiket. Szerinte fontos, hogy 

csak az lépjen erre az útra, aki el tudja fogadni, szereti és támogatja a rá bízott gyermekeket, mert nem érezhetik hátrányban magukat azért, hogy nem a vér szerinti családjukban élnek.

– Nagyon megnyugtató, hogy a feleségem itthon van a gyerekekkel, de én is családbarát munkahelyet választottam, ahol támogatják ezt a fajta hivatást – emeli ki az édesapa, aki rámutat: az anyagiaknál sokkal fontosabb nekik az együtt töltött minőségi idő, ezért a szülői értekezletekre is ő jár. Beszél arról is, hogy a kapcsolattartásokon jól együtt tudnak működni a nevelt gyermekük testvéreivel és vér szerinti szüleivel, többször együtt is ünnepelnek, ezáltal úgy érzik, bővült a családjuk.

– A nevelt gyermekünk csecsemőkora óta van velünk, ezért ragaszkodik hozzánk, de élvezi a vér szerinti szüleivel való találkozást is – mondja Tamás, hangsúlyozva, hogy nem feszegetik, miért alakult így, csak teszik a dolgukat.

– Nem gondolkozunk azon mindennap, mi lesz, ha majd a nevelt gyermekünk elkerül tőlünk, csak örülünk annak, hogy jelenleg mi nevelhetjük, ezért a lehető legtöbbet adjuk neki fizikai és lelki szinten is – jelenti ki, emlékeztetve, hogy ezzel saját gyermekeiknek is példát szeretnének mutatni szociális érzékenységből.

 Felidézi ugyanakkor azt is, hogy voltak olyan családtag­jaik, akik kezdettől elfogadták a nevelt gyermeküket, másoknak viszont több időre volt ehhez szükségük.

– Nagyon hálásak vagyunk a Jóistennek azért a védőhálóért, ami körülöttünk van, hiszen a családunknak és a baráti körünknek megtartóereje van. Ezért is lehettünk olyan bátrak, hogy ebbe belevágtunk – mondja egyetértésben Adrienn és Tamás.

Borítókép: A Hidvégi család (Fotó: Teknős Miklós)