Aláhúzta, hogy a városnak a 14 év alattiak díjmentes közlekedése összesen húszmillió forintjába került volna évente. Mokrai Mihály ismertette, minél hamarabb rendkívüli közgyűlés összehívását kezdeményezik. – Ha Veres Pál nem hajlandó magától összehívni a közgyűlést, akkor összegyűjtjük a szükséges aláírást és kikényszerítjük a rendkívüli ülést – nyomatékosította.
A csütörtöki közgyűlésen Badány Lajos városüzemeltetésért felelős alpolgármester sürgősséggel terjesztette a miskolci képviselők elé azt a javaslatot, hogy az MVK-val kapcsolatos teljes közszolgáltatási szerződésről ne szavazzon a testület, mert azt alaposabban elő kellene készíteni.
Nehezményezte, hogy nem tárgyalhatta meg például a közgyűlés jogi bizottsága, de az MVK Zrt. igazgatósága sem foglalt állást az előterjesztés tartalmáról. Az is elhangzott, hogy az intézkedéssel évente mintegy 54 ezer forinttal segítenék minden 14 év alatti gyerek családját Miskolcon.
A módosítási javaslattal a Velünk a Város frakció tagjai közül sem mindenki értett egyet. Többek között az előterjesztő Badány Lajos is értetlenségét fejezte ki. A minősített többség szabályai szerint 15 igen voks volt szükséges az elfogadáshoz.
Ehelyett azonban mindössze heten – köztük a javaslattevők – szavaztak igennel. Egy nem szavazat volt, és összesen tizenheten – köztük a polgármester és az alpolgármesterek, a jobbikos képviselők és a Fidesz-, valamint a KDNP-frakció tagjai – tartózkodtak.
Az eredeti előterjesztés sem járt sokkal jobban. Arra ugyanis 11 képviselő voksolt igennel, 1 nem szavazat volt és 12 képviselő tartózkodott. Köztük voltak a Fidesz- és a KDNP-frakció tagjai, akik nem akartak részt venni „a színjátékban”.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!