Újpesten is beengedné az óvodákba Sorosékat a baloldali önkormányzat

Józsefváros után Újpesten is beleszólhat a Partners Hungary Alapítvány a helyi óvodások ideológiai nevelésébe. A IV. kerületi baloldali testületi többség is áldását adta arra, hogy a hírhedt Soros-szervezet teret kapjon a helyi köznevelési intézmények szakmai működésében. Egy új érzékenyítő programmal próbálkozik a külföldről finanszírozott NGO, „Első a gyermek” címmel írtak ki pályázatot önkormányzatok részére. A menekültválság kérdésével foglalkozó pályázat több programpontból áll, amelyben mediátorképzéseket is tartanak gyermekekkel foglalkozó szülőknek, szakembereknek, akik a későbbiekben közvetítőként funkcionálhatnak a civil szervezetek és a gyermekek között.

2023. 09. 19. 13:57
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

 

Az önkormányzat a „Gyerek az első” program megvalósítására 3,3 millió forint támogatásra is pályázik, miközben a Fidesz szerint 10 milliárd forintnál nagyobb összeg lehet a helyhatóság bankszámláján. Az önkormányzatban biztosítva van a fedezet a köznevelési intézmények ellátására, ezért feltehető a kérdés: miért van szükség a Soros-szervezet néhány millió forintos támogatására.

Nagy István szerint a program már nemcsak az ukrán menekültválságról szól, hanem ezzel előkészítik az illegális migránsok – kvóta szerinti –befogadását is. 

– A program valódi célja a családok és kisgyermekek érzékenyítése a hazánkban tartózkodó menekültekhez és menedékesekhez és az LMBTQ-kisebbségekhez. Bár ennek pont fordítva kellene lenni – hangsúlyozta ki Nagy István, aki szerint, mivel ez nem megy a közintézmények falain belül, most kívülről, a családokon keresztül, őket felhasználva próbálkoznak a Partners Hungaryhoz hasonló civil szervezetek.

A Partnes Hungary nem ismeretlen önkormányzati körökben, a szervezet korábban Józsefvárosban is megvetette a lábát, az önkormányzat a szervezettel közösen pályázott mintegy 90 millió forint uniós forrásra a lakosság körében nem túl sikeres Befogadó óvodák program megvalósítására. A programban hátrányos helyzetű és viselkedés zavarral küzdő gyermekeket osztottak szét óvodákban. A tapasztalatok azt mutatták:  a „befogadó ideológia” mint módszer sokszor nem elég egy speciális igényű gyermek ellátásához. 

A magyar kormány még időben szigorította a gyermekvédelmi törvényt, így nem került sor LMBTQ-érzékenyítésre józsefvárosi közintézményekben. Itt megjegyzendő: ez nem az önkormányzaton múlott. 

Mint a Magyar Nemzet is hírt adott arról:  a tavasszal elfogadott Józsefvárosi Esélyegyenlőségi Program kitér arra, hogy az új jogi kereteken belül meg kell találni annak lehetőségét, hogy folytatni lehessen az ifjúság körében a felvilágosító- és érzékenyítőprogramokat. 

Pikó András baloldali polgármester által vezetett kerület nyíltan LMBTQ-lobbi párti, a képviselő-testület által elfogadott dokumentum szerint a fiatal korosztály különösen sérülékeny, másrészt viszont még nyitott és formálható egy előítéletmentes attitűd befogadásának irányába. A józsefvárosi program az elérendő célok között említi, hogy LMBTQ-személyekről nevezzenek el közterületeket. Az is olvasható a programban, hogy „a tavaly elfogadott gyermekvédelmi törvény óta gyakorlatilag ellehetetlenült az ifjúsági felvilágosító- és érzékenyítőtevékenység”.

Borítókép: Újpest polgármesteri hivatala (Fotó: MTVA/Faludi Imre) 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.