Otthont, biztonságot és szeretetet adnak a gyerekeknek a nevelőszülők

A nagycsaládos Hidvégi házaspár két saját gyermek után döntött úgy, hogy nevelőszülőként segítenek olyan gyermekeknek, akiket kiemeltek a családjukból, és egy Down-kóros kisbabát is örökbe fogadtak. András Katalin, a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató főigazgató-helyettese tíz éve kíséri figyelemmel a család életét. A szakemberrel a házaspár otthonában beszélgettünk, ahol ízelítőt kaphattunk abból a szeretetteljes, hittel átitatott légkörből, amivel Adrienn és Tamás neveli gyermekeit.

Kerepestarcsa, Nevelőszülők Hidvégi család Fotó: Teknős Miklós

– A karitatív segítségnyújtás mindig az életünk része volt, ezért nem sokkal azután, hogy a fiunk betöltötte a második életévét, nevelőszülőként befogadtunk egy gyermeket, akit a közelmúltban gondoztunk át egy másik családhoz – mondja, majd megtudom azt is, hogy második nevelt gyermeküket négy évvel ezelőtt, egyhetes korában hozták haza a kórházból.

A gyermekek közben átmennek a nagyszülőkhöz, a családhoz pedig egy látogató érkezik. A Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató főigazgató-helyettese, András Katalin kopogtat, aki, mondhatni, már családtag, hiszen tíz éve van jelen Hidvégiék életében. A szakember 22 éve dolgozik a gyermekvédelemben pszichológusként. A szervezet 2011 óta látja el állami feladatát a Szeged–Csanádi egyházmegye fenntartásában: tizenhárom megyében hétezer férőhelyen, mintegy hatezer gyermekről gondoskodik több mint ezerhétszáz nevelőszülő, emellett harminckét gyermek- és lakásotthonuk is van.

Az a hivatásunk és küldetésünk, hogy otthont, biztonságot és szeretetet nyújtsunk azoknak a gyermekeknek, illetve fiatal felnőtteknek, akik a vér szerinti családjukat akár csak egy rövid időre, de nélkülözni kényszerülnek 

– fogalmaz a szakember. Hozzáteszi, azok a gyermekek, akiket a családjukból valamiért kiemelnek, nevelőszülőkhöz vagy a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató családias lakásotthonaiba kerülnek, ahol teljeskörűen gondoskodnak róluk.

Mindig valamilyen veszélyeztetettség – testi, érzelmi, egészségügyi – miatt van szükség a saját családból való kiemelésre – mutat rá András Katalin, aki arról is beszél, hogy legtöbbször nem a bántalmazás, hanem az elhanyagolás vezet a kiemeléshez. 

Az eljárás kezdeményezéséről mindig a gyámhatóság dönt, és a megyei területi gyermekvédelmi szakszolgálattal egyeztetve, az adott gyermek korábbi körülményeit, tanulási igényeit, fejlesztési szükségleteit, valamint tehetségét figyelembe véve keresnek neki elsősorban nevelőszülőket. Amennyiben 17-18 éves fiataloknak vagy több testvérnek van szüksége elhelyezésre, akkor lakásotthont biztosítanak nekik. A nevelőszülők között vannak, akik kisebb településeken vagy tanyán élnek, de többen laknak Budapesten, vagy a nagyobb városokban, és sokan több saját gyermeket is nevelnek.

– Mindig hosszú távra keresünk családot a vér szerinti családjukból kiemelt gyermekeknek, és azért van szükség még több nevelőszülőre, mert sokan közülük már idősebbek – fejti ki a főigazgató-helyettes. Mint mondja, folyamatosan keresik az új nevelőszülőket, egyrészt azért, hogy a nyugdíjba vonulókat pótolják, másrészt azért, hogy a gyermekeknek a legmegfelelőbb családot találják meg.

– A rendszer arra épül, hogy a gyermeknek családban van a helye és elsősorban a saját családjában, ezért pedig mindent meg kell tenni minden szakembernek – jelenti ki András Katalin, aki felhívja a figyelmet arra, hogy a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltatónál a gyermekek több mint kilencven százaléka nevelőszülői családban él. – Ez egy átmeneti állapot, és akkor működik jól a gyermekvédelmi szakellátás, ha abban nincs gyermek, tehát családra talál. 

A hosszú távú sorsrendezésnek két útja van: az egyik, ha a gyermeket hazagondozzák, vagyis visszatér a saját családjába az alapellátás és a szakellátás szakembereinek összefogásával – részletezi a főigazgató-helyettes, aki szerint a kapcsolattartás azért fontos, hogy élő és jó kapcsolat legyen a gyermek és a vér szerinti szülei között, amiben a nevelőszülőnek nagy szerepe van.

