Vészesen ereszt Szegeden a panelok között rejlő Vértó – írja a Szeged365, amely utána is járt a jelenségnek, és meg is tudták, mi történt, ugyanis a Szegedi Vízmű Zrt. válasza szerint a zsiliptolózárral lehet valami. Azt írják,
Eltűnt a víz egy szegedi tóból, mentik a halakat
Már intézkednek.
a Szegedi Vízmű Zrt. üzemeltetésében lévő Vértónál üzemelő – a vízszint szabályozásához szükséges – zsiliptolózár átereszt, feltételezhetően meghibásodott, amelynek következtében a vízszint folyamatosan csökkent.
Elmondták azt is, javítani kell a tolózárat, de az csak a tó vízszintjének jelentős csökkentésével oldható meg, így lehalásszák a halakat, amíg nem sikerül megoldani az ügyet. Megjegyzik, hogy ha sikerült megoldani a helyzetet, a pikkelyesek újra hazatérhetnek.
További Belföld híreink
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezKamuméter: Civil Támogatási Keret helyett Gyurcsány Embereit Kifizető Keretet hoztak létre Karácsonyék
Szentkirályi Alexandra a jelenlegi főpolgármester egy újabb betartatlan ígéretére hívta fel a figyelmet.
Kiderült, milyen sorrendben lesznek a szavazólapon a főpolgármester-jelöltek
Öten gyűjtöttek össze legalább ötezer aláírást.
Újabb öt párt EP-listáját vették nyilvántartásba
Így várhatóan 11 pártlista szerepel majd a szavazólapon.
Navracsics Tibor: Magyarország jól használja fel az uniós pénzeket
A fejlesztések nemcsak az ország, de az egész Európai Unió hasznára válnak.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Versenyző luxusautók okozhatták a halálos balesetet Szalántánál
Nőkre lőttek Kárpátalján a kényszersorozás miatt - videó
Íme a négy legmakacsabb csillagjegy mind közül – Köztük vagy?
Jogsértést követtek el Magyar Péterék
"A kezemben marad egy nagy hajcsomó" - nincs sok hátra, rákkal küzd a válogatott focista
Ezentúl bármikor, bárki mentőt hív ennek a szemétládának, kéretik nem kivonulni
Durván visszavágott Kecskés Enikő állításaira T. Danny
PL: a Crystal Palace kiütötte a Manchester Unitedet
Dárdai Pál 30 milliót követel, Berlinben 121 érvet hoztak fel ellene és mellette
Fordulat Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó balesete ügyében
Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)
Itt az amerikai bejelentés, ekkor kezdődik a harmadik világháború
Címoldalról ajánljuk