Jó hír az ingázóknak, elkezdődnek a HÉV-felújítások

Újabb mérföldkőhöz érkezett a vasútfejlesztés, elkezdődik a HÉV-vonalak felújítása – erre hívta fel a figyelmet közösséig oldalán az építési és közlekedési miniszter. Lázár János tavaly novemberben elmondta, első körben a H5-ös (szentendrei), a H6-os (ráckevei) és a H7-es (csepeli), míg a második csoportban a H8-as (gödöllői) és a H9-es (csömöri) HÉV felújítására kerülhet sor.

2025. 07. 30. 15:47
Fotó: Róka László Forrás: Róka László
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„HÉV-fejlesztések indulnak! A pályákat felújítjuk, amelyekre 54 új szerelvény érkezik” – hívta fel a figyelmet közösséig oldalán az építési és közlekedési miniszter. Emlékezetes, Lázár János tavaly novemberben az Országgyűlés gazdasági bizottságának ülésén már beszélt a HÉV-vonalak felújításáról, amelyek a vasúti közlekedéssel kapcsolatos kormányzati akcióterv részeként fognak megvalósulni. 

A miniszter akkor elmondta, hogy jelenleg 60 éves járművek szállítják az utasokat, és az Európai Bizottság által a kötöttpályás közlekedés felújítására támogatásként biztosítandó, 1500 milliárd forint körüli összeg legnagyobb részét az öt HÉV-vonal felújítására kívánják költeni.

„Az első körben a H5-ös (szentendrei), a H6-os (ráckevei) és a H7-es (csepeli), míg a második csoportban a H8-as (gödöllői) és a H9-es (csömöri) HÉV felújítására kerülhet sor ”

– közölte Lázár János, hozzáfűzve, hogy ebben a teljes pályafelújítás, a rekonstrukció és a járműbeszerzés is benne lesz, illetve a fővárosi kerületi önkormányzatokkal is együttműködnének abban, hogy a megállók kialakításakor azok ne okozzanak zavart a közúti közlekedésben. 

Mint fogalmazott, nagyon erős a Fidesz politikai szándéka a tekintetben, hogy az összes HÉV-vonalat felújítja, és ennek érdekében egy korrekt, az Európai Bizottság által is jóváhagyott egyezséget kötöttek a fővárossal, amit tartani is fognak. 

Borítókép: Illusztráció (Fotó: MTI/Róka László)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.