Mára kiderült, hogy az árnyékkormány valójában nem egy koherens kormányzati program megalkotására jött létre, hanem egy politikai reklámtermék, egy kommunikációs trükk volt, aminek célja továbbra is az, hogy a Demokratikus Koalíció (DK) leuralja a baloldalt, és minden ellenzéki versenytársat letoljon a pályáról – nyilatkozta a Magyar Nemzet kérdésére Nagy Ervin, a XXI. Század Intézet elemzője a Demokratikus Koalíció árnyékkormányának évfordulóján.

Mint ismert, tavaly szeptember 16-án jelentette be a Demokratikus Koalíció, hogy árnyékkormányt alakít, erre a párt elnöksége Dobrev Klárát kérte fel, aki el is fogadta a felkérést, és árnyék-miniszterelnök lett. Három nappal később, szeptember 19-én Dobrev Klára bemutatta árnyékkormánya 16 tagját. Az árnyékkormány témája sokáig uralta a politikai közbeszédet, amire Gyurcsány Ferencék rá is erősítettek azzal, hogy az igazi Kormányinfó mintájára, nagyjából kéthetente ők is elkezdtek úgynevezett árnyékkormányinfókat tartani. Az idő múlásával azonban ezek egyre ritkábbakká váltak, és feltűnő módon éppen a baloldali média vált érdektelenné az itt elhangzottakkal és egyáltalán az árnyékkormánnyal kapcsolatban.
Gyurcsányék az árnyékkormányinfóval elindultak a baloldali demagógia felé
„Dobrev Klára és csapata – habár a komolyság látszatát még mindig fenn akarja tartani – nem tudott egy év alatt olyan alternatívát állítani, ami mögé társadalmi többséget lehetett volna összehozni” – jelentette ki Nagy Ervin. Hozzátette: az árnyékkormány alkalmas volt arra, hogy felerősítse Gyurcsány Ferencék rendszerellenzéki hangját és átrendezze a baloldali erőviszonyokat, annyiból tehát sikeres politikai reklámterméknek bizonyult, hogy a Demokratikus Koalíció lett a baloldal domináns pártja. Annyiból viszont kudarc az elemző szerint, hogy
nem sikerült értelmezhető politikai teljesítményt felmutatni, és felnőni, illetve versenytársává válni az Orbán-kormánynak.
„Csupán dekonstruktív magatartás és partalan Orbánozás jellemezte az eddigi munkájukat, illetve a nyugati progresszív politikai mintákat ismételgették, és ötletszerűen ígérgettek, elindítva ezzel egy hiteltelen, baloldali demagógiába hajló ígéretlicit versenyt a baloldalon” – állapította meg.