„Leginkább a lehetetlenre érdemes vállalkozni” – hangoztatta mindig a 80 éve született Demján Sándor (X)

Demján Sándor, a modern kori Széchenyi.

A magyar történelem számos kimagasló teljesítményt felmutató személlyel rendelkezik, olyanokkal, akikre akár ezer év elteltével is büszkék lehetünk. Ezekről a nagy magyarokról sokat olvashatunk, tőlük sokat tanulhatunk, de akárhogyan is nézzük, mégis az a legjobb, amikor mindezt személyesen tehetjük meg.

Nekem évtizedekig sikerült ilyen kitüntetett helyzetben lennem: a legkiválóbb „nagy magyar” mellett nőhettem fel, és 18 éven keresztül kaphattam meg mindazt, amitől az lettem, aki ma vagyok – bizonyára ezért sem vagyok mentes az elfogultságtól.

Jelen írásomban sokkal messzebbre megyek, mintsem egy egyszerű leírást adjak át önöknek: bátorkodom arra, hogy erős párhuzamosságokat tárjak fel, számomra két igazán fontos, nagy magyar: gróf Széchenyi István és Demján Sándor között.

Jelen írás apropója, hogy Demján Sándor a közelmúltban ünnepelte volna 80. születésnapját.

Széchenyi István az a személy, akit itthon és külföldön is megillet egy jelző, a „legnagyobb magyar” cím, amivel messzemenőleg egyetértek. De nem lövök mellé, ha azt állítom, hogy Demján Sándor pedig a legnagyobb magyar üzletember volt. Sőt messzebbre megyek: az üzleti életre és az ott elért eredményeikre fókuszálva azt is kijelentem, hogy Demján Sándor a modern kori Széchenyi. Ha a két életrajzot, pályafutást, tevékenységet alaposan górcső alá vesszük, akkor bizony belátható, hogy ezen állításom szilárd alapokon nyugszik.

Széchenyi az a személy volt, aki a Boszporusztól a Brit-szigetekig bejárta egész Európát, és az utazásai során látottak és tapasztaltak nyomán felismerte hazájának elmaradottságát és fejlődési lehetőségeit (angliai utazása nyomán döntötte el, hogy megismerteti a lóversenyt a magyar közönséggel, a francia körutazásán pedig a hazai folyamok szabályozásának megvalósítására sarkallta). Az utazások és az ott látottak hazai meghonosítása Demján Sándor életének része is volt. Azért járta a külföldet, hogy a jó gyakorlatokat feltérképezze, és haza is hozza azokat. De 

nem egyszerűen lemásolta, hanem adaptálta a magyar környezethez: a magyar gondolkodáshoz, a magyar vásárlókhoz, a magyar mentalitáshoz. 

A szívemhez legközelebb álló Széchenyi-kártya-program ötlete is egy külföldi utazása során villant fel Sándorban – egészen pontosan egy kanadai Hangya Szövetkezet működéséből merített ötletet. Mára pedig ez az ötlet a magyar gazdaságstratégia és pénzügyi eszköztár egyik legmeghatározóbb eszközévé fejlődött. De azokat az épületeket, amelyek Demján nevéhez fűződnek – akár a több mint ötvenezer négyzetméter alapterületű Pólus Center, a Bank Center a Szabadság téren vagy a Westend City Center –, mind amerikai, kanadai minták alapján hozta létre.

Ha már külföld, akkor nem mehetünk el a tatárföldi Naberezsnije Cselniben működött Kamaz teherautógyár mellett, melynek vezetőivel hosszú éveken át tartó, baráti kapcsolatot tartott fent. Olyannyira jó volt a kapcsolat, hogy amikor a Dakaron az első három helyre a Kamazok értek be, akkor Demjánnak ajándékozták az egyik eredeti trófeát, annak elismeréseként, hogy az ő munkássága nélkül mindez nem jöhetett volna létre; Sándor a halála előtt megkapta Tatársztán legmagasabb állami kitüntetését is.

Úgy gondolom, hogy Demján a projektek igazi embere volt, hiszen általában abból indult ki, hogy ha van egy piaci rés, ahhoz jövedelmező, megtérülő fejlesztéseket húzzon fel. Nem volt ez másképpen Széchenyi esetében sem, aki valamennyi ötlete esetén a számoknak hitt, kimutatta a beruházás jövedelmezőségét és egyúttal azokat a nehézségeket, amelyek felmerülhetnek. Demján minden projektjénél prototípusban gondolkodott, és ha a mintadarab sikeres volt, akkor azt később elkezdte multiplikálni. Erre kiváló példa volt a Pólus Center és a Westend, amelyekből egyetlenegy volt Magyarországon, majd több országban is kezdtek megjelenni ezekre a hazai mintákra épülő „másolatok”, többek között Szlovákiában és Lengyelországban.

