Az új modell bevezetését hosszú előkészítő munka előzte meg, sőt egy erre irányuló kísérleti programot is lefuttattak, hogy megbizonyosodjanak, országos szinten is alkalmazhatók a megszerzett ismeretek. Az új ügyeleti rendszert másfél évvel ezelőtt Hajdú-Bihar vármegyében kezdték tesztelni, amely a beszámolók szerint jelentősen javította a sürgősségi betegellátást. A mentők tapasztalatai szerint ott, ahol az ügyeleti ellátás jól működik, ritkábban riasztják a mentőket, valamint kisebb a sürgősségi osztályok terhelése is.

A Hajdú-Bihar megyei pilotprogram mintájára ezért 174 járásközpontban, hétköznaponként délután négy és este tíz óra között, hétvégén pedig reggel nyolctól délután kettőig a háziorvosok fognak ügyeletet adni; este tíz és reggel nyolc között, hétvégén pedig délután kettő után 102 telephelyen a mentőszolgálat látja el a sürgősségi ügyeletet.
Az OMSZ honlapján olvasható információk szerint február 1-jétől kétféle ügyelet működik Hajdú-Biharban: tíz településen (Debrecen, Berettyóújfalu, Hajdúszoboszló, Hajdúnánás, Hajdúböszörmény, Balmazújváros, Püspökladány, Hajdúhadház, Nyíradony, Derecske) délután négy és este tíz óra között háziorvosi ügyeleti ellátást biztosítanak, öt településen (Debrecen, Berettyóújfalu, Hajdúszoboszló, Hajdúnánás, Hajdúböszörmény) pedig délután négytől reggel nyolcig éjszakai sürgősségi ügyelet lesz, amelyet személyesen is fel lehet keresni. Kiemelték azt is, hogy a gyermekek ügyeleti ellátásában nem történik változás, az eddigi elérhetőségek (debreceni gyermekügyelet, gyermekklinika) tehát továbbra is érvényesek.
Vészhelyzet esetén továbbra is a 112-es hívószámot kell majd hívni, egyéb egészségi probléma esetén azonban délután négy órától már a 1830-as központi ügyeleti számot kell tárcsázni, amit a megyei mentésirányítás fog felvenni.
Ők irányítják majd az állapotának megfelelő helyre a beteget, adott esetben kiküldik hozzá a mentőt. A tájékoztatás szerint a február elsejétől életbe lépett 1830-as központi telefonszám mellett a korábbi, Hajdú-Bihar vármegyei 06-52/506-303 szám továbbra is működik.
Borítókép: Az OMSZ mentőautója Csepelen (Fotó: MTVA/ Faludi Imre)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!