A Magyar Nemzet elsőként írta meg a KNYF közlése alapján, hogy az alárendeltségükbe tartozó Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség hivatalos személy elleni erőszak miatt rendelt el nyomozást a május 19-i zavargással összefüggésben. Emlékezetes, a törvényes demonstráció után törvényellenes vonulásos tüntetés indult egyenesen a Fidesz-székházhoz. A menet közben felhergelt tüntetők egy része be akart hatolni a székházba, a rendőrök azonban útját állták a vonulóknak. Erőszakos jelenetek játszódtak le, több demonstráló is provokálta a rendőröket. A tüntetésen több ellenzéki politikus is részt vett.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság néhány órával később sajtótájékoztatót tartott a történtekkel kapcsolatban. Fülöp Gergely alezredes elmondta, hogy az Oktogonon véget érő bejelentett gyűlés után a tüntetők egy csoportja elindult a Lendvay utca irányába, miközben provokálni kezdték a rendőröket szavakkal, majd tettekkel is.
Először még csak papírrepülőket dobáltak, majd előkerült többek között teli sörösdoboz, valamint fémtermosz és vascsavar is. Emellett horgászbottal és törött zászlórúddal is szurkálták a rendőröket.
A beszámoló szerint a néhány száz főből álló tömeg ráadásul folyamatosan, összehangoltan próbálta meg áttörni a rendőrsorfalat.
Az alezredes úgy vélekedett, hogy az egyre inkább agresszívabbá váló támadások jogossá tették volna a rendőrségi törvény által szabályozott kényszerítőeszközök alkalmazását, a rendőrök viszont óriási türelemről tettek tanúbizonyságot, és inkább testi erővel tartották vissza a tömeget.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!