Visszatérve Széchenyi Istvánhoz: nemcsak a legnagyobb magyar, hanem a haladás egyik legelkötelezettebb híve is volt egyben. 

Demján Sándor szintén minden ötletével, projektjével a hazát, a haza fejlődését kívánta szolgálni. 

Extrém módon nyitott volt az újdonságokra, az innovációkra. Alapvető gondolkodásában állandóan ott mozgott az a gondolat, hogy ami még itthon nincsen, és a fejlődést szolgálja, hozzuk haza, és csináljuk jobban. Hadd jegyezzem meg, hogy a „csináljuk jobban” elven túl ezekbe a projektekbe igyekezett beemelni a víz szimbólumát valamilyen formában (tó, felduzzasztott patak, vízesés, szökőkút). Egyértelműen a vizek szerelmese volt.

Valamennyi, Széchenyi István életét taglaló írásos anyag nagy valószínűséggel megemlíti, hogy Széchenyi nem elégedett meg a puszta szavakkal, tenni is kívánt a haza és a magyar társadalom érdekében. A fentieket olvasva azt gondolom, hogy világos: Demján Sándor is a tettek, az azonnali cselekedetek embere volt. Sohasem habozott, ötletét megvalósította, sosem volt olyan, hogy soha. Ő volt az a személy, aki bármilyen korban képes volt sikert elérni valamennyi olyan területen, ahol munkába kezdett.

Széchenyi István egyik legismertebb cselekedete az volt, amikor felajánlotta egyévi jövedelmét a Magyar Tudományos Akadémia megalapítására. Széchenyi oroszlánrészt vállalt a magyar tudományosság és közélet intézményeinek létrehozásában. Demján sem gondolkodott másképp, és a gazdagságát, a vagyonát hasznos célokra használta. Volt egy gyakran emlegetett mondása, ami úgy hangzott: „Akinek tele a zsebe, annak legyen meleg a szíve is.” Véleményem szerint ő volt a modern kor egyik legelső igazi mecénása. Sok gazdag ember volt sok évvel ezelőtt is, de olyan, aki ennyit vissza is adott a közösségnek, abból kevés. Demján mindig igyekezett visszaadni, a jót és a karitatív célokat szolgálni, támogatni, szponzorálni. Demján a szegény gyerekek támogatását is a szívén viselte, például rengeteg karácsonyi csomagot készíttetett minden évben. A Nyírségben óvodát és iskolát alapított, de többek között Katowicében, az ottani Pólus Center alapkövének letételekor is nagyon sok kisgyermeknek vitt ajándékcsomagot, és a helyi püspökkel közösen osztották szét ezeket. Határozottan felismerte az akkor még szinte nem is létező társadalmi felelősségvállalás szükségességét a jótékonysági tevékenységek terén, ezért is indította útjára a saját nevét viselő Demján Sándor Alapítványt. Ezzel 

tulajdonképpen gyermekkori álmát valósította meg, hiszen szegény családból származva mindig arról álmodott – mint írja –, hogy „egyszer én leszek az a magyar történelemben, aki a magánvagyonából a legtöbb olyan szegény gyereken segít, mint amilyen én voltam”.

De legnagyobb és örökké hozzá fűződő vállalása a Prima Primissima díj (2003) megalapítása volt, amelynek célja, hogy évenként országosan, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) működtetésében a hazai megyékben, megyei Primaként, valamint a fiatalok körében a Junior Primán is megjutalmazzanak olyan művészeket, sportolókat, valamint a tudományos élet, a népművelés, az oktatás és a sajtó képviselőit, akik munkásságukkal kiérdemelték a legkiválóbbaknak járó elismerést, s teljesítményük, emberi tartásuk, értékrendjük követendő lehet mások számára.

