Két megállapodásról egyezett meg a svéd és a budapesti kormány – jelentették be Ulf Kristersson svéd és Orbán Viktor magyar miniszterelnök pénteki tárgyalását követő sajtótájékoztatón. Az egyezményeket magyar részről Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter írta alá. Egyrészt módosították a Gripen vadászgépekre vonatkozó szerződést, a második megállapodás a Gripenekhez kapcsolódó logisztikai rendszereket és támogató szolgáltatásokat érinti.
– A mai találkozó egy hosszú folyamat fontos állomása, amit a bizalom újraépítési folyamatának is nevezhetünk – fogalmazott Orbán Viktor, miután tárgyalt Ulf Kristersson svéd kormányfővel. A magyar miniszterelnök elmondta, hogy a magyar külpolitikának az az alapelve, hogy barátokat kell gyűjteni, ezért minden országgal arra törekednek, hogy minél mélyebb együttműködést alakítanak ki.
– Svédország igaz barátja volt Magyarországnak 1956-ban, amikor a menekült magyaroknak nem egyszerűen csak ellátást adtak, hanem egy második otthont is – emlékeztetett a kormányfő. Mint jelezte, amikor az Európai Unióhoz való magyar csatlakozásról tárgyaltak, akkor Svédország fontos partner volt. Hozzátette: Svédország a gyors befogadás és bővítés mellett érvelt.
Orbán Viktor ismertette: 2010-hez képest megduplázták a két ország közötti forgalmat, a hárommilliárdos érték felé haladnak. Fontosnak és sikeresnek nevezte a nukleáris energia kérdésében is az együttműködést, van svéd szereplő a Paks II kivitelezésében, tavaly 70 ezer svéd turista is érkezett. Ma azonban a védelmi együttműködésről beszéltek, így pontot tehetnek egy tárgyalás végére, mert a magyar védelmi képesség ügyéről volt szó.
Hétfőn dönt a parlament
Az első Orbán-kormány időszakában úgy döntöttek, hogy Magyarországnak legyen önálló légtérvédelme, ekkor szerezték be a Gripen gépeket – idézte fel a kormányfő. Hozzátette:
eljött a pillanat, hogy meghosszabbítsák és kiegészítsék a légvédelmet, további négy géppel növelik a flottát a megváltozott biztonsági környezetben.
Megállapodtak arról is, hogy a logisztikai szerződéseket meghosszabbítják és kiterjesztik a kiképzésekre is, de létrejött egy megállapodás egy mesterséges intelligencia központú kutatási-fejlesztési központ létrehozásáról is.