Bejelentést tett a MÁV-csoport vezérigazgatója, nagy felújításba kezdenek ezen a vonalon
Pályarekonstrukció kezdődik.
Pályarekonstrukció kezdődik.

584,1 milliárd forintos projekt kivitelezési szakaszba ért.

Senki ne induljon útnak anélkül, hogy az alternatív eljutási módokról tájékozódott volna.

A kormány nemrég tette közzé a 2035-ig szóló állami beruházási keretprogramját.

Egy ilyen forgalmú pályaudvar lezárása nem tud jókor jönni, mutatott rá a MÁV vezérigazgatója.

Több mint harminc helyszínen hirdet országos állomásmegújítási programot a vasúttársaság.

A fejlesztések a tervek szerint 2026 májusában fejeződnek be.

Az ÉKM a fővárosi kerületi önkormányzatokkal is együttműködne majd abban, hogy a megállók kialakításakor azok ne okozzanak zavart a közúti közlekedésben.

Miközben a Tisza Párt mindenáron kormányellenes hangulatot kelt, brüsszeli szövetségeseik elzárják a forrásokat.

A mai óriási utasforgalomban a csoportok számára egy mentesítő vonatot indítottak Budapestről Balatonszentgyörgyre.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Program nélküli hatalomra törekvés – Gulyás Gergely bírálja Magyar Péter pártját.

A 8-ason pedig három jármű ütközött.

Egy prágai központú nemzetközi progresszív hálózat finanszírozta a Telex elemzésnek álcázott kampányízű írását, amelynek látható célja, hogy erősítse a Tisza Párt esélyességének érzetét a közvéleményben.

Szentkirályi Alexandra szerint Magyar Péter úgy viselkedik, mint akit nem hívtak meg a házibuliba.

A FAZ kiemeli, hogy a találkozó baráti légkörben zajlott, és az amerikai elnök ismét támogatóan viszonyult Orbán érveihez Magyarország energiafüggőségének kérdésében.

A brüsszeli kettős mérce újra megmutatkozik.

Kórházba szállították, de belehalt a sérüléseibe.

Októberben 0,4 százalékkal csökkent a hidegélelmiszerek ára.

Szorgosan lehet gyűjteni a büntetőpontokat a szabálytalankodásokkal, de egyszer eljön az igazság pillanata.

Egy hátrafelé néző fedélzeti kamera rögzítette az alábbi jelenetet Hatvanban, a 3-as főúton.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.