A fentiekben már szóltam arról, hogy Széchenyi rengeteget tett a magyar tudomány, a magyar művészet ápolása érdekében. Ő volt az is, aki legtöbb gondolatát papírra vetette, az egészen rövid írástól kezdve eljutott a könyvírásig. Naplóját 46 éven át állhatatosan vezette. Leghíresebb és legnagyobb hatású munkája az 1830-ban megjelent Hitel volt. A hasonlóságot ezen a területen is érdemes feltárni: Demján ugyan a gazdasági, politikai, történelmi gondolatait nem jelentette meg önálló kötetben, de gondolatai megtalálhatók minden médiában. A versírás volt a másik önkifejezési eszköze. Ezt talán kevesen tudják róla, de már a hatvanas években is születtek versei. Nagyon szerette a művészetet is, kötődött a szép művekhez, de máshogyan, mint Széchenyi. Ő a művek környezetét is meg akarta teremteni. Az ő nevéhez fűződik a Művészetek Palotája és a Nemzeti Színház felépítése. A kultúráért, a rászorulók felkarolásának érdekében végzett munkája elismeréseként Emberi Méltóság kitüntetésben részesült.

Gróf Széchenyi István egyik központi gondolata az volt, hogy a magyar gazdasági életből hiányzik a befektetés, mert nincs hitel. Hitel hiányában pedig elmarad a gazdaság korszerűsítése. Aki ismerte Demján Sándort vagy hallott róla, annak egyvalami biztosan beugrik róla, az pedig az a gondolat: „Pénzből még több pénzt csinálni, és eközben értéket is teremteni.” Demján elkötelezett volt a hitel mellett, és erre a legjobb példa a Széchenyi-kártya-program, amit szoros szövetségben, közösen támogatott Parragh Lászlóval, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnökével. Demján Sándor húsz évvel ezelőtt azzal bízta ránk ezt az üzleti koncepciót: „Meglátjátok százezer hitelnél is többet fognak igényelni.” Büszkék vagyunk arra, hogy a Sándor által vizionált százezer helyett mostanra hatszázezer hiteligénylést fogadtunk be. A hitelek mögött pedig mindig kereste a vállalkozásokat, a jó üzleti modelleket, a fejlődőképes és piacképes lehetőségeket.

Amíg Széchenyi aktív formálója volt a politikának, addig igaz, hogy Demján folyamatosan nyomon követte a politika alakulását (sőt a nemzetközi politikai események is gyakran beszédtémák voltak nála), de aktívan nem vett benne részt. Ha részt is vett, akkor is mindig vállalati megközelítésben tette azt. 1998-ban például azért állt ki a Fidesz programja mellett, mert azt sokkal inkább vállalkozóbarátnak vélte, mint a szocialisták óvatosságát. De ha kicsit korábbra visszatekintünk, maradva a politikai síkon, akkor érdemes megemlíteni, hogy Kádár János próbálta rábeszélni Demjánt, hogy vállalja el a belkereskedelmi tárca vezetését (akkoriban, amikor már kezdte sikerre vinni a Skála-projektet). Demján saját elmondása szerint ezt csupán egy feltétellel vállalta volna: ha két minisztert neveztek volna ki, azért, hogy kiderüljön, melyikük a jobb. Demján nem vállalta a felkérést. Ő már itt is a teljesítményt kergette, hiszen az volt az, ami őt előre vitte. Demján mindig is a maga feje után ment. Maradva a politikai vonalon, fontos még egy hasonlóság kiemelése: amíg Széchenyi sokat vívott a Habsburg-monarchia „erejével” és a magyarság érvényesítésével, addig Demjánnak a Kádár-korszak sajátosságaival kellett foglalkoznia, és kivívni magának azt, hogy a korszak adjon elegendő teret és nyitottságot az üzleti tehetségnek.

A legtöbbször nemigen tágított véleményétől, szerette érvényre juttatni, véghez vinni elgondolásait – újabb erős párhuzam Széchenyi Istvánnal, aki meggyőződéséhez hajthatatlanul, nézeteihez szívósan ragaszkodott. Mindenről megformálták sajátos véleményüket, és ez is egy olyan pont, ami naggyá tette mindkettőjüket. Saját felfogás, saját gondolkodás, saját logikai következtetés. Ezért is tudunk ma „széchenyis” és „demjáni” gondolatmenetről is beszélni.

Maradva a pénzügyek világánál: Széchenyi részt vett a Kereskedelmi Bank alapításában, 1842. augusztus 31-én a részvételével megalakult a Soproni Takarékpénztár, de az is érdekes, hogy elsőként Széchenyi jegyzett részvényt. Mondhatni, kellő jártassággal rendelkezett a pénzügyek területén is. Demjánnak is kellő tapasztalata volt a banki területen is, ami részben annak köszönhető, hogy a kétszintű bankrendszer megalakulását követően a Magyar Hitelbank élére őt nevezték ki, 1986 és 1990 között volt a bank elnöke.

