Gyulai pedofilügy: meghosszabbították a volt jobbikos letartóztatását

A letartóztatás meghosszabbítását a Békés Vármegyei Főügyészség kezdeményezte a gyanúsított szökésének, elrejtőzésének, a bizonyítás befolyásolásának és a bűnismétlésnek a veszélye miatt.

Magyar Nemzet
Forrás: beol.hu2023. 04. 03. 11:33
null
Debrecen, 2019. november 19. Az iraki származású holland állampolgár, M. N. az ítélet kihirdetése után a Debreceni Ítélõtábla tárgyalótermében 2019. november 19-én. A most nyolc év szabadságvesztésre ítélt vádlott 2016 decemberében egy kisbusszal 36 külföldit, iraki, szír és iráni állampolgárokat akart Magyarországról Nyugat-Európába csempészni. A Debreceni Törvényszék korábban, elsõ fokon négy év négy hónap szabadságvesztésre ítélte a vádlottat, aki akkor enyhítésért fellebbezett. MTI/Czeglédi Zsolt Fotó: Czeglédi Zsolt
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Meghosszabbították annak a gyulai férfinak a letartóztatását, aki ellen gyermekpornográfia bűntett és más bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást a rendőrség – írja a Beol.hu. A portál cikke szerint a Békés Vármegyei Főügyészség kezdeményezte a letartóztatás meghosszabbítását a gyanúsított szökésének, elrejtőzésének, a bizonyítás befolyásolásának és a bűnismétlésnek a veszélye miatt. A Békéscsabai Járásbíróság nyomozási bírója a főügyészség indítványával egyetértve május 30-ig hosszabbította meg a kényszerintézkedést. Emlékezetes: a gyanúsítottal szemben 2021. július 30-án rendelték el a legsúlyosabb személyi szabadságot korlátozó kényszerintézkedést, aminek felső határa a konkrét ügyben négy év.

A gyulai férfi 2019-ben a Jobbik jelöltjeként egyéni körzetben indult a gyulai önkormányzati választáson. Edzőként ő is nap mint nap gyerekekkel foglalkozott. Egy szülő tett ellene feljelentést, majd a számítógépén saját készítésű gyermekpornográf felvételeket találhattak. A PestiSrácok stábja Gyulán megtalálta a férfi zártkertjét. A város eldugott részén, a Csíkos-érnél található telekre gyakran vitt ki gyerekeket – táborozni, illetve magánfoglalkozásokra.

Borítókép: illusztráció (Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.