Máthé őrmester elmondta, hogy a jármű hatalmas előnye a tűzgyorsasága: az első három gránátot mindössze 10 másodperc alatt képes kilőni. Az első egy percben 10 gránátot, az első három percben 20 gránátot lő ki, az összes 60 darab gránátot pedig 12 perc alatt lövi ki a csúcstechnika. A harcjármű öt különböző csőállással képes tűzfeladatot végezni, azaz öt különböző röppályán, így öt meghatározott kilométersávban lövi el a gránátot, 1,2 másodperces becsapódási idővel. Az 55 tonnás PzH 2000-ben egy 18 ezer köbcentis duplaturbós V8-as dízelmotor dolgozik, ami 1000 lóerőt és 3000 newtonméter forgatónyomatékot ad le. Papíron 62 kilométer per óra a végsebessége, amit a magyar honvédek teszteltek is terepen. A magyar változatra adaptív páncélzatot szereltek, ami a dróntámadások ellen is véd. A tatai tüzérosztálynál 23 darab már rendelkezésre áll.
A Gidrán többfunkciós páncélozott csapatszállító jármű. A kiállított példány kilencfős személyzetet képes szállítani. A tetején egy 12,7 milliméteres géppuska kapott helyet. A 16 tonnás eszközt egy 8900 köbcentis sorhatos, 375 lóerős turbódízel motor hajtja, amivel akár 1500 newtonméteres forgatónyomatékra és 140 kilométer/órás végsebességre is képes.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!