Széchenyi az életpályája során sürgette az ipar és kereskedelem fejlesztését, Demján pedig maga volt „a” kereskedő. A zsigereiben volt a kereskedelem. A Skála volt az első nagy dobása, amikor egyenesen nyugati színvonalú üzletet teremtett, hatalmas választékkal és már akkor önkiszolgálással (!). De a kereskedelmi ingatlanok is meghatározták az életét, a sikereit és a meggazdagodását is. Kereskedelmi és üzleti tevékenysége egyaránt kiterjedt Nyugatra és Keletre. Kanadában, de Ázsiában is erősen üzletelt.

Persze, egy ilyen sikeres embernek is akadtak olyan pontok az életében, amelyeket nem tudott elérni. Gyakran emlegetett témája volt, hogy sajnálja, hogy nem tudott megtanulni jobban egy idegen nyelvet. Holott rengeteget tartózkodott külföldön, több száz nemzetközi tárgyaláson vett részt, de teljesen megtanulni nem tudta az angol nyelvet. Képzeljük csak el, hová jutott volna, ha folyékonyan beszélte volna az angol, német vagy orosz nyelvet…. Ezeken értett ugyan, de a beszéd nehezebben ment neki. De itt emeljünk be egy közös vonalat: Széchenyi mester volt a rábeszélés taktikájában, pont úgy, mint ahogyan Demján. Még ha az idegen nyelveket nem is tudhatta magáénak, a tárgyalásokon így is mindig lehengerelte tárgyalófeleit: taktikusság, ügyes cselek, érzelmi ráhatás. Ezek egyaránt jellemezték Demjánt.

Gróf Széchenyi István szülei a nyelvtanulására nagy gondot fordítottak, így megtanult többek között németül, franciául, angolul és olaszul. A Demján családban azonban igen erősen jelen volt a nemzetközi nyelvi környezet. Demján a budapesti Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskolán szerzett diplomát 1965)-ben ahol megismerte a nyelveket már ekkor is határozottan magas szinten beszélő, később évtizedeken át turisztikai szakemberként is dolgozó feleségét, Lidikét, aki egész életében háttere, támasza és kísérője volt.

Itt szeretnék kiemelni egy következő közös metszetet:

Széchenyi soha, de sohasem feledkezett meg a családi kötelességeiről, mint ahogyan Demján sem. 

Mindketten a családjukért éltek, bár ezzel nem azt mondom, hogy nem volt olyan eset, hogy az üzlet megelőzte a családot. De mindketten igyekeztek az egészséges egyensúlyt megtalálni.

Széchenyi egész életében vallotta, hogy az egyesülésben és a partnerségben van az erő. Azt vallotta, hogy a társulás és az együttműködés a legfontosabb mozgatórugó. Kiválóan tudott bánni az emberekkel, gyorsan felfedezte, ki lehet a hazának hasznos, és azokat igyekezett maga mellé csatolni. Demján mindig híve volt az együtt gondolkodásnak: mindig maga köré gyűjtötte a fiatal, lendületes tehetségeket, akiket előszeretettel bízott meg kisebb-nagyobb projektekkel. A fiatalokat előszeretettel terhelte (a kifejezés jó értelmében), köztük engem is, amit viszont imádtunk és sosem bántunk: sem a fejlődésünkben, de tudásgazdagodásunkban sem. És azt is fontos látni, hogy a közvetlenül vele dolgozó emberek mindegyike ugyanezen a véleményen van.

Rám szinte mindig innovatív, egyedi új projekteket bízott, akár az amerikai mintára készült Korda filmstúdió felépítése vagy akár a Gránit digitális bank akvizíciója, de legfőképpen és mindenekelőtt a mostanra már szellemi örökségünknek minősülő Széchenyi vállalkozói hitelkártya-program lehetnek ennek bizonyítékai, amit hálával köszönök neki, és borzasztóan büszke vagyok, hogy üzleti és társadalmi projektekben szerepet tölthettem be mellette.

Mindig fontos egy hiteles és tisztelhető vezető, aki egyértelmű utat tud mutatni és olyan motivációt adni, ami minden akadályt legyőz. Nekünk ő ezt meg tudta adni, sőt emellett egyfajta apaképet is adott többünk számára.