Siker, ha hazagondoznak egy gyermeket, bár a nevelőszülőknek ilyenkor nehéz, viszont ezáltal újabb gyermekeknek adhatnak esélyt. A hosszú távú sorsrendezés másik útja az örökbefogadás, amikor a gyermek sorsa véglegesen rendeződik, vagyis örökbe fogadó szülőkhöz kerül.

– Sokszor kérdezik tőlünk, hogy a nevelt gyermekünknek hány anyukája és apukája van, amit úgy oldottunk meg, hogy a vér szerinti szüleit is anyának és apának szólítja, ahogy bennünket, csak náluk hozzáteszi a keresztnevüket – veszi át a szót az édesanya, utalva arra, hogy a kicsi ezt elfogadta, sőt hangoztatja is, mennyire jó neki, mert ünnepekkor két helyről is kap ajándékot.

A nevelőszülőség igazi csapatmunka – hangsúlyozza Adrienn, felidézve, hogy többször előfordult: a nevelt gyermekükkel többet foglalkoztak, mint a sajátjaikkal, de igyekeznek ebben is megtalálni az egyensúlyt. 

Elmondja, hogy saját gyermekeik mennyire elfogadók, hiszen Hanna már a fürdetésben vagy a meseolvasásban is segít, Dávid pedig nagyon szeret a kicsikkel játszani. Hozzáteszi: azért, hogy férjével egymásra is maradjon idejük, a gyermekeket mindennap időben lefektetik, így rendszert is tanulnak.

– A közös életünk nagy döntéseinél mindig arra törekedtünk, hogy csak egyetértésben hozzuk meg azokat. A nevelőszülővé válás nem egyszerre ért be bennünk, de ebben is bevártuk egymást, mert megtanultuk, hogy házasságban élve ez csak így működhet jól – mondja mosolyogva Adrienn. Szavait Tamás azzal egészíti ki, hogy a Jóisten véleményét is kikérték, és az ő vezetése alapján indultak el ebben a hivatásban is.

– Számunkra azért volt fontos ez, mert nagyon szeretjük a gyermekeket – folytatja Tamás, aki egy ideig hitoktatóként is tevékenykedett. Mint mondja, soha nem tettek különbséget a saját, illetve a nevelt gyermekeik között, mert ugyanúgy szeretik mindegyiket. Szerinte fontos, hogy 

csak az lépjen erre az útra, aki el tudja fogadni, szereti és támogatja a rá bízott gyermekeket, mert nem érezhetik hátrányban magukat azért, hogy nem a vér szerinti családjukban élnek.

– Nagyon megnyugtató, hogy a feleségem itthon van a gyerekekkel, de én is családbarát munkahelyet választottam, ahol támogatják ezt a fajta hivatást – emeli ki az édesapa, aki rámutat: az anyagiaknál sokkal fontosabb nekik az együtt töltött minőségi idő, ezért a szülői értekezletekre is ő jár. Beszél arról is, hogy a kapcsolattartásokon jól együtt tudnak működni a nevelt gyermekük testvéreivel és vér szerinti szüleivel, többször együtt is ünnepelnek, ezáltal úgy érzik, bővült a családjuk.

– A nevelt gyermekünk csecsemőkora óta van velünk, ezért ragaszkodik hozzánk, de élvezi a vér szerinti szüleivel való találkozást is – mondja Tamás, hangsúlyozva, hogy nem feszegetik, miért alakult így, csak teszik a dolgukat.

– Nem gondolkozunk azon mindennap, mi lesz, ha majd a nevelt gyermekünk elkerül tőlünk, csak örülünk annak, hogy jelenleg mi nevelhetjük, ezért a lehető legtöbbet adjuk neki fizikai és lelki szinten is – jelenti ki, emlékeztetve, hogy ezzel saját gyermekeiknek is példát szeretnének mutatni szociális érzékenységből.

 Felidézi ugyanakkor azt is, hogy voltak olyan családtag­jaik, akik kezdettől elfogadták a nevelt gyermeküket, másoknak viszont több időre volt ehhez szükségük.

– Nagyon hálásak vagyunk a Jóistennek azért a védőhálóért, ami körülöttünk van, hiszen a családunknak és a baráti körünknek megtartóereje van. Ezért is lehettünk olyan bátrak, hogy ebbe belevágtunk – mondja egyetértésben Adrienn és Tamás.

Borítókép: A Hidvégi család (Fotó: Teknős Miklós)