Demján Sándornak küldetése volt a vállalkozások elismertetése és a vállalkozó szó hitelességének megteremtése – ezért kevesen tettek többet életükben. Ennek legfontosabb és legmaradandóbb példája a magyar vállalkozások összefogásának példaképe, az idén már 35 éves Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége, amely Demján Sándor hosszú évtizedekig tartó elnöksége és útmutatása alatt alakította ki meghatározó érdekvédelmi vagy, inkább mondhatom, érdekérvényesítési szerepét. A VOSZ neve mára összeforrott Demján Sándor nevével, és örökös elnökként mindig követendő példaként áll a szövetségben munkálkodók előtt.

Ahogyan Széchenyinek is, úgy Demjánnak is élete volt a társulás, az együttműködés és a közös munka, de különösen a barátság. Ahogy Wesselényi Miklós, Eszterházy Mihály, Károlyi György mint Széchenyihez nagyon közel állók, úgy Demján Sándor is mély barátságokat kötött. Elég csak megemlíteni Csányi Sándor nevét vagy a régi harcostárs Bartha Ferencet. Nem volt olyan Sándor-nap, születésnap, karácsony vagy más ünnep, amikor ne ültek volna az asztalnál a régi gyerekkori etyeki barátok. Orbán Viktor pedig különösen közel állt Sándorhoz. Kiváló példája a partnerségben való együttműködésre azok szerepe, akik nemcsak Magyarországon, de az európai kontinensen, sőt a tengerentúlon is meghatározó szerepet töltettek be, és akikkel Sándor szinte teljes életében társulást kötött. Ilyen volt a magyar származású amerikai üzletemberrel, Sarlós Andrással való kapcsolata, aki azért is volt fontos szereplő, mert ő volt az első személy, aki bizalmat szavazott és pénzt adott az ifjú, törekvő Demjánnak, amiből felépült az ország első AAA minőségű irodaháza, a BankCenter, és kapcsolatuk hosszú időre hozta össze őket közös munkára. De a Kanadában élő, hatalmas üzleti karriert befutó Peter Munk volt talán leghosszabban Demján partnere: harminc éven keresztül, amiből bár egy tízéves kapcsolati megtorpanás is jelen volt, de életútjuk hosszú időn keresztül kötődött össze, és életük végén Peter a teljes hazai tulajdonrészét végül eladta Sándornak, halála előtt fél évvel.

Gróf Széchenyi István egyértelműen a centralizáció híve volt. A nemzetnek sok baját annak tulajdonította, hogy ereje, értelme, akarata koncentrálva nem volt, hanem szaggatva, egyik balra, másik jobbra húzott. „Ha valamelyik testnek 52 lába volna s az egyik előre a másik hátra akarna menni, az bizonyára egy lépést sem tehetne előre.” Demján Sándor alaposan tanulmányozta Széchenyit, és ezen gondolata mindig végigkísérte saját életét is.

Széchenyi és Demján további közös vonása a mély gondolkodás és a tetterő folyamatos igénye, ami erősen kiegészült az ész és a tapasztalás faktoraival. Mindketten szinte azonnal kiváltak a tömegből, sőt az átlagosból. Egyikőjük sem szerette az átlagos kifejezést, mindig a legjobbra törekedtek. Szavuk gyökeret vert az emberekben, szinte kivétel nélkül mindig vezéralaknak, vezérgondolkodónak titulálták őket. Számos írás kiemeli, hogy Széchenyi kivételes egyéniség volt, melyre a rendes mérték nem alkalmazható – 25 év ismeretség után én is ezt állítom Sándorról.

Abban azonban erős eltérés van Széchenyi és Demján között, hogy míg Széchenyit sokszor a hidegség és a végletesség, addig Demjánt a meleg, baráti, nyugodt légkör jellemezte. Szinte kivétel nélkül mindenkivel tegező viszonyban volt, és már az első köszönés alkalmával azt az érzést keltette az emberekben, hogy már ezer éve ismerik egymást.

A fentiek fényében látszik, hogy nem is mentem olyan messzire állításommal, miszerint erős hasonlóságok vannak gróf Széchenyi István és Demján Sándor életpályája között. Terjedelmi korlátok miatt csupán egyes motívumok felvillantására volt lehetőségem, de azt gondolom, hogy ezekkel is igazolható a két nagy magyar közötti párhuzam. Számomra biztos, némi elfogultsággal igaz, hogy a nagy magyarok között is előkelő helyen szerepel Sándor!

Köszönjük, hogy mellette nőhettünk fel, köszönjük, hogy tőle tanulhattunk, köszönjük neki a lehetőségeket, és a magam nevében megígérem, hogy továbbvisszük az általa ránk bízott szellemi örökségeinket és az értékeket!

Krisán László írása
Eredeti cikk: https://krisanlaszlo